Rendező: Duncan Jones
Forgatókönyvíró: Ben Ripley
Kategória: Akció-Thriller
Megjelenés: 2011 március 11.
Jelenlegi ár: 3000 FT
A Source Code-nak már látatlanul oda ígértem, hogy az év végén biztosan dobogós lesz nálam a legjobb filmek között. Ennek az volt az oka, hogy olyan ember, akiknek én nagyon adok a szavára, jó filmnek nevezték, ráadásul a Limitless-nél be is bizonyosodott, hogy igazat beszéltek. Másrészről nagy Sci-Fi rajongó vagyok (igaz inkább a robotos, lézerpuskás féle), szóval maga a téma is ígéretesnek tűnt. És végül, de nem utolsó sorban nagyon kedvelem Vera Farmiga-t is. Nos lehet, hogy nem kellet volna olyan forrón enni a kását.
Már a forrásban is hiba van
Kezdjük is rögtön a legnagyobb problémával, a történettel. Előre szeretnék szólni, hogy elméletileg spoilerezni fogok, de szerintem nyugodtan elolvashatja ezt a bekezdést az is, aki a közeljövőben tervezi az alkotás megtekintését. A film rögtön beledob minket a sűrűjébe. Stevevens kapitány, a film főszereplője egy idegen testben találja magát egy száguldó vonaton, persze rögtön próbál rájönni, hogy mi a franc van itt, a dolgot tovább csavarja az, hogy az utolsó emléke, hogy a csapatával Afganisztánban repülnek, amikor lelövik őket. Ám mielőtt bármit sikerülne kiderítenie, a vonat vele együtt felrobban. Meglepetésére azonban nem hal meg, hanem egy kapszulában találja magát, ahol egy összekötő tiszt szólítgatja a képernyőn keresztül. A főszereplőnek teljesen racionális kérdései (Mi ez?) és kérései (Had beszéljen az apjával) vannak, ám elég fura módon a legtöbbre nem kap választ. Csak annyit tud meg, hogy egy terroristatámadást kell kivizsgálni a múltban, már fél éve tagja ennek a csoportnak (bár ő továbbra se emlékszik rá) és, hogy csak 8 perce van minden egyes alkalommal arra, hogy nyomokat találjon. Már itt lehet tudni, hogy valami nem stimmol az egész mesével, amit a nő előad. Ami természetesen hamar ki is derül és a film közepe táján megkapjuk a magyarázatott, hogy mi is az a forráskód és, hogy pontos mi ennek a célja. De ez az egész egy hülyeség. Ugyanis a működési elve az, hogy minden embernek aki meghalt a vonaton, maradt egy 8 perces emléke, valamint a személyiségi jegyei és ezek alapján képesek ezt a 8 percet rekonstruálni, amibe főhősünk képes belelépni és ezzel felfedni a robbantó kilétét. A dologgal csak azaz ici-pici hiba van, hogy mi van akkor, hogyha a gyilkos a robbantáskor nincs a vonaton, mert akkor ez alapján bizony nem tudnák azonosítani. Nos márpedig ez áll fent, ennek ellenére a főszereplő sikerrel jár és sikerül azonosítani a robbantót, akire már rögtön a film 6. percében rájöhetünk. És itt a másik nagy probléma a történettel, hogy rendkívül kiszámítható. Gyakorlatilag egyszer se fogunk ámulni, hogy hú erre nem számítottam (talán egyedül a vonat felrobbanása kivétel, de az pedig benne volt az előzőtesben, valamint mindenhol megemlítették). A kegyelem döfés pedig a filmnek a vége, ahol aztán elszabadul a hülyeség, kicsit engem a Prince of Persia-ra emlékeztetve. A főszereplő létrehoz egy új dimenziót, aztán valahogy tud üzenni, a szimulátorból a valóságba és ezzel együtt az időt is visszatekerni.
