Kiadó: Electronic Arts
Fejlesztő: Bioware
Kategória: RPG
Megjelenés: 2011 március 08.
Jelenlegi ár: 5000 FT
Kövezzetek meg, de én nem próbáltam ki a Dragon Age 1. epizódját. Ugyanis a képek alapján nekem túl régi módinak tűnt, az se tetszett, hogy ezt is, mint sok üres játékot mellel és vérrel igyekeztek eladni, amitől ugye simán lehet borzalmas az alkotás, ráadásul úgy gondoltam, hogy a Bioware-nek a Mass Effect miatt nincs is sok ideje egy ütős szerepjáték kidolgozására. Talán ezért is kicsit átalakították a játékot a 2. epizódra és ezúttal kicsit Mass Effect-esre vették a figurát. Tehát jóval akciódúsabb lesz, sok mindenben leegyszerűsödik és mindenki örömére a dialógusok is meglesznek rendesen csinálva, legalábbis ez volt a fejlesztők célja. Az 1. rész fanatikus rajongói persze kapásból húzták a szájukat, de engem meggyőzött az Electronic Arts, hogy igenis öljek sok órát a játékba.
Egyszer volt, hol nem volt
A történet finoman fogalmazva se valami nagy szám. A játék főszereplője ezúttal egy új karakter, egy bizonyos Hawke. Érdekes mód a 2. rész ugyan akkor kezdődik, mint az 1. rész, azaz, amikor a démonok elöntik a ,,békés” világot is igyekeznek minél nagyobb kárt okozni. Ezért családunkkal elhagyjuk szülő városunkat és a biztonságos Kirkwall-ba utazunk, ám nem csak nekünk ez a zseniális ötletünk, így a várost egy hatalmas tömeg árasztja el, amit meglátva a király úgy döntött, hogy akkor se ki, se be. Az sem segít sokat, hogy a nagybácsink a városba lakik, bár ő elintézi, hogy bejuthassunk a várba, ám ezért cserébe 1 évig az egyik helyi bűnszervezetnél kell dolgoznunk testvérünkkel együtt. A szolgálta lejárta után pedig elindulunk kalandjainkra, hogy mi legyünk Kirkwall bajnoka, ami gyakorlatilag szokásos dologból áll, bányák felfedezése, gyilkosságok kinyomozása, bűnözők megölés vagy éppen segítése, kinek mi a vérmérséklete. A csavarással nem estek túlzásba, de ami van az jó, bár a legtöbb kiszámítható, ám van nagyon meglepő is (különösen a játék végén tátottam el a szám az egyik csapattárson). A történet legnagyobb baja, talán az, hogy túl kistílű, mivel csak egy város életét mutatja be és csomó küldetés kvázi tök lényegtelen (rengeteg a jaj eltűnt ez a hozzá tartozom, kérlek keresd meg típusú). Ötletes elem viszont, hogy szinte minden küldetésnél vannak választási lehetőségeink, de ezeknek se éreztem a súlyát, mert mivel a ezek többsége nem valami nagy esemény, ezért a döntéseinknek nincs igazán súlya, csak annyit számit, hogy a társaink barátként vagy riválisként fognak minket kezelni. A kicsit gyengus történetért azonban kárpótol minket az előadás módja. Egyrészről az eseményeket nagyon szépen megrajzolt képekkel adják elő, csak úgy, mint az 1. epizódban, másrészről viszont ezúttal, egy mesélő adja elő a mi történetünket, mégpedig a mi egyik társunk Varric a szerencsevadász törpe. Ennek azaz egyik előnye, hogy ezáltal kétségeink lesznek a pozitív befejezésben, ráadásul az is érdekel minket, hogy mi lesz Varric-cel. Ráadásul a történetmesélést ténylegesen komolyan vették a fejlesztők, ugyanis néha a Varric túlozva adja elő a történetet és ilyenkor mesebeli hősként tonna számra öljük a táposabbnál, táposabb ellenfeleket, majd miután a hazugság lelepleződik előadja, hogy mi történt valójában és ekkor kiderül valójában milyen nehéz csatát vívtunk, ráadásul győzelem nélkül. A történet előadást jól kidolgozták, semmilyen hiba nincs benne és semmibe se lehet belekötni.
