Kockakuckó

Rendező: Brad Furman

Forgatókönyvíró: Michael Conelly

Kategória: Dráma-Krimi-Thriller

Megjelenés: 2011 március 10.

Jelenlegi ár: 3000 FT

A The Licoln Lawyer-t én majdnem kihagytam az életemből, pedig mekkora vétek lett volna. Talán a Limitless-hez hasonló érzéseim voltak vele szemben. Ennek se érdekelt annyira az alaptémája (ügyvédek, bírósági tárgyalások, nyomozgatás). A főszereplő színészt nem szeretem, sőt még külsőleg is hasonlít egymáshoz Matthew McConaughey és Bradly Cooper. Mind a kettő egy könyv megfilmesítése és mind a kettőért rajongtak a kritikusok. De ami a legfontosabb, hogy a vajon a cikkem végén is ugyan azaz értékelés fog szerepelni, mint a Limitless-nél. Azaz ez a film is remekelni fog, vagy csak egy újabb felesleges ügyvédes film, amit egy B kategóriás könyvből készítettek.

Sose egyszerű

A történet kétségkívül a film legjobb eleme. Egy közepes ügyvéd életét mutatja be, aki már jól beletanult a szakmába és megérett arra, hogy tovább lépjen. Amire hamarosan meg is nyílik a lehetősége, amikor is a menedzsere felkeresi, hogy egy híres gazdag család fiát képviselje. Persze ő kapásból rá is csap az ügyre, pláne úgy, hogy minden egyszerűnek tűnik. A kis ficsúrt azért csukták le, mert brutálisan megvert egy nőt, ráadásul meg is akarta erőszakolni, ám ő mindent tagadott és ártatlannak vallotta magát (még a saját ügyvédjének is), ráadásul hamar kiderül, hogy a lány prosti, kikezdet a fiúval és valószínűleg csak a srác pénzéért tette ezt. Aztán hamar kiderül, hogy semmi se annyira egyszerű. Nem akarok spoilerezni, de hatalmas meglepetések fognak minket érni. Ráadásul minden átgondolt és logikus. Igazán ha jellemeznem kéne azt mondanám, hogy ez egy macska-egér játék, pókerrel keverve. Gyakorlatilag mindenki benne van a játékban és mindenki a lehető legtovább kivár, hogy a lapjait felfedhesse. A karakterek is remekül eltaláltak. Az ügyvéd, aki pénzért bárkit képvisel, de persze csak azért, látszólag lelketlen és érdektelen, ám később kiderül, hogy van egy nagyon is érző oldala. A milliomos, helyi vagány, aki úgy gondolja, hogy bárkit megvehet és ezért bármit megtehet, az tetteti, hogy az elvek embere, ám ha kell bárkit félre állit, vagy felhasznál a célja eléréséhez. A sok mellékkarakter is hasonló zsenialitással van megírva, lesz itt egy jámbor nyomozó, az igazi ostoba, tökös zsarú, elvekkel rendelkező vesztes ügyvéd és még sorolhatnám.

Újdonság varázsa

A főszerepre Brad Furman rendező egy elégé nem oda való színészt választott, mégpedig Matthew McConaughey-t, aki főleg C-kategóriás akcióvígjátékokban és humorosnak szánt filmekben szerepelt, mint sármör. Szóval nem az a megkeseredett, érzéketlen ügyvéd fajta, ennek ellenére mégis jó volt az alakítása. Nem azt mondom, hogy ne lehetett volna nála jobbat találni, de valahogy ez az újszerűsége, adott a filmnek egy pluszt. Ugyanis az ember végig arra számit, hogy úgy is mindjárt elkezd, idiótán röhögve csajozni és jönnek a hülyébbnél, hülyébb poénok. Ezzel szemben végig hihetően komoly, rideg maradt, csak 1-2 jelenet volt, ahol ezt túlzásba vitte és azokban is bevolt rúgva (mármint a karaktere), tehát nem voltak zavaróak. A tárgyalásos jelenetekben pedig egyszerűen zseniális volt, egy teljesen más karaktert játszott el, anélkül, hogy éreztük volna, ráadásul szemrebbenés nélkül hazudott ha kell és ez meg se látszott rajta, úgy ahogy egy ügyvédnek kell. A védencét Ryan Phillippe alakította, aki viszont már rutinos az elkényeztetett, idegesítő gyerek eljátszásában. Ennek ellenére kicsit érzelmetlenre sikerült a játéka, sokszor úgy éreztem, hogy élettelenné teszi a karaktert, az üres arckifejezésével, ám azért nem nevezném rossznak. A vádlót ügyvédjét Josh Lucas alakította, akit eddig nem ismertem, pedig az itteni alakítása alapján egy őstehetség. Ugyanis tökéletesen alakította újonc pályakezdő ügyvédet, látszott, hogy próbálja visszatartani az érzelmeit, de ez nem mindig sikerült neki, ami egy ilyen játékban azért nem túl előnyös. De ugye ebben még egy kezdőnek nincs rutinja. Marisa Tomei játszotta a női főszereplőt, aki viszont határozottan nem volt jó döntés, ugyanis ő volt a film leggyengébb eleme. Nem volt a játékával komolyabb baj, azonkívül, hogy néha pont az ellenkezőjét sugallta az arca, mint amit érzet (jó példa amikor valaki meghal és ő mosolyogva, szomorú hangon közli a hírt). Viszont az nagyon zavart, hogy erotikussá akarták tenni a karakterét és elvileg örvendeznünk kellet volna, amikor a főszereplő ágyba viszi. Ám ez a nő fiatalon se volt egy bomba nő, ám így megkorosodva, ráncostul mindenestül, még annyira sem kívánatos. A mellékszereplők többsége remekelt, bár mindenki hozzá nagyon testhez álló szerepet kapott. A legjobbak közülük talán a nagy öregek voltak. Azaz Bob Gunton, aki valami félelmetesen jól alakította a talpnyaló ügyvédet és Francies Fisher, akivel kapcsolatban spoiler miatt nem akarok semmit se mondani, de aki megnézni a filmet az nagyot fog nézni vele kapcsolatban a végén. Meglepően jó volt Margarita Levieva, aki egy nem túl okos prostit játszott nagyon meggyőzően. Egyedül 2 színészbe tudok és akarok belekötni. Az egyik William H. Macy, akit én nem igazán kedvelek, amit meg is erősített az itteni, teljesen üres játékával, pedig a szerepe jó volt nagyon. A másik pedig Michael Pena volt, aki egy ártatlanul elítélt rabot alakított, aki annyira idegesítően bizonygatta ártatlanságát (ez a taknya-nyála egybefolyik típus), hogy  utána még a Pókember 3-ban lévő Homokember is jónak tűnik.

Az élet tetején

Bármennyire is furcsa a film látványvilága majdnem olyan zseniális, mint a történet. Persze nem szabad Transformers 3 szintű, arc leszaggató, grandiózus akció jelenekre számítani, hanem inkább a Limitless-hez hasonlóan a stílusosságával hódit. A film többnyire sötét színeket használ, ami már önmagában ad egy fajta hangulatot. Ám további apró, ám annál ötletesebb elemmel tovább növelik a film vizuális értékét. Az egyik ilyen, hogy a flashback-ek nagyon homályosak és az egésztől olyan érzésünk lesz, mintha csak derengenének a történések, nem látjuk, hogy pontosan kik vannak ott, mi történik. Aztán ott van az intro is, ami szintén zseniális, ahogy a Lincoln és a várost látjuk, kicsit 70-es évekbeli stílusban. Ráadásul nagyszerű zenéje is van a filmnek. Érdekes mód többnyire afró előadóktól, ami szokatlan lehet, az ügyvédi élet elegáns mivoltához, de mégis remekelnek a kellemes, nyugtató hatású blues és modern, grandiózus rap számok. Az operatőri munka főleg a film első felében kifejezetten gagyira sikerült. Nos azért ezt ne úgy értsétek, hogy rossz dolgokat, rossz szögből, rossz beállításokkal vesznek. A baj inkább az állandó zoom-olás, amiről már irtam, hogy szerintem elég gagyi, amikor látod ahogy az objektív előre fele kúszik és közben az elektronika automatikus próbál élesíteni (ami az egyik jelenetben nem is sikerül neki). De ennek szerencsére a 2. órában már nyoma sincs.

Hihetetlen győzelem

Én barom már fél éve hangsúlyozom, hogy idáig az új X-Men a legjobb film és már nem is fogják megverni idén (egyszerűen nem volt olyan cím). Ehhez képest a kritikusok által ugyan felmagasztalt The Lincoln Lawyer, ami egy márciusi film, letaszította azt a trónjáról. Ugyanis ez egy zseniális alkotás, óriási történet, jó színészi játék, hangulatos látványvilág és remek zenék. Persze vannak apró hibái (néhány színész, operatőri munka), ám számomra még ezekkel is ez az életem eddigi legjobb ügyvédes filmje. Csak ajánlani tudom mindenkinek, bár sajnos nem mindenki élvezheti, mert jelenleg és úgy néz ki, még a jövőben is nem fogják Magyarországon forgalmazni, ezért szinkron se készült még hozzá. Szomorú, hogy olyan borzalmakra mint a Battle of Los Angeles, rászánják az időt, hogy kiadják és leszinkronizálják. Erre a zseniális filmre pedig nem, de legalább addig eltudjuk olvasni a könyvet. Én már rohanok is érte.