Vannak itt még problémák
A történet gyengesége ép elég nagy probléma egy olyan filmnél, ami erre épít, de emelet van számos átgondolatlan, apró baki is, amik egyértelműen csak a gyors, pénzéhes rendezésnek tudhatok be. Az első ami kiborított az eszméletlen hosszú intro volt, ahol semmi se történt, csak felülről nézhettünk egy amerikai várost, meg néha mutattak oldalról egy elhaladó vonatot, miközben valami lagymatag zene szolt. A több perces, értelmetlen bevezetésnek csak egy feladata volt, hogy így meglegyen a másfél órás idő limit, ami egy egész estés film alapkövetelménye. Nos egyrészről engem ez nem nagyon érdekel, kit érdekel, hogy hány perces egy film (leszámítva, ha nagyon rosszról van szó) és különben is hány olyan film volt, ami nem tudta teljesíteni ezt a szabályt, mégis vetítették a mozikban és senkinek se tűnt fel a dolog. Ráadásul olyan nehéz lett volna egy ilyen filmbe elsűveszteni még 2 perc párbeszédet valahova, pláne úgy, hogy a vége meg se volt magyarázva. Aztán az is elég érdekes volt, hogy elméletileg a főhős csak elképzeli ezt a kapszulát, de ehhez képest az egyik jelenetben majdnem meghal benne. Ráadásul már kapásból amint visszatért, elvolt romolva a berendezés. Biztos a főszereplő csak hirtelen arra gondolt, hogy de jó lenne megfagyni valami fura fülkében, de aztán az utolsó pillanatban felmelegíteni magamat. Az is furcsa volt, hogy a főszereplő végig beszélni látja az összekötő tisztjét, aztán kiderül, hogy valójában csak a billentyűzetén pötyögi be neki a szöveget. Oké a számítógép úgy küldi az agyába az adatokat, mintha csak egy női hang mondaná a szöveget, de ez még mindig nem magyarázat arra, hogy mitől látja tátogni, az addig nem is ismert nőt, ráadásul mindezt helyesen is. Ami pedig a legjobban kiborított az volt, hogy mindenki úgy viselkedett, mintha ez egy hirtelen bevetés lenne. Az összekötőnő fél percenként a főnökéhez rohangált, hogy most mit mondjon, a főszereplő azt se tudja mit csináljon és úgy tűnt, hogy látszólag senki se kapott eligazítást. Ami már azért is furcsa volt, mert ez az egész esemény a múltban történt, nem változtathatnak rajta, tehát nyugodtan ráértek volna tartani egy fél órás eligazítást. De viszonylag megmagyarázták, hogy bármikor robbanthat újra az elkövető, ezért muszáj minél előbb megtalálni. Viszont a film vége felé kiderül, hogy valójában már fél éve készülnek egy ilyen bevetésre. Könyörgöm melyik az a gyökér katonai csoport aki fél év alatt nem tudja tisztázni, hogy mit lehet és mit nem, valamint rendesen felkészülni egy ilyen bevetésre.
Még ilyet!
A Season of the Witch esetén ujjongtam, hogy kevés volt az akciójelenet, ezzel szemben a Source Code-ot ledorgálom. Oké tudom, nem egy akció film, de mivel a történeti szál úgy ahogy van nem működik, talán érdemes lett volna más irányba elindulni. Pláne úgy, hogy az a nagyon kevés akciójelenet, ami volt, hihetetlen jól sikerült. A robbanás váratlan és látványos, az üldözős részek fesztültek és igen reálisak. Itt nem szabad arra számítani, hogy a főszereplő gépfegyverrel fog darálni, hanem Taken-hez hasonlóan a valóságnak megfelelően gyors ütéssekkel fegyverezi le ellenfeleit. Az egyetlen pisztolyhasználatnál kiugrik a szíved, mert úgy ahogy az életben, nagyon erőteljes hangja van. Az üldözős részeknél pedig az enyhe kamerarángástól tényleg olyan érzésed van, mintha ott futnál ezerrel a rosszfiú után. Külön tetszett az is, hogy a főszereplő nem mindig jár sikerrel és ami még bejött, hogy nem is kell ezeket végig szenvednünk, hanem egyszerűen csak vannak olyan megnyilvánulásai, amiből rájöhetünk arra, hogy az előző 8 percben bizony ezt elszúrta. A film vége felé van egy nagyon hatásos montázs is, ahol a főszereplő helikopterbalesetét és az azt követő tűzharcot láthatjuk, de sajnos csak nagyon röviden, pedig igazán adrenalin emelő, ahogy az éjellátó zöld fényébe csak robbanásokat, lövéseket, arab ordibálásokat hallunk, mindezt nagyon gyorsan összevágva. De ez összességében is igaz az összes akciójelentre, ha kicsit megnyújtják őket, kicsit több van belőlük, máris sokkal jobb lesz a film.