Mad world
A Dragon Age 2 legtöbb szereplője eléggé őrült, gyakorlatilag itt a racionalitás senkire se jellemző. Találkozunk majd mindenkibe fanatikusan beleszerető elf tini lánnyal, minden áron csókolózni akaró fiatalemberrel. A játék végén lévő 2 rivális oldal a mágusok és a lovagok vezetői pedig komplett elmebetegek. Talán még a mágusok vezetője kevésbé gázabb, mert ő legalább törekszik a harc elkerülésére, nem úgy, mint a lovagoké, aki ha neki nem tetszőt lát azonnal megsemmisíti azt. Ráadásul ez a 2 idióta úgy veszekszik, mint az óvodások. Ekkor főhősünkkel megvan a választási lehetőség, hogy mint egy jó apa lecsitítjuk mind a kettőt, vagy valamelyik oldalán elkezdünk mi is vitázni. Előbb utóbb azonban elkell döntenünk, hogy melyik oldalra állunk, ám bármelyik oldalt is választjuk az eredmény ugyan az lesz. Társaink között is van egy-két idegesítő. Az előző részből visszatér csupa szív, ugyan akkor néha nagyon kemény Anders és elméletileg Isabela, bár valahogy nekem úgy sikerült a történetemet kanyarítani, hogy ő nem bukkan föl Kirwall-ban. De ismerős is lehet a folyton bénázó, elnézést kérő, nagy szemű elf lány, Merrill is, bár ő nem volt játszható az előző epizódban. Ha nőként játszunk kapunk egy íjász társat Sebastian személyében, róla sajnos az előbbi okból kifolyólag nem tudok nyilatkozni. A szimpatikusabb csapattagok közé tartozik a bájos és ártatlan húgocskánk Bethany, a Devil May Cry-os Dante-hez hasonló laza elf harcos Fenris, aki hihetetlenül begurul, ha rabszolgának nevezik és a történetmesélő nagyszájú, szíve nagy Varric (plusz ugye Anders). Mellettük pedig kapunk egy teljesen kidolgozatlan frigid lovagnőt Aveline-t, akit ráadásul ágyba se tudunk csábítani. De nem kell megijedni ezúttal is van szex, igaz még az elődnél is gyengébb minőségbe, bár érdekességként némely karakternél lehetőség van az azonos nemű kupakolásra, amivel nem lenne baj (pláne ha nők az illetők), csak miért pont az egyik karakter Fenris. A főszereplőt ezúttal is mi formáljuk. A karakterkészítésnél ezúttal jóval kevesebb lehetőségünk van, mivel a nem tudunk fajt választani, mindenféle képen embernek kell lennünk, emelet a háttérsztorinkat se választhatjuk ki és a hangunkat se változtathatjuk. Maga a karakter külsejének megalkotásánál pedig ugyan azok a lehetőségeink, mint az elődnél. Viszont a karakter belsejét ezúttal sokkal jobban és egyszerűbben formálhatjuk, hála a Mass Effect-ből átemelt párbeszéd rendszernek. Ezúttal a párbeszédekben alapvetően 3 válasz lehetőségünk lesz, lehetünk kedvesek, közömbösek-viccesek, vagy kemények, Természetesen sok esetben ezektől fog függni, hogy valaki miként kezel minket (nem csak a társakra kell itt gondolni), sőt gyakran akár harcokat is megúszhatunk vele, vagy akár kezdeményezhetjük azt. Néha extra lehetőségeket is kapunk, mint lefizetés, kérdőre vonás, társ segítsége vagy éppen udvarlás. A társak segitsége nagyon hasznos, egyrészről valaki sokkal könnyebben megnyílik a fajtársának, másrészről a képességeiket bevetve könnyen kihúzhatnak minket a slamasztikából. A legjobb példa erre, amikor megkell mentenünk egy szereplőt, akinek elrablója kést szegez a torkának, itt megpróbálhatjuk lebeszélni, közömbösnek tetetni magunkat vagy megfélemlíteni, de sokkal egyszerűbb, hogy ha Varric-et megkérjük, hogy lője fejbe íjpuskájával. Az esetek többségébe pont azok a választási lehetőségek vannak, amikre szükség van, de néha nekem hiányzott az ami kellet volna, pl. megbíznak minket, hogy keressünk meg egy mérget elraboló törpét, amikor megtaláljuk állítja nem ő vitte el a cuccot, hanem egy elf. Ekkor választanunk kell, hogy az elf után megyünk vagy megöljük illetve visszakísérjük a törpét, de arra nincs lehetőségünk, hogy azt mondjuk köves minket, pedig neki is ugyan az a célja, elkapni az elf-et.
