Rendező: Matthew Vaughn
Forgatókönyvíró: Bryan Singer-Sheldon Turner
Kategória: Akció-Dráma-Kaland
Megjelenés: 2011 június 01.
Jelenlegi ár: Nem lehet kapni
A Marvel regények többségéért én valahogy soha sem rajongtam, egyedül a Pókember volt, amit egy darabig olvastam, de pl. az X-Men vagy Vasemberből egyetlen rész is elég volt. Ennek ellenére a belőlük készült filmekből főleg az X-Men nyerte el a tetszésemet, bár a 3. rész finoman fogalmazva is gyengén sikerült és az új szériával a Kezdetekkel se voltam kibékülve. Ennek ellenére a First Class-ért majd megőrültem és már számoltam a napokat, hogy végre elmehessek a moziba és megnézem Matthew Vaughn legújabb alkotását. Az előzetes után, ahol Magneto egy tengeralattjárót emelt ki a vízből, a rendező kiléte adott még reményt, hogy az új rész lehet annyira jó, mint az első. Az ő nevéhez fűződik az egyik kedvenc filmem a Kick-Ass, kellemes volt a Csillagpór is és a Torta számomra, a modernkori Keresztapa, a hibái ellenére. Szóval egyszerűen rajongok ezért az emberért. Maga a film a Kezdetek széria része, tehát egy előzmény, ami azt mutatja be, hogy miként alakult ki a 2 mutáns csoport, X professzor és Magneto vezetésével.
Ezúttal is megmentjük a világot
A film nagyrészt a 60-as években, egész pontosan a kubai rakétaválság idején játszódik. Egy Sebastian Shaw nevezetű mutáns hadsereget gyűjt, hogy kiirtsa az emberiséget. Természetesen ezt Charles Xavier nem engedheti, ezért szembe száll vele, ám hamar rákell jönni, hogy egymaga nem tudja legyőzni. Először Erik Lehnsherr csatlakozik a csapatához, aki mint az eredeti részekből kiderül, nagyon is egyetért ezzel a törekvéssel, ám a 2. világháború idején ez az ember ölte meg az anyját és ébresztette rá a fiút az erejére, ezért bosszút esküdött ellene. Később újabb tagokkal bővül a csapat, bár ezek többsége nekem semmit se mondott. Mindenesetre megjelenik Angel, egy lepkeszerű tűzköpő mutáns, Darwin, aki képes alkalmazkodni a környezetéhez, Havok ő Cyclops-hoz hasonlóan nagy energiájú lézert bocsát ki magából és Banshee, akinek az a képessége, hogy ultrafrekvenciás hangot tud ki adni magából, ami annyira erős is lehet, hogy betör egy üveget. Mystique gyerekkora óta Charles mellet van, bár pont ezért a professzor nem engedi, hogy a lány aktívan részt vegyen a harcokban. Míg Beast az állam alkalmazásában áll és akkor kerül be az X-Csapatba, amikor a kormány felfedezi Xavier képességeit. A történet tehát egyszerűnek és klissékben gazdagnak tűnik. Nagyon erős gonosz, a jók összefognak és gyakorolnak, majd pedig megküzdenek. Ám a valóságban abszolút nem az, oké, hogy az alap az tényleg már eléggé lerágott csont, ám rengeteg csavar van a történetbe, amiknek egy részét kilehet következtetni a modern X-Men filmek segítségével, de számos váratlan esemény is lesz. A következtetés azért is nehéz lesz, mert néhány dologban eltér az eredeti trilógiától és főleg a 3. résztől (bár ez annyira rosszul sikerült, valamint annyira nem illet az első 2 epizódhoz, hogy nem is nagyon tekintem az X-Men univerzum részének). Nem akarok spoiler-ezni, de higgyétek el, bár pl. a kezdése pontosan ugyan az, mint ami az 1. részé, csak itt kicsit kivan bővítve, amiknek én mindig nagyon tudok örülni. Viszont az Origins szériába abszolút bele illik. Bár konkrét utálások a későbbi események bekövetkezésére nincsenek, de több karakter is felbukkan, akik már az ott is szerepeltek (az Origins: Wolverine később játszódik, mint a First Class, de csak pár évvel), mint pl. Riptide, vagy Striker, illetve lesz egy hatalmas meglepetés is, bár ezt lelövi az IMDB, szóval azt ne nézzétek meg a film előtt. Egyedül az Azazel nevezetű fazont nem tudtam hova tenni, aki képességre és külalakra (bár ő piros, az eredeti meg kék) is hasonlít Nightcrawler-re, ám ő pedig elméletileg a Farkas eredetéről szóló filmben is feltűnik, ahol még normális alakkal rendelkezett. Bár mint ahogy az előző filmekből kiderült, bármennyire sokszínű is a mutáció, néha ugyan azt dobja a gép (Lady Deathstrike-Wolverine), szóval lehet, hogy ő csak hasonló adottságokkal rendelkezett, mint Nightcrawler és ennyi az egész történet. Mindenesetre ez már csak amolyan szőrszálhasogatás.
Mi is voltunk fiatalok
Bevallom őszintén, hogy én az eredeti filmekben sose rajongtam a First Class 2 főszereplőjéért. Magneto-ban nagyon zavart a gyakran értelmetlen pusztítás vágya és néha ettől inkább keltette egy dühös, dacos gyermek benyomását, mintsem egy kiforrott zseniét, akinek az a célja, hogy elpusztítsa a világot. X proffal pedig az volt a nyűgöm, hogy mindig okoskodott és a gyakori rébuszokban beszélés. Könyörgöm, ha tudja valakinek a múltját miért nem mondja meg neki egyszerűen, ahelyett, hogy különféle talányokat ad neki. Ezért is lepett meg, hogy ebben a filmben mennyire szimpatikusak lettek, ugyanis végre megismerhetjük az ő emberi mivoltukat és az kiderül, hogy bizony ők se voltak mindig ennyire komolyak. Főleg Charles Xavier nyűgözött le ahelyett, hogy unalmas locsogna össze-vissza, olyan bonyolult szavakat, amiket egyszerűen még megismételni is képtelen volnék, halál egyszerűen és érthetően beszélt. Külön tetszett benne a lazasága, pl. amikor megkapja a professzor címet, az osztálytársaival elmegy piálni, emellett pedig rendszeresen csajozik. Ráadásul nem gyenge módon, a nőket genetikai mutációk neve alapján kategorizálja be és mondanom se kell a gondolatolvasás képességét is aktívan beveti a szent cél érdekében. Voltak vicces beszólásai is, amik többsége abból állt, hogy a jövőbeni énjéhez hasonló professzorokat gúnyolta, mint pl. ,,Én nem érzem magam professzornak, mert nem vagyok kopasz”. Magneto azért jóval komolyabb, bár neki nem is volt olyan kellemes gyermek kora, mint jó barátjának, mivel a milliomos minden megvan, amit csak akarok élet helyet, neki a túlélésért kellet küzdeni egy haláltáborban és a saját szemével kellet végignézni, amint megölik az anyát. Benne inkább az fogott meg, hogy láthatjuk miként fejlődik, teljesedik ki és itt nem csak a képességének az erejét, valamint kