Kiadó: THQ
Fejlesztő: Kaos Studios
Kategória: FPS
Megjelenés: 2011 március 15.
Jelenlegi ár: 10 000 FT
Személy szerint én nagyon vártam a Homefront-ot és arra számítottam, hogy ez lesz 2011 legjobb játéka. Tehát amikor megjelent (ami kicsit problémás volt, hisz elhalasztották pár nappal), mint egy mohó gyerek vetettem rá magam. Hogy miért is vártam ennyire? Egyszerű, mert egy hihetetlen hangulatos Freedom Fighters szerű lázadós, szabotálós FPS-re számítottam, szenzációs körítéssel és egy CoD-szerű remek multi-val.
Nem egy Tom Clancy
Már megjelenés előtt lehetett tudni, hogy a játék egyik legnagyobb negatívuma a történet lesz, ami be is következett. Röviden összefoglalva, a gonosz Észak-Korea (csak annyit az ország katonai erejéről, hogy a mai napig Sukhoi 17-eseket használnak hadászati célokra) hatalmas hadsereget toboroz, majd neki ugrik az Egyesült Államoknak és megszállja azt. Az amcsik persze nem adják fel és folyamatosan szabotálják a koreaiakat és lázadást szerveznek. Ekkor kapcsolódunk be a játékba, de nem mint egy lázadó, hanem mint egy egyszerű polgár (aki korábban pilóta volt). Tehát megismerhetjük, hogy miként lesz valakiből egy elszánt harcos, azaz csak megismerhetnénk, ugyanis a későbbiekben a történet és a legtöbb karakter személyisége, így a miénk is háttérbe kerül. Emiatt a sztori teljesen érdektelenné válik, hisz a karakterekkel nem tudunk azonosulni, sőt kissé komikussá is válik tőle a játék, pl. úgy állunk át a lázadókhoz, hogy megmentik az életünket és megkérnek, hogy legyünk a pilótájuk és mi persze boldogan vállaljuk, ennyi. Azért is kár a gyökért történetért és dialógusokért, mert a történet körítése kiemelkedő. Számos drámai és igen megrázó jelenetet látunk, ezek közül talán legkiemelkedőbb a kezdő animáció, amikor is a koreaiak betuszkolnak minket egy iskola buszba és átszállítanak minket az egész kis városon keresztül. Ugyanis eközben azt látjuk, ahogy a koreai katonák kegyetlenkedve vonszolják és verik az embereket, sőt némely utcasarkon ki is végzik őket, természetesen mindezek reális vérmennyiséggel járnak, de hozhattam volna azt is példának, amikor egy tömegsírba hullák közé bújunk, hogy ne találjanak meg minket az ellenfelek. A nyitó CGI videó is remek, számos valós politikust (pl. Hillary Clinton) szerepeltett és nagyon hangulatosan van össze vágva, igaz azért ezen a téren vannak jobban sikerült videók is (pl. az egyik kedvencem az Operation Flashpoint 2-é). Az animációk is jók, minden karakter dinamikusan mozog, de ugyanakkor nem esnek át börleszkbe és nem vesznek fel képtelen pozíciókat.
A nagy öreg megfiatalodása
Itt most a grafikai motort kell érteni, ugyanis a 2006-os Unreal Engine 3-ból valami eszméletlen grafikát hoztak ki a fejlesztők. Rengeteg tereptárgy van a pályán és mindegyik tű éles, részletes textúrával rendelkezik. Az effektek is gyönyörűek, a napfény átszűrődik a száradó ruhákon és még a fal legkisebb repedésein át is beszűrődik, persze ha nappal van, mert vannak éjszakai pályák is, ahol pedig a különböző tűzeffektek kápráztatnak el minket. A grafikáról kár tovább fecsegni, mert a képek önmagukért beszélnek. Sajnos azonban a látványnak, mint a legtöbb esetben ára van és ez a gépigény, valamint a fizika. Nos a játék pokoli erőforrás gyilkos, a Bulletstorm-mal ellentétben itt nem arról van szó, hogy valamit szimplán elszúrtak és ezért meg-meg áll a játék, nem itt egyszerűen a gépem nem bírta a látványvilágot, ugyanis még levett grafikán is a játék átlag sebessége kb. 26 fps volt (jó a gépem azért nem csúcsszúper, de azért a legtöbb játék még jól fut rajta és a GoW is max. grafikán ment) és bizony nagyobb tereknél és robbanásoknál be is akadt néha. A levett grafikán már korántsem annyira szenzációs a látvány, mert minden textúra kicsit homályos, a tűzeffektek részlettelenek, bár a tereptárgyak száma nem csökken és a fényeffektek még ekkor is bődületesen jók. A fizikával azért nincsenek komolyabb bajok, a katonák szépen elhasalnak, vagy éppen felröpülnek a gránátoktól. Sajnos viszont a környezet egyáltalán nem rombolható (ami egy gerillás, rombolás játékban elég nagy negatívum), sőt még a tereptárgyakon se tudok átlőni, ami néha elég idegesítő (koreai katonát egy kb. 2 cm vastag kerítés mögött nem tudjuk leszedni elit M4-gyel). A hangok terén a helyzet hasonló, mint a látványnál. A fegyverek hangja mind-mind valóságos, a zenei betétek remekek (különösen a kellem rock zene a koreai bázis megtámadásánál). A szinkronhangok is jók, mindenkinek kellemes hangja van, bár kicsit kevés van belőlük, mert minden koreai katonának ugyan az a baritonja. A hangokkal az egyedüli komoly negatívum, hogy gyakran siet a képhez képest és emiatt pár jelenet komikus, illetve kevésbé lesz hatásos.