Nem elég a tudás, ügyesnek is kell lenni
Az 1. rész rajongóinak az a legnagyobb bajuk a folytatással, hogy túlságosan akciójáték, ami bizonyos szempontból igaz, ám azért alapjaiban maradt ugyan az hardcore szerepjáték. Alapvetően 3 osztály van, mage, rogoue és warrior, amiket tovább lehet specializálni, pl. csinálhatunk támadó sötét mágust vagy akár olyat is, aki a természetet erejét használja és főleg a segítségnyújtásban ügyes, de csinálhatunk bivaly erős támadó harcost, vagy akár pajzzsal védekezésre szakosodott karaktert is, aki képes a nagy ütéseket elnyelni. A lehetőségek száma óriási és mindenki a saját ízlésének megfelelő képességű avatar-t kreálhat. A karakterünknek először is változtathatjuk a fizikai paramétereit (attribute), tehát, hogy mekkorát tudjon ütni, milyen ügyes legyen, mennyi mana/stamina álljon rendelkezésére, mekkora életereje legyen és a többi. Aztán pedig egy talent fáról választhat ki képességeket, itt lehet specializálni a karaktert, azzal, hogy a különböző kategóriájú talent-ekre gyúrunk rá. Sajnos ez a rendszer nincs teljesen balanszólva, mert egy mágusnál minden talent fára érdemes költeni, mert gyakorlatilag nincs kihatással a mágus képességeire és a kevés képesség miatt, hamar megszerezhetjük, mind a legjobb támadó, mind pedig a legjobb támogató varázsigéket. Viszont a másik 2 kaszt megfelelően van beállítva és itt valahogy jóval több a képesség is. Az viszont tetszett, hogy nem muszáj új képességekre beváltani a szintlépesekkor megszerzett talent pontunkat, hanem akár fejleszthetjük is a meglévőket (sebzés, energia igény, újra használhatóság idejének csökkentése és hasonló bónuszok). A harcokban gyakran döntő jelentőségű, hogy milyen képességeket használunk (pl. egy tűz démon ellen nem érdemes tűz varázslatokat használni, hanem hasznos annak a megfagyasztása), bár kétségtelen, hogy a kisebb ellenfeleket gyakorlatilag nélkülük is megsemmisíthetjük, de a boss csatákat kizárólag csak velük együtt tudjuk abszolválni, ám néha ez is kevés a boldogsághoz és itt jön az akciójáték szerű beütés. Gyakorlatilag a boss csatáknál az ellenfélnek állandósult taktikája van, pl. folyton hátrahúzódik majd ledob maga elé egy követ, stb. és ezt kifigyelve megfelelő mozgással elkerülhetjük a támadásait, ezáltal akár sebzés nélkül is megölve egy-egy nagyon kemény ellenfelet. Sokan akciójátékos elemnek tartják azt is, hogy társaink testreszabására sokkal kevesebb lehetőségünk van, mint egy átlagos RPG-ben. Ugyanis azok páncéljait nem változtathatjuk meg, sőt néhányuknál még a fegyvert se lehet. Ám azért lehetőségünk van a cuccaik fejlesztésére a különböző rúna kövek megszerzésével. Nekem ezzel semmi bajom volt, sőt én örültem is neki, mert nekem, mint Mr. Hawke-nak mi közöm van a társam cuccaihoz, ráadásul a Bioware játékokhoz hűen ebben is hihetetlenül sok cucc van, amikkel ezúttal a Mass Effect 1-gyel ellentétbe nem kell tökölni, hogy vajon melyik jó a haverra. Viszont a saját felszerelésünket a legtöbb RPG-hez hasonlóan mi állíthatjuk össze, választhatunk fegyvert, páncélt (testrészekre bontva), amulettet, övet és gyűrűket is. Sőt az arra alkalmas fegyvert még fejleszthetjük is különböző kövek beszerelésével. A varázskövek beszerzésének módja hibátlanra sikerült. Először is megkell szerezni a kő elkészítésének receptjét, majd a hozzávalóknak megkell találni a lelőhelyét, amit a program megjegyez és ezáltal onnan mindig megkapjuk a kívánt alapanyagot. Végül pedig az elkészítésért valami póton összeget kell kicsengetni.
