Bemutatkozás

A blogon igyekszem minden megjelenő játékot bemutatni, de emelet megemlítek régi klasszikusokat és elmélkedek a játék/hardver piacról. Az informatika mellet, még újabb filmeket is elemezni fogok, illetve egyéb témákat is néha felvetek. Elérhetőség: kapiandras@freemail.hu Ajánlott felbontás: 1680x1050

Mr. Popper's Penguins (Movie)

2012.01.09. 09:00 Kápi-András

Rendező: Mark Waters

Forgatókönyvíró: Florance Atwater-Richard Atwater

Kategória: Vigjáték 

Megjelenés: 2011 június 16.

Jelenlegi ár: 3000 FT

 

Ki ne szeretné Jim Carry-t. Új filmjében újra állatokkal forgat, amitől a velem egykorúaknak aztán igazán igalomba jönnek a rekeszizmai, hisz a legutóbbi ilyen filmjei az Ace Ventura sorozat volt, amik igen szórakoztató vígjátékok voltak. Aztán megnéztük az előzetest és az arcunkra fagyott a mosoly, ugyanis a film mindennek tűnt, csak viccesnek nem. Ennek ellenére én megnéztem a filmet, Mindenesetre én megnéztem a filmet, mert van egy olyan rossz szokásom, hogy a rossz filmeket is megakarom nézni, illetve azért is, mert közel és távol ez tűnt az egyetlen épkézláb családi filmnek a nyáron (inkább Jim Carry gumiarca alatt majszolok Pop Corn-t, mintsem Kevin James bénázásait bámulva). Ráadásul kétszer is és, hogy ennek mi volt az oka az kiderül a cikkből.

Röhejes

Legalábbis ami a történetet illeti. Pedig ígéretesen indít. A film főszereplője Popper, aki egy karrierista ingatlanos, élete látszólag rendben van, bár a feleségétől elvált és a 2 gyerekével se túl idilli a kapcsolata, ennek ellenére még is nagyjából elégedett az elért eredményeivel. Ám egy nap hírt kap, hogy a felfedező apja elhunyt és röviddel ezután kap egy csomagot, ami az öröksége és miután kinyitja megdöbbenve tapasztalja, hogy egy igazi pingvint kapott. Én személy szerint pont attól tartottam, hogy a pingvinek teljesen erőltetetten kerülnek majd bele a történetbe, de ehhez képest jól illeszkednek bele. Ám innentől fogva jön egy kész logikai ámokfutás. Rögtön jön egy erőltetett párbeszéd, ahol véletlenül még 5 db pingvint rendel, majd a fia születésnapját úgy gondolja, hogy a pingvinekkel teli lakásán rendezi meg úgy, hogy a gyerekek ne vegyék észre az ideiglenes vendégeket, természetesen észreveszik majd őket. Azt se értettem, hogy 1 teljes napot tölt azzal, hogy találjon valamilyen szervezetet, aki elviszi tőle a pingvineket. Ezzel egyrészről az a baj, hogy korábban már láthattuk tőle, hogy nem érdekli, hogy mi lesz az állatokkal és ilyenkor egy épelméjű ember fogja a pingvineket, belevágja őket a szállítókonténerbe és spuri az állatkert elé, ott kidobja a csomagját köszönés nélkül, azt el is van intézve. Másik hiba pedig csak később válik egyértelművé, hisz az első szervezet akit felhív a pingvinek kapcsán azaz állatkert, akik visszautasítják, de 1 nappal később már mániákus szemekkel jön annak vezetője, hogy bevigye az állatokat. De higgyétek el még jócskán van hülyeség a filmkapcsán (pl. a felesége új pasija, aki folyton ölelgeti Popper-t). Mindezt ráadásul nyakon öntöttek egy teljesen felesleges, érdektelen extra szállal is. A lényege, hogy Popper felkerülhessen valami hülye aranytáblára (nem derül ki, hogy ez miért jó neki, vagy egyáltalán bárkinek) meg kell vásárolni az utolsó magántulajdonban lévő ingatlant New York-ban (nekem mondjuk, hogy csak 1 db magántulajdonban lévő épület van New York-ban, de ki tudja), ám az idős arisztokrata hölgy ezt nem akarja és Popper igyekszik őt meggyőzni, hülyébbnél hülyébb módszerekkel. Valószínűleg ezzel akartak rámutatni Popper gyerekkori sérelmeire, de csak annyit értek el, hogy általam szeretett színészeket aláztak le.

