Kiadó: Evolved Games
Fejlesztő: Trickstar Games
Kategória: Repülős
Megjelenés: 2011 november 01.
Jelenlegi ár: Nem lehet kapni
A repülőgépes szimulátor rajongók hatalmas extázisba jönnek a Jane’s név hallatán, ugyanis a 90-es évek végén több remek repülős játékot dobtak piacra. Ezeket nem úgy kell elképzelni mint a mostani repülős játékokat, hogy 120 gépet darálsz le egyedül, újra termelődő rakétákkal és a gépet jóformán nem is te irányítod. Elismerem ezeknek is megvan a varázsa, de engem mindig is a Jane’s féle szimulátorok vonzottak, amikor 30 billentyű kombinációt kellet fejben tartani és 2-3 ellenfél levadászása is komoly feladat volt, a küldetések pedig roppant valóságosak voltak. Ezért is örültem meg most, hogy kijött egy Jane’s névvel fémjelzett repülős játék, az Advanced Strike Fighters, vagy ahogy a médiába került JASF.
Ne, hogy bármi valós legyen benne
Szerintem egy repülős játéknál is fontos valamennyire a sztori és maguk a küldetések is. A régi Jane’s játékoknak szerintem az volt az egyik varázsuk, hogy valós csatákat és küldetéseket vívhattunk meg. Ezzel szemben az új JASF egy fiktív háborúba kalauzol el minket, ahol is egy két részre szakadt, olajban gazdag szigeten kell harcolnunk, a nyugat barát oldalon. Nos a történet itt lényegében ki is merül, mert egy hatalmas kidolgozatlan baromság az egész. Eleve már az egy hülyeség, hogy amerikai pilótát alakítunk egy arab hadseregben, ráadásul az egész meg sincs magyarázva. Maga a sztori tálalása pedig még csapnivalóbb. A játék elején meg végén van egy nagyon igénytelen híradós összevágás, ahol egy náthás csaj beszél, akinek annyira idegesítő hangja van, hogy ordibálni fogsz a monitorral, hogy hátha végre kifújja az orrát. Aztán az arcunkba nyomnak egy eligazítást, ahol véletlenül se azt írják, ami a lényeg (pl. 7 óra irányából 3500-as magasságból csapást indítunk az ellenfél reptere ellen 1700-kor), helyette össze-vissza beszélnek a háború szörnyűségéről, meg, hogy mennyire szemét a másik oldal. Külön röhej pedig, hogy az eligazítások hibásak is, erre egy jó példa, hogy van egy olyan küldetés, ahol az ellenfél pár kulcs létesítményét kell megsemmisíteni lesből, amihez nyilván egy bombázó gép dukál, mire a játék egy többfeladatú gépet ajánl nekünk. Maguk a küldetések pedig alapvetően nem lennének rosszak, csak nagyon ismétlődőek. Az esetek 80%-ában az lesz a feladatunk, hogy radar magasság alatt mennyünk el az ellenség légterébe és ott lőjünk szét valami fontos épületet, vagy fényképezzük le. Ezeket még megfűszerezték pár igen komoly hibával is. Az egyik ilyen, hogy volt a kép az utolsó pályáik nem lesznek társaink. Komolyan az egyik küldetésben pl. nekünk kell az ellenség teljes bázisát egyedül felszámolni, majd még 2 db vegyi fegyvert szállító gépet is levadászni. Aztán ott van az, hogy a játék szinte mindig a felhők alatt zajlik. Ennek egyrészt a folytonos radar alatti magasságra való kötelezés, másrészről pedig, hogy az úti célt jelöli pontokat csak a megfelelő magasságban elérve (ami mindig jó alacsonyan van) adja meg nekünk a játék a következő célt. Mindenesetre elég röhejes, hogy pl. bombákat a célt súrolva kell szétszedni, vagy az is roppant zavaró, hogy fényképezni is lényegében közvetlen közelről kell. A valóságban ennek pont az ellenkezője történik nagy sebességgel átrepülnek a cél felett és nagyjából 2 millió képet csinál a sok fényképezőgép. Ezzel szemben nekünk fél percig kell a nyüves épület felett körözni, mire nagy nehezen felderítjük a területet, ráadásul mindezt olyan gépekkel, amin abszolút nincsenek felderítő eszközök.
Gyerekzsúr
Ezzel el is érkeztünk a gépparkhoz, ami elég sok gépből áll, ám van egy apró kis probléma, mégpedig, hogy nem hinném, hogy az Egyesült Államok, vagy akár Oroszország is adna egyetlen egy csúcsragadozót is egy pici szigeten csatározó 2 barom diktátornak. Márpedig a játék igyekszik ezt velünk elhitetni. Ugyanis már kezdésből F18-assal apríthatjuk a MiG-eket, de később akár F-22, F-35 vagy akár Su47-essel is repülhetünk. Az átgondolatlanságot tovább fokozza, hogy a játék közepéig a kezdőgépnél csak rosszabbakat kapunk. Üdvözítő, hogy olyan régiségeket is használhatunk, mint MiG-21 vagy F-4 Phantom, de ez a Su-47 és társai között, olyan mintha az 1950-es F1-es bajnok Alfa Romeo-val mennénk a 2011-es király, a Red Bull ellen. Ég és föld a különbség. A gépeinket nem lehet fejleszteni, de még festegetni se lehet. Viszont minden egyes típus rendelkezik egy alternatív verzióval. Ez általában kimerül annyiból, hogy valami ocsmány festés (lila, arany, vagy ami egyszerűen csak logikátlan japán légierő festésével rendelkező F-22) és egy más, általában Multi-ban (tehát közeli légi harcban) hasznos fegyverarzenállal rendelkezik. A gépek tulajdonságai viszont többnyire nem változnak. Ezeket ráadásul nem a teljesítményünk alapján kapjuk meg, hanem minden egyes pálya után kapunk egyet, látszólag teljesen véletlenszerűen. A gépek kapcsán fokozza a megelégedetlenséget, hogy nincs belső nézetük. Szerintem ez valahol a repülős játékok megcsúfolása és még az árkád HAWX-ban is vették a fáradságot a fejlesztők is megcsinálták a gépek belsejét is. 2 nézetet kapunk, egy használhatatlan külső nézetet, ahol a kamera az irányításunknak megfelelően imbolyog össze-vissza, a másik pedig egy orr nézett. Külön röhej pedig, hogy nem lehet játék közben váltani ezek között, hanem lekell állítani a játékot és az option-ban kell átállítani. A végső döfést pedig a rakéták elnevezése adja meg és az, hogy a bemutató írásban lényegében csak azt nem mondják meg, hogy milyen előnyei és hátrányaik vannak, minden más hülyeséget leírnak róluk. Komolyan, hogy lehetne úgy komolyan venni egy játékot, hogy ha olyan neveket ad a rakétáknak, mint Basiliscus, vagy Cobra. Maguk a fegyver viszont jópofák, ha kitapasztaltuk a tulajdonságaikat, nagyon élvezetes lesz használni őket és váltogatni közöttük a különböző feladatok ellen.
A gólya végterméke
Persze az előbb említettek ellenére még akár egy jó játék is lehetne a JASF. A játékmenet tekintetében is sikerült szinte a lehető legrosszabbat választani. Még a régebbi szimulátor időszakot idézi, hogy minden egyes küldetés előtt nekünk kell felszállni, ám ez gyakorlatilag a létező legsemmitmondóbbra sikerült. Egyszerűen csak gyorsítanunk kell, sőt még azt se muszáj, mert pár másodpercnyi állás után a gép automatikus elkezd gyorsulni és elemelkedni a földtől. Nem azt mondom, hogy a régi Jane’s játékok hangárból kiállós, kifutópályára ki evickélős, több perces felszállásokat kellet volna megvalósítani, de azért valami kihívást kellet volna bele tenni. Miután elemelkedtünk következik a soron következő sokk. a gépnek szinte semmilyen elemét nem kell kezelnünk, mert vagy automatikus, vagy pedig egyszerűen nincs, így a manőverezés szempontjából kulcsfontosságú fékszárnyakat el is felejthetjük, de a különféle radar módok között se kell váltogatnunk és még sorolhatnám. Itt már rájönnek a régi Jane’s fanatikusok, hogy nem szabad semmi szimulációra számítani, így már nem is akadnak ki azon, hogy a játékban nincs gravitáció, még egy HAWX szintű minimális se. Tehát nemcsak gond nélkül zuhanhatunk, pöröghetünk anélkül, hogy a pilótánk, vagy akár a gépünk ebből bármit is érezne (normál esetben tartósabb 10G feletti terheléstől elájul az ember, arról nem is beszélve, hogy a régebbi gépek nem is nagyon maradtak egybe), de ha elkezdünk emelkedni, nem kezd minket visszahúzni a gravitáció. Pedig ahogy az általános iskolai fizikában is megtanultuk általánosítva, minél magasabban vagy egy test a földön, annál nagyobb erővel hat rá a gravitáció. Ezzel szemben itt bátran repülhetünk jóformán 90o-os szögben, anélkül, hogy a sebességünkből veszítenénk, vagy a gyorsulásunk lassulna. Így lényegében semmilyen élvezetet nem ad a repülés, ráadásul maguk a harcok is borzalmasan unalmasak. Természetesen mint minden ilyen árkád repülős játék esetén, a JASF-nál is újra termelődnek a rakéták, és a gépfegyver is kifogyhatatlan munícióval rendelkezik. Azonban még a HAWX-ban azért ez elég lassú folyamat volt, addig a JASF-ban szinte folyamatosan tudunk rakétákat lőni, ráadásul a gépfegyver még túlmelegedni se tud, így lényegében elég ha csak leragasztjuk a megfelelő gombokat és már a rakétákkal se kell bajlódni. A kihívást pedig azzal végezték ki végleg a fejlesztők, hogy a gépünk azontúl, hogy eszméletlen sok lövést kibír, amik ráadásul nem is hatnak a gép tulajdonságaira, még ha meg is halnánk, újra dob minket a legközelebbi checkpoint-hoz, ami nagyjából azt jelenti, hogy onnan folytatjuk a darálást, ahonnan befejeztük. Akár gép, akár ember ellen játszunk hiányozni fog a vadászat öröme. Előbbinél azért, mert minden esetben script szerint cselekednek, tehát abszolút nem hajlandóak velünk játszani, vagy esetleg reagálni a manővereinkre, másrészről sok pályán, hozzánk hasonlóan újjá is születnek, ami azért kicsit röhejes, hogy 2011-ben a semmiből jelennek meg ellenfelek. Multi esetén pedig egyrészről elég zavaró az újjászületés, másrészről pedig itt kijön a találati rendszer esetlensége. Ezt úgy kell elképzelni, hogy hol találnak, hol pedig nem a rakéták, hiába érintkeznek a célponttal. Másrészről a rakéták elöli menekülés is szánalmas. A régi Jane’s játékokban a valóságnak megfelelően minden elkezded pittyogni és egy flegma női hang lágyan a fülünkbe súgta, hogy ,,Missle Alert”, a radaron pedig egy nagyon gyorsan közeledő pont jelent meg. Ettől egyrészről az adrenalin elöntötte a testünket, másrészről a radar és a hangok lévén pontosan tudtuk, hogy mi a helyzet a hátsónkba lévő fenyegetésről. Ezzel szemben az új Jane’s játékban a rakéta veszélyt alig észrevehetően jelzi ki, ráadásul úgy, mintha ez jó lenne. Komolyan bárki oda figyel a harc hevében egy apró zöld kiírásra, hogy ,,Missle Alert”, ráadásul semmi hang sincs. Ráadásul nagyon idegesitően is van jelölve a rakéta. A HAWX-hoz hasonlóan egy piros háromszög, de gyakorlatilag össze-vissza mozog és még a fegyver távolságát se jelzi (az említett Ubi-Soft játékban a háromszög nyúlása jelezte a távolságot). Mindehhez még hozzájön, hogy a Flare (hő csali) használhatatlan, ugyanis hiába ontjuk ki magunkból, az esetek 90%-ban a rakéta ugyan úgy fenyegetni fog minket. A fejlesztők nagyon helyesen érezték, hogy ez így hamar unalmassá válik, ezért nagy nehezen kitaláltak egy extrát, bár ne tették volna. A játékban van pár olyan küldetés, amikor lekell fényképezni ellenséges táborokat és ilyenkor a játék HAWX szerű külső nézetbe vált, ami már ott se volt valami túl hasznos, ám itt ráadásul így vezethetetlen is a gép. Gyakorlatilag úgy képzeljétek el, hogy az irányítás 5 másodpercenként felcserélődik miközben de megpróbálsz alacsonyan maradni, mert különben kiszúr a radar és közben még néha rakéták elől is elmenekülni, mindezt ráadásul 20-30 másodpercig. Mondanom se kell az eredmény általában minimum 1 halál.
Befejezetlen szállak
A technikai megvalósítás pedig finoman fogalmazva is felemás. A grafikai beállítások lehetősége szinte nulla, így a korábbi régebbi gépemmel nem tudtam megfelelően futtatni (2 magos AMD). Maga a grafika távolról egész jó. A felhők szépen kidolgozottak, a táj változatos és annyira sűrű erdőket láthatunk, hogy már csak a lombokon futkorászó mókusok hiányoztak. Külön öröm pedig, hogy Singleplayer-ben mindig ugyan azt a nagy szabadon beártható szigeten repülhetünk, ezáltal tényleg olyan érzésünk lesz, mintha csak egy valóságos háborúban lennénk benne. Az viszont elég ciki (bár elég sok újabb motornál hiba ez), hogy a textúrákat egyszerűen később tölti be, mint ahogy, mi haladunk előre, így szépen a szemünk láttára rajzolódik ki szép lassan mindig a táj. Az is mosolyogtató, hogy a viszonylag apró kis szigeten a sivatagoktól kezdve az erdőkig és a havas hegycsúcsokig minden megtalálható, ami azért a valóságban nem lehetséges, de hát ez elnézhető a változatos környezet kedvéért. Azonban közelről nézve már nagyon idejemúlt a látvány. Minden pixeles, szögletes, a legszörnyűbb pedig, hogy jóformán nincsenek effektek. Amikor közel repülünk a talajhoz, láthatjuk, hogy nem csak az azon lévő objektumoknak nincs árnyéka, de még a saját gépünknek sincs. A robbanás effektek a 99-es Jane’s USAF játékot idézi. Minimális piros volt, ami még több esetben ráadásul el is van csúszva, pár gif törmelékkel. Külön röhej pedig, hogy a kifutópályán gurulva külső nézetben látható, hogy a kerék nem gurul, hanem statikusan pár centire a földtől. Arról már nem is beszélve, hogy a napot sose lesz alkalmunk látni, így az azzal járó HDR effekteket is felejtsük el. Egyedüli ami pozitívum az a sugárhajtóműből kiáramló forró gázok, de azért ez is jóval szebb a HAWX vagy az új Ace Combat-ban. A hangokról már részben beszéltem a sztori kifejtésénél, ám azért még van pár negatívum. Ugyanis a pocsék szinkronhangok mellet, még a gépek hangja is pocsék. A repülőknek jóformán nincs is hangúk, csak siklanak a levegőben, ami pedig a legjobban hiányzott az a hangsebesség átlépésekor hallható hangrobbanás. Sajnos az elektronika különböző jelző csipogásait is teljesen mellőzték, ami szintén sokat ront a hangulatból, arról nem is beszélve, hogy ez a harc közbeni tájékozódásban is segítene minket. Végső döfés, pedig, hogy pár szór el is tűnnek a hangok. Zene nincs, de erre nincs is igazán szükség egy repülős játéknál. Az irányítás billentyűzeten teljesen jól működik, ám hatalmas negatívum, hogy semmilyen Joystick-ot nem támogat a játék, így szegény Logitech Extreme 3D Pro-m továbbra is csak porosodik az asztalomon (az új Il2-vel ugyan ment, ám az pedig játszhatatlan volt). Ez nagyjából olyan súlyos hiba, mint az autós játékoknál a kormánytámogatás hiánya. Egyszerűen megbocsáthatatlan.
Szomorú visszatérés
Sajnálatos, hogy az egykor minden szimulátor rajongót megmozgató Jane’s ilyen formában tért vissza. Érdektelen történet, unalmas, túl könnyű játékmenet, nulla fizika, gagyi, optimalizációt szinte nélkülöző grafikusmotor és borzalmas hangok, gagyi ötletekkel megfűszerezve.