Ez valahogy soha nem jön össze
Az első rész annyira nem is volt csúnya, ám azért kétségtelen, hogy voltak már akkor is sokkal szebb szerepjátékok nála (elég, ha csak a sokkal régebbi Oblivion-ra gondoltok). Érdekes mód a Bioware-s játékok sose sikerültnek túl szépre, az kétségtelen, hogy stílusosak de nem szépek. Ezért is lepett meg, hogy most megígérték, hogy a Dragon Age 2 gyönyörű lesz. Ám ezúttal a nagy akarásnak nyögés lett a vége, ugyanis szerintem (és még sokas szerint) még csúnyább lett a játék. Maga a grafikus motor nem változott ugyan az-az Unreal Engine 3, ami már az 1. részben és a Mass Effect-ekben is szerepelt. A modellek egész jók lettek, a karakterek roppant arányosak, bár a női mellek kissé furák formailag, az épületek pedig olyanok, mintha csak a középkori Jeruzsálemben, vagy Acre-ben, igen ezúttal kicsit arabos beütése van a helyszíneknek, vagyis csak helyszínnek, mert lényegében csak itt játszhatunk, ami mindenféle képen csalódás egy kalandozásról szóló játékban (a játék elején picit mehetünk Lothering határában). A látványra visszatérve a legnagyobb baj a textúrákkal van, megmerem kockáztatni, hogy már 5 éve nem láttam friss játékban ennyi 2D-t. Valószínűleg ennek azaz oka, hogy a fejlesztési idő rövid volt és mellette még a sokkal jobban jövedelmező Mass Effect 3-at is készíteni kellet. Mindenesetre a közeli jeleneteknél kiábrándító, hogy a páncélon lógó tör nincs térben, vagy a ruha szegecsei, de ugyan ez elmondható a környezet tereptárgyairól is, a falon lévő képek totál 2D-sek, a könyv lapjai nem választhatóak szét. Ráadásul érthetetlen okokból ezek még hihetetlen pixelesek is. Az effektek terén felemásan teljesít a játék. Talán ebben a játékban van ez idáig a legjobban eltalált Motion Blur (elmosás), a víz gyönyörűen fodrozódik, a köd gomolyog és csökkenti a látóhatárt, a haj pedig lobog, ráadásul szálanként is megszámolhatjuk. A tűz effekt valami hihetetlen gányra sikerült viszont, egy nagy narancssárga paca az egész, néha a közepén valami kék folt megjelenik, azt kész. A vér effekt pedig semmit mondó és 3-4 évvel ezelőtti RPG-khez hasonlóan a találattól független mindig ugyan onnan fröccsen fel. Ráadásul a párbeszédeknél elég gusztustalan, ahogy az 1 liter vér egyenletesen szétkenődve rászárad a karakterek arcára (sőt szájába is), akik ezzel mit sem törődve nevetgélnek, beszélgetnek, stb.. Érdekes mód mindig csak az arcunkra és a karunkra jut a vörös nedvből, gondosan elkerülve hatalmas mell(kasunkat). Az effektek gyengeségét azért se értem, mert a játék DX11-es, ehhez képes a DX9-es Crysis 2 csúnyán elveri (igaz az azért elég sok játéknak elkeni a száját grafikailag). A gépigény baráti, gyakorlatilag pár éves irodai gépeken is teljesen jól fut. Azonban a kis helyszínek ellenére néha-néha ledermed pár percre, hogy betöltsön mindet, ami elég zavaró, pláne, hogy párbeszédet is képes így megszakítani. Az irányítás elég rossz lett, no nem magával a karakter mozgásával van baj, hanem 2-3 támadás után újra kikell jelölni az ellenfelet, ám mivel általában 10 ellenféllel harcolunk és néha eléggé pixel vadászat szagú a kijelölés, ez nem annyira egyszerű, a támadás helyet pedig belerongyolunk az ellenség karmaiba. A képességek és italok használata viszont egyszerű, a számokkal az adott képességeket vagy speciális italokat süthetjük el, az életerő és energia italnak pedig tetszőleges gombot választhatunk, így az egeret egy percig se kell levennünk a képernyőről. Békés körülmények között sokkal jobb a kezelés WASD-vel úgy tudunk mozogni, akár egy jobb TPS-ben, de arra is van lehetőségünk, hogy Diablo-szerűen kattintatással vezessük a csapatunkat. Egyedül az zavaró, hogy néha beakadunk valami tereptárgyba, illetve párszor eltűnik a kurzor.
Ez most film?