Spórolj a golyóval!
A játékmenet kifejtését szándékosan hagytam a végére, mert szerettem volna nem elvenni a kedveteket a Homefront-tól. Ugyanis ezen a téren hatalmas csalódás a játék és nem is arról van szó, hogy a magas várakozásoknak nem volt képes megfelelni, hanem annyira alulmúlta, hogy már egyszerűen low budget játékokat idéz. Első és legfájóbb dolog, hogy piszok lineáris. Végig csak egy csőben futunk és a játék, mint egy mézes madzag elhúzza előttünk a hatalmas nyílt tereket, melyekre sose tudunk kirohanni valamilyen akadály miatt (hegy, rom vagy éppen egy láthatatlan fal). Emiatt taktikázni se tudunk, ami egy gerillás akciójátéknál elméletileg evidensnek kéne lennie, ráadásul még lopakodni se tudunk, az összes közelharci lehetőségünk a Modern Warfare féle gyors vágás, azt kész. Társaink vannak, de mivel nem mi vagyunk a parancsnokok (és nehéz lett volna, egy meny ide vagy köves utasítást beprogramozni) nem terelgethetjük őket, ráadásul nem igazán csinálnak semmit se a játék folyamán. Akkor most joggal merülhet fel a kérdés, hogy milyen játék is ez a Homefront és a válasz egyszerű: egy elszúrt Modern Warfare. Agyon script-elt játékmenetben halomra lőjük a koreai katonákat, miközben a játék igyekszik belénk sulykolni, hogy az amerikaiak milyen jók. Maguknál az akciórészeknél sincs lehetőségünk taktikázni, egyszerűen csak mindenre lőnünk kell, majd ha valamit nem a játék szerint megfelelően csinálunk meghalunk és kezdhetjük újra a mentéstől. A szabotőr életérzést egyedül az hozza meg, hogy hihetetlen kevés töltényünk lesz a fegyverekbe így mindig spórolnunk kell, illetve folyamatosan váltani kell őket. Az egészben az a legdühítőbb, hogy ezt a játékot úgy adják el, hogy egy partizán akciójáték, de ez olyan átverés, mintha egy NFS dobozára írnák rá, hogy vérbeli szimulátor (hopsz ez már megtörtént a valóságban, lásd Pro Street). A fejlesztők is érezték, hogy ha csak ennyi lenne a játékmenet egyszerűen meglincselnék őket, ezért beletettek pár extrát is. A legegyszerűbb, hogy a játék során találunk gyűjtögetni valókat, mégpedig újságokat, amelyekkel további információkat tudhatunk meg a sztoriból, bár lényegében semmi olyanra nem derül fény, amit már ne tudtunk volna (bár nem szedtem össze az összes újságot, szóval lehet, hogy van egy-kettő érdekes is). Aztán kapunk vezethető járműveket is. Először egy távirányítású APC-t, ami halhatatlan, szóval eléggé unalmas vele menni, ráadásul a célzási mechanizmus is annyira leegyszerűsített, hogy semmi élvezetett nem nyújt. A játék vége felé pedig bepattanhatunk egy helikopterbe is, ami már izgalmasabb volt, de nem csak azért, mert 1-2 rakétától felrobbanunk, hanem azért is mert a kezelése egyszerűen borzalmas. Az hagyján, hogy úgy pattanunk le a tereptárgyakról, mint egy gumilabda, de ráadásul az irányítás hol túlérzékeny, hol pedig olyan, mintha nem is reagálna. Engem az is nagyon idegesített, hogy a földi harcok során a sebesülést jelző bevérzést itt most a szélvédő berepedésével helyettesítették, ennek köszönhetően szemtanúi lehetünk a magától megjavuló üvegnek. A legnagyobb extra mégsem ezek, hanem a cod-szerű multiplayer, ami bármennyire hihetetlen roppant unalmas. Ugyanis, mint már említettem az akciórészek borzasztóan egyszerűek és pontosan ezért a többjátékos módban se tudunk nagyon taktikázni. A felépítése teljesen megegyezik a Modern Warfare-val, ölésekért XP-t kapunk, amivel szintet léphetünk, ezzel újabb fegyvereket és képességeket (perk) megszerezve, amivel még hatékonyabbak lehetünk. Tehát semmilyen újdonságot nem hoz az egymás elleni gyilok, de nem akarok hálátlan lenni valamit javít azért az összképen.
Csatárból sepregető
Nagyon sokat vártam a Homefront-tól és ezeket nemhogy nem teljesítette, de sok mindenben alul is múlta. A szenzációs grafika mellé egy borzalmas sztorit kapunk, alacsony árkategóriás játékokat idéző játékmenettel, hasonló extrákkal és tűrhető multi-val. Mindent összevetve a Homefront egy rosszul sikerült alkotás.