Ígéretes név

A filmnek kétségkívül a legcsábítóbb eleme a szereposztás, bár a főszereplőt leszámítva nem kell A kategóriás színészekre számítani. Egy nagyon pici szerepben feltűnik majd az általam kedvelt Philip Baker Hallt, akin sajnos már nagyon érződik a kora és talán szerencsés is, hogy nem volt szerepe, mert nem úgy nézett ki, mint aki bármit is eltudna játszani. Feltűnik még a Numb3rs című sorozat főszereplője David Krumholtz, aki botrányosan túljátssza a teljesen lényegtelen, apró kis szerepét. A mellék szál főszereplője is egy ismertebb színész, Angela Lansbury. Érdekes mód annak ellenére, hogy viszonylag kevés jelenetben volt és a karaktere se volt egy túl komplex jellem, messze ő alakított a legjobban. Ez nem azért furcsa, mert egy rossz színésznőnek tartom, hanem mert nem igazán ő volt a nagyágyú. Mindenesetre nagyon hitelesen adta elő az arisztokrata, meghódíthatatlan hölgyet és, ami még szimpatikusabbá tette, hogy valahogy annyira valósan csodálkozott el a többi karakter hülyeségein, mintha ezekről a jelenetekről nem is tudott volna és most, a nézőkkel együtt lepődik meg. Ha viszont már megpendítettem a sztárt, jöjjön a főszereplő, az aki miatt beültünk a filmre, Jim Carry. Mit tudnék mondani, többnyire rossz volt. Az volt a baj vele, hogy egyszerűen ripacs volt, gyakorlatilag még a legegyszerűbb pici poént se tudta anélkül előadni, hogy ne vágott volna hozzá arctáncot, ami ráadásul már nem is olyan látványos, mint anno fiatalkorában. Viszont volt pár jelenet, ahol azért lehetett látni, hogy tud és ezek a drámai jelenetek voltak. Sokan anno nagyon megkövezték a The Number 23 kapcsán, hogy nem állt neki jól áll ez drámai, komoly szerep, ám be kéne látni, hogy a gumiarc már nem áll jól neki és a Popper pingvinjei kapcsán ez csak fokozódott bennem. Ugyanis nagyon hitelesen adta elő Jim azt, hogy levan törve amiatt, hogy a gyerekei nem akarnak nála aludni és még több ehhez hasonló jelenetben alakit remekül. A színészek terén még érdemes megemlíteni Carla Gugino-t, aki a női főszereplő volt és a Popper exnéjét alakította, vagy is csak kellet volna. Gyakorlatilag ugyan azt hozza, mint a Sucker Punch esetén, a nagy semmit. Ledarálja a szövegét, esetleg elsüt egy erőltetett vigyort és ennyi. Természetesen egy gyerek film se lenne teljes, ha nem lennének benne gyerekszínészek. Az itt szereplő két ismeretlen darab egyszerűen borzalmas volt, gyakorlatilag már a második másodpercben megöltem volna az idegesítő srácot és a hangulatát másodpercenként váltogató nővérét.

Most akkor mit is csináljunk?