Ha már a grafika terén hozza a Dragon Age 2 a Bioware minőséget, az animációk terén is így tesz. Szerintem ebben a játékban van a legjobb arcjáték (igen veri szerintem a Heavy Rain-t is, meg a Mass Effect-et is). Gyakorlatilag az angol nyelv ismerete nélkül rálehet jönni az eseményekre, a legapróbb gondolat is látszik a legtöbb karakter arcán (vannak azért fapofa karakterek is, de ilyenek a valóságban is vannak). Bizonyos esetekben a félelem csillog a szemeikben, máskor összeráncolják a homlokukat a problémák hallatán, de akár képesek bájosan mosolyogni is és olykor az értetlenség is kiül az arcukra. Az teszi naggyá a rendszert, hogy nem csak az arcizmokkal fejezi ki az érzelmeket, de a szemmel is. Nagyon sok játékban hiba, hogy a szem teljesen élettelen, de a Dragon Age-ben csillog, megváltozik az árnyalata lelkiállapottól függően és teljesen valóságosan ezt is tudják mozgatni (szúrót tekintet, felmeredés a plafonra). De természetesen maguk az arcizmok is a valóságnak megfelelően mozognak. A testi animáció is alapjaiban jó. Már a mozgás alapján is fellehet ismerni akár a karakterek specializálódását is. A védekezésre kigyúrt lovag előre helyezi a testsúlyát és rátámaszkodik a pajzsára, miközben gyors vágásokkal operál, ezzel szemben a támadásra koncentrált hatalmas karddal rendelkező harcos, lassú, ugyanakkor erőteljes suhintásokat végez. Természetesen az osztályok között is megvan a különbség, a Rogue akrobatikus mozgással, a Warrior erőteljes mozgással, a Mage pedig kissé esetlenül halad. A probléma, akkor van, amikor a karakterek testtel próbálnak kommunikálni, mert kicsit Sims-esen túl mozognak mindent, de ez még manapság is sok játékra jellemző. Mindesetre én örülnék ha a börleszk korszak befejeződne a karakter animációknál. A kamerakezelés is remek, játék közben kedvünk szerint beállíthatjuk, kezdve a Diablo-szerű felülnézettől, egészen a TPS nézetig szabadon. Az átvezetőkben pedig most divatos kamera trükköket is használnak, pl. veszekedés esetén a kamera elkezd remegni, néha a kamera valamire nagyon rá zoom-ol és onnan kezd el távolodni, ráadásul a vágások valamint a beállások is abszolút olyanok mint egy igényes filmben, nem véletlen, hogy apukám egy átvezető jelenetben filmnek gondolta a Dragon Age II-őt. A zene is remekel, a klasszikus középkori muzsika kapásból megteremti az alaphangulatot és a hatalmas csatáknál pedig az epikus zenétől (ami szintén az utóbbi idők legjobbja RPG játékok között) úgy érezzük magunkat, mint egy hatalmas hős, de a zene lassú és szomorú is tud lenni, amitől még szomorúbbak leszünk az egyes ismerősök elvesztésétől. A szinkronhangok is 80%-ban megállják a helyüket, ám a maradékban igen érdekes orosz akcentusú embereket hallhatunk, akik pont ezért mindent már-már idegesítően kihangsúlyoznak, természetesen jó lassan beszélve. Ennek ellenére ezen a téren is jónak számit a játék a konkurensekhez viszonyítva, ugyanis bármennyi NPC is van nem találkozunk ugyan azokkal a hangokkal és szinte mindenkinek van is hangja, ami egy olyan kategóriában, ahol néha még 1 szinkronszínészt se alkalmaznak, hanem csak egyszerűen kiírják a képernyőre a párbeszédet (pl. Sacred 2), bizony elég nagy szó.
Váratlan király
A Dragon Age II-től nem vártam sokat, de ezzel nem voltam egyedül, ugyanis a fejlesztők is már többször elejtették, hogy a Mass Effect 3 az ő fő munkásságuk, ennek ellenére bitang jól sikerült a játék. Az 1. részért rajongóknak egy kicsit csalódás, hogy pár dologban egyszerűsítették rajta illetve, hogy kicsit elmentek akciójátékos irányba, de még őket is magával ragadta a különleges történetmesélés, a karakter személyiségének testre szabása. Másoknak pedig pont ezekkel a változtatásokkal jön meg a kedve a játékhoz. Mindesetre azért vannak apró hibái (irányítás, grafika, bugok), illetve nekem nagyon hiányzott a multi is, ám ennek ellenére a Dragon Age folytatását mindenkinek kikell próbálnia.