Megérik a pénzüket
A filmet a kevéske akciójelenet mellet a 2 főszereplő viszi még el. Jake Gyllenhaal-t én nem igazán szeretem, valahogy egy kissé furcsa volt minden filmjébe amibe láttam (olyan volt, mintha valamit szívott volna), igaz a legjobb filmjeit (Donnie Darko, Zodiac) még nem láttam. A Source Code-ban viszont nagyon pozitív meglepetés volt, ugyanis piszok jó volt. Nem játszotta túl a szerepét, ugyan akkor kimutatta az érzelmeit. A legjobb talán abban a jelenetbe volt, amikor a rég nem látott apjával beszél telefonon. Itt tényleg átérezzük az ő fájdalmát és szenvedését, hogy nem ölelheti át az apját és nem lehet vele. Igaz elég jó szerepet is kapott, hisz Colter Stevens egy nagyon jól megirt karakter. A tipikus amerikai katona, aki csak a harcmezőn tudott beleilleszkedni a világba, reálisak, logikusak a tettei. Szerintem én is és még sokan mások úgy reagálnának, mint ő. Jó példa erre, amikor az összekötője közli vele, hogy bármit megtehet az emlékbe és nem lesz kihatással a jövőre, mire ő amikor visszatér a vonatra, egyszerűen elkezdi kiborogatni az emberek aktatáskáit és megnézni, hogy van e bennük bármi nyom, miközben fittyet hány az egész világra. Szegény Vera Farmiga viszont nem volt ilyen szerencsés (már megint), ugyanis egy borzalmas szerepet kapott. Ugyanis neki kellet játszani a mindig faarcú, folyton a főnökéért rohangáló összekötő tisztet, Colleen Goodwin-t. Ennek ellenére nagyon jól alakított, minimális arckifejezéssel, szimplán a szemével megtudta mutatni, hogy most mit érezhet, gondolhat a karakter. Látszót, hogy próbált életet vinni a szerepébe és az élettelen nőből, egy érző gyönyörűség lett. Egy összekötő tiszthez méltóan szárazon csak a tényeket közölte, ám amint személyes témákról kezdték el feszegetni megváltozott a hanglejtése és érzelem dúsan beszélt. Elméletileg a nagyobb női szerepet Michelle Monaghan kapta, aki egy vonaton utazó nőt alakit, aki a főszereplővel utazik együtt. Több helyen is picit megszólták az ő színészi teljesítményét és még finoman is fogalmaztak, mert egyszerűen rossz volt, nem kell rajta szépíteni (élettelen, semmilyen, stb.). Természetesen mint minden hollywoodi rossz színésznő, ő is rendelkezik, a nem tudom a számat becsukni problémával. Emelet végig azon a nagyon idegesítő orrhangú női hadaráson beszélt, amitől minden férfi megtud őrülni. És természetesen ehhez párosul a zavaró hülye vigyor, nyakhullámzás páros is. Ezek ellenére nem volt annyira idegesítő, ennek egyik oka az volt, hogy nem volt túl nagy szerepe, másrészt pedig korántsem ő volt a legrosszabb színész. Érdekes mód Russel Peters nevét egy kritikába se említették meg, pedig valami borzalmas volt. Ő egy híres vonaton utazó humoristát alakított, akire ha ránézel, már elmegy tőle az élettől a kedved. Ez érdekes mód senkinek se tűnik fel a vonaton. De egyszerűen olyan idegesítő fejeket tud vágni a színész. Folyton rázza és teszi-veszi magát, hogy ő mekkora ász. A legkínosabb talán akkor volt, amikor kemény akart lenni és ekkor kidüllesztette a szemét. De bármennyire hihetetlen nem ő volt a legrosszabb, hanem Jeffrey Wright, aki pedig egész jó volt az új James Bond filmekben. Itt azonban nagyon rossz volt, egyszerűen csak valami TV-shopos eladóra emlékeztetet. Folyton össze-vissza ráncolta a homlokát, túlzottan gesztikulált és emelet annyira hadart, hogy nagyjából 2 szót értettem tőle (ez ugye nem tűnik fel a magyar verzióba, igen nem vagyok angol anyanyelvű, de a többi szereplő beszédété 95%-ban értettem, tehát nem a tudásommal van), ráadásul sokszor csak hebeget habogott.
Ez felsült
A Source Code egyértelműen eddig az év legnagyobb csalódása, már ami a filmeket illeti. Egyszerűen nem értem, hogy miért rajonganak ezért a filmért. Átgondolatlan, több sebből vérző történet, számos rendezői baki és többnyire borzalmas színészek. Egyedül az a kevéske akciójelenet és a 2 főszereplő ért valamit a filmbe és csak ennek köszönheti, hogy jelenleg nem ez az év legrosszabb filmje. Pedig én mindent megtettem, megnéztem angolul (kétszer is) és magyarul is, de ennek ellenére nem tudtam rájönni, hogy miért tartják jónak ezt a filmet. Lehet, hogy túl sokat vártam ettől a filmtől, de nem hiszem, mert a neten rengeteg kérdést találtam a filmmel kapcsolatban, többen észrevették ugyan azokat a hibákat, mint én és azért olvastam már egy-két negatív kritikát is. Én csak annyit tudok mondani, hogy nem ajánlom senkinek se a filmet, aki egy jó, elgondolkodtató filmet akar az inkább az X-Men legújabb részével, vagy a DVD-n most megjelenő Limitless-szel próbáljon szerencsét.