Persze mindezek ellenére a film értékelhető lenne, ha könnyed, szórakoztató hangulata és remek poénjai lennének. A filmet nyilván úgy tervezték, hogy családok nézik meg majd hétvégén, hogy kikapcsolódjanak. Ehhez képest a filmnek kifejezetten elszomorító jelenetei is vannak. Rögtön itt van az, hogy a két főszerepelő elvált, nos nem elég, hogy sok gyerek már otthon is szenved ettől, de a filmvászon is viszont látja azt, hogy a családok szétválása kvázé természetes. Aztán a következő sok az volt, hogy a gyerekek nem apának hívják a főszereplőt, hanem Popper-nek, mindezt pedig olyan ridegen mondják (legalábbis a magyar szinkronban), mintha csak a víz vezetékszerelőről lenne szó. Igen lelkes apáknak, akik hajlandóak beülni a gyermekeikkel erre a borzalomra, az X-Men helyet, aztán ez kell. Ráadásul a fejlődést és a boldog befejezést se éreztem ezen a téren, ugyanis a gyerek, csak azért szeretnek az apjukhoz menni és vele lenni, mert pingvinjei vannak. Ez már tovább erősíti a Family Guy-ban látottakat, magyarán azt, hogy pénzért megveheted a gyerekeid szeretetét. És a végén is lesz egy-két szomorú jelenet. Amik egyszerűen egy ilyen egyszer nézhető családi filmhez egyszerűen nem illenek. Természetesen mint minden pocsék családi filmnél ennek is a végén a szánkba próbálnak rágni, egy tanúságot. Mégpedig, hogy többet kell a gyerekekkel lenni. Ezzel csak annyi a baj, hogy ott ülünk velük, nyilván, a kis 6-7 évesek nem mennek egyedül moziba (legalábbis remélem), tehát akinek szól, az meg úgy se látja. Poénokra pedig ne is számítsatok, össz-vissz 2 jeleneten lehet elmosolyogni, az összes többi pedig a hajadat téped, vagy bealszol. Olyan fergeteges poénokra kell számítanunk, mint pl. Popper egy állatkerti dolgozó megver a saját botjával és úgy álltja be, mintha az önmagát ütni, a titkárnő folyton P betűs rímekben beszél és Jim Carry erőlteti a gumiarcát. Aztán itt vannak a pingvinek, amiknek lényegében semmilyen szerepük se volt, akár Mr. Popper sündisznói is lehetne a film címe. Egyrészről (amit moziban még a rohadtul széthúzott vászon és félig-meddig alvós állapotom miatt nem vettem észre) baromi rondán vannak kidolgozva. Jim Carry, amikor először meglátja őket, azt hiszi, hogy plüss állatok és valahogy engem is arra emlékeztettek. Valami halál gagyi, gyerek által már szétnyúzott példányokra, ráadásul mindegyik tök egyformán néz ki. Persze a személyiségi jegyeik alapján fellehet őket ismerni, de akkor is nehéz lett volna, kicsit másabb mintázatú pihéket rajzolni. A mozgásuk ráadásul kicsit darabos is.  A legnagyobb baj viszont az, hogy semmit se hoztak ki belőlük. 2 dolgot csináltak egész film alatt, hülyén estek keltek, meg rohadt idegesítően ordibáltak (nehogy a szerencsétlen családfő aludni tudjon a filmen).

Csússz el!

Nagyon gyenge, tipikusan csak pénzért készült, ötlettelen alkotás. Egy családi filmhez képest túl sok a komolykodás, a történtben rengeteg baki van, viccesnek nem nevezhető (és nem csak egy felnőtt számára, de 6 évesnek is és ezt tapasztalatból mondom), rondán meganimált pingvinekkel, ami pedig a legjobban megdöbbentett többnyire rossz színészi játékkal is kiegészítve. Csak a filmek a megfogalmazott mondanivalóját tudom kiegészíteni: „Fordíts több időt a családodra és ne a Mr. Popper pingvinjeire pazaroljatok el másfél órát.”. Ja és, hogy miért néztem meg kétszer, mert az első mozis megnézésből szinte alig maradt meg pár jelenet.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kockakucko.blog.hu/api/trackback/id/tr433530652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.