Kiadó: Electronic Arts
Fejlesztő: People Can Fly-Epic Games
Kategória: FPS
Megjelenés: 2011 február 22.
Jelenlegi ár: 5000 FT (Limited Edition)
Bevallom őszintén egészen ez év februárjáig nem is halottam a Bulletstorm nevezetű játékról (mondjuk ez nem csak az én tudatlanságomnak köszönhető, ugyanis a játékot 2010 októberében mutatták be először és nem kapott túl nagy reklámot), ám amikor tudomást szereztem róla rögtön felcsigázott. Ugyanis az első alkalom, amikor megláttam, pont a nekem nagyon tetsző Duty Calls-ban (Call of Duty paródia játék) volt, mint egy reklám. Az itt szereplő trailer roppant hangulatos volt, tömény akció, semmi hülye sztori, csak egyszerűen öröm játék, további jó hír volt, hogy a játékot nagyrészt a People Can Fly készítette, akik már csináltak egy hasonló, jó játékot (Painkilller). Szóval minden adott volt, hogy végre egy élvezetes, jó játék jelenjen meg 2011-ben, ám az eredmény: csalódás, és, hogy miért. Az kiderül a cikkemben.
Chuck Norris: The Game
A jó akció alapfeltétele az egyszerű, ugyan akkor élvezetes játékmenet. Nos ebből a szempontból a Bulletstorm felemásan vizsgázott. Maga a lövöldözés szinte hibázatlan, bár az alapgépfegyver kissé gyenge, illetve a sniper elsőre fura, de minden fegyver ötletes, élvezetes használni és kellően vannak balanszírozva. A sörétes puska rövidtávon bivaly erős és mosolyt csal bárkinek az arcára az, amikor eljátsszuk a The Expendables kezdésébe lévő testmagasság csökkentést, de a többi fegyver is hasonlóan hatékony a maga hátrányaival (gránátvető, puska, stb.). A fegyverarzenál amúgy nem túl nagy, de szerintem bőven elég, hisz mindenki megtalálja a maga stílusának megfelelőt, sőt kapunk egy igazi csemegét is a Painkiller: Booh ceruzalövőjének és a Bioshock furójának nászát, tehát egy hatalmas fúrófej kilövőt, amivel felnyársalhatjuk ellenfeleinket. Egy kivétel fegyver is akad a minigun személyében, amihez nincsenek tölténynek, hanem akkuval működik és egy bizonyos idő lejárta után lemerül, tehát csak rövid ideig lehet a tulajdonunkban, ám addig pokoli pusztítást hajthatunk végre vele. A fejlesztők a fanyarú sajtóra is gondoltak, akik az e fajta egyszerű játékot nem mindig kultiválják. Tehát a harcrendszer nemcsak lövöldözésből áll, hanem rugdoshatunk is gravitációs cipőnkkel és ostorozhatunk is. Hát szerintem erre szokták mondani azt, hogy olykor a kevesebb több, mert én teljesen megvoltam ezek nélkül, bár néhány esetben örültem volna e helyett egy komolyabb közelharci rendszernek. Az ostorozás sose hozott lázba, bár kétségtelenül hasznos, csak automatikus a ravaszt nyomjuk, nem pedig az ostort (legalábbis én és a környezetem legtöbb tagja). A rugdosás jó lenne ha normálisan működne, ám gyakorlatilag teljességgel kaotikus, olykor elrúghatunk valamit, olykor nem, olykor berobban a lábunk alatt a robbanós hordó, olykor pedig nem, ráadásul bármennyire erős, ekkor óhatatlanul is az ellenfelek közelébe kerülünk, akiktől pedig érdemesebb a játék második felében távol maradni, mert rengetegen vannak és főleg közelharci fegyverekkel rendelkeznek. Valószínűleg a fejlesztők is érezték, hogy ezt a rendszert nem mindenki fogja majd használni, mert egyszerűen nincs rá szükség, ezért hozzáfűztek egy skillpoint rendszert. Ennek az a lényege, hogy minél látványosabban, változatosabban és kegyetlenebbül ölünk (pl. belerúgjuk ellenfelünket egy kaktuszba, széttrancsírozzuk a fejét, stb.), annál több skillpoint-ot szerzünk. Ami gyakorlatilag úgy működik, mint más játékokban a pénz, ebből tudunk töltényeket venni, illetve jobbá tenni fegyverünket. A töltényvásárlás nekem elsőre fura volt, ugyanis az általam ismert FPS-ekkel ellentétben itt nem igazán lehet találni nagy mennyiségben töltényeket, tehát muszáj megvásárolni azokat. A fejlesztéssel meg csak annyi problémám volt, hogy roppant kevés a lehetőség, mindössze egy másodlagos robbanós tüzelési módot, illetve nagyobb tölténytárakat vásárolhatunk. Az interaktív átvezetőkbe is beleszőtték ezt az action point szisztémát. Tehát más játékokkal ellentétben itt, ha rossz gombot nyomunk egy-egy ilyen résznél, nem hallunk meg csak nem kapunk pontokat, a pontok mennyiségét a megfelelő reakció gyorsasága befolyásolja. Ezek a részek elég jók, különösen az animációk fogtak meg, pl. ahogy a főszereplő teljesen realisztikusan emeli a fegyver irányzékát a szeméhez. Sajnos azonban túlzásba estek és szinte minden jelenetben van valamilyen gombnyomogató rész, a legidegesítőbbek talán a mászós részek (bal egérgomb- jobb egérgomb, bal egérgomb és így tovább). Másik probléma, ami azért nem annyira súlyos, hogy minden játékban lévő beszélgetős résznél a főszereplő visszavált az alapgépfegyverre és csak tetű lassan tud sétálni, pedig számos alkalommal arról van szó, hogy sietni kéne valami esemény miatt (hatalmas szörny, társ megmentése, stb.).
Ripacskodásból 5-ös
Sajnos a játék legfőbb eleme az akció semmi igazi extrát nem nyújt, sőt hibákat is tartalmaz. Meglepetésemre azonban a játéknak van sztorija és ugye tudjuk, hogy egy érdekes történet bármely közepes játékot elviheti a hátán. Az alaptörténet az, hogy mi a zsoldos csapatunkkal egy Sarrano nevű tábornoknak dolgozunk, akiről később kiderül, hogy egy pszichopata diktátor és szinte az egész emberiséget kiakarja irtani. Természetesen hőseink ezt nem nézik jó szemmel, így dobbantanak. Ám egy nap ismét összefutnak korábbi munkaadójukkal és bosszútól begőzölt főhősünk ráront a tábornokra. Az akció eredményeként csapat létszáma 4 főről lecsökkent más fél főre, ugyanis Ishi elvesztette a testének több mint a felét, amit különböző robot alkatrésszel pótoltak. További probléma, hogy egy őrült mutánsoktól hemzsegő bolygón ragadtak esküdt ellenfelükkel. A játék célja tehát az, hogy épségben elhagyjuk a bolygót. A történetben van pár csavar, amik a sok (talán egy e fajta akció-orgia játékba túl sok) átvezetőkben játszódnak le. A történettel tehát nincsenek komoly problémák, bár nem egy Bourne-rejtély, de egy e fajta lövöldözős játékba bőven megteszi. Magukkal az átvezetőkkel sincsenek komoly problémák, kicsit rondán meganimáltak, illetve néha-néha beakadnak, de jó pár pörgős, látványos és drámai jelenetet láthatunk. Egyetlen probléma van a történeti szállal és ez pedig a karakterek. Hál istennek nem kapunk belőlük túl sokat, tekintve azt a 6 karaktert, és érdekes mód pont az a 4 lesz a főszereplő, akivel nem lehet szimpatizálni. A 3 mellékszereplő felváltva küzd majd az oldalunkon. Kapunk egy tudós lányt, aki inkább valami túlszteroidozott olimpikonnőre hasonlít. Aztán kapunk egy viccelődő, kegyetlen diktátort, aki annyira idegesítő, hogy 2 másodperc után úgy éreztem, hogy ha nem lőhetem le, akkor szétverek valamit a lakásban (sajnos nem lőhettem le, amit az egyik polcom bánt). Valamint a fentebb már megemlített, félig gép japán társunkat, aki tudathasadással küzd, ugyanis a beléoperált gép át akarja venni rajta az irányítást, nos annyira érdektelen lett ez a karakter, hogy amikor, kvázi drámai jelenetben küzd a gépi oldala ellen, én folyton az escape gombot simogattam és elég nagy késztetésem volt arra, hogy megnyomjam. Végül pedig a főszereplő, aki elméletileg egy kemény, beszólogató, életunt zsoldos, nos ezzel szemben egy minden elbénázó Jack Black szerű karakter, akinek néha-néha van egy jó beszólása, például az alábbi:
,,Úgy nézel ki, mint Goofy”
Igen, a grafika roppant röhejes, szerintem ez a valaha készült legcsúnyább Unreal Engine 3-at használó játék, bár annyi játék használja, hogy létezhet még ennél is csúnyább. Mindenesetre érdekes, hogy 2006-ban többet tudtak kihozni a grafikai motorból, mint 2011-ben. Minden pixeles, a színek olyanok, mintha egy 16-bites játékról lenne szó, rengeteg a 2D-s textúra is, egyedül az effektekre nem lehet panasz. Mindenesetre a motor készítői biztos nem büszkék arra, hogy mit sikerült tenni a kicsikéjükkel a People Can Fly-os arcoknak, ráadásul optimalizálni se sikerült nekik a játékot, mert gyakorlatilag bármit bárhová állítasz, be-be fog akadni a játék. Mindezt még megfejelték számos buggal. Ezek közül az egyik legidegesítőbb az, hogy a textúrákat később, a játék közben tölti be megfelelően és ezért pár másodpercig csak homályos pacákat látunk, ez az Unreal Engine 3 kezdeti betegsége volt és 2008-óta már nem is láttam más játékban. A másik idegesítő dolog, hogy néha a háttér magától eltűnik. Ezek ugye csak grafikai hibák, de van egy-két játékmechanizmusbeli hiba is, pl. beragadatsz tereptárgyakba. A grafikát leszámítva a körítés átlagos. A játék zenéje felejthető, ami kicsit fájó volt, hisz a Painkiller-ben nagyon jó zúzós számok voltak és egy észnélküli FPS-ben úgy kell egy ilyen soundtrack, mint a falat kenyér. Az irányítás jól működik, nincs túl bonyolítva, könnyen belelehet rázódni, bár párszor nem azt csinálta, amit szerettem volna.
Ez csak egy erőpróba volt
A nemzetközi kritikusokat meggyőzte a játék, bár valamiért ők mindig túlértékelik az EA játékait. A Bulletstorm egy rossz játék, nem játszhatatlan ugyan, de tele van kisebb-nagyobb frusztráló hibákkal, amik az amúgy se ütős játékmenetet hazavágják. Véleményem szerint ez csak egy teszt volt az Electronic Arts részéről, ugyanis a People Can Fly-os fejlesztők jóval többet tudnak. Kár érte egy kis plusz idővel és kevésbé tömegigényes játékmenettel (igyekeztek újításokat használni, cseppet túlzásba vitt sztori) szerintem sokkal jobb lehetet volna. Mindenesetre a játék befejezése alapján számítani lehet folytatásra és a DLC-k is folyamatosan jelennek meg hozzá, ám szerintem Bulletstorm-mal nem fog a kiadó bankot robbantani, pláne úgy, hogy több ígéretes FPS jelent meg vele együtt a piacon (pl. Homefront).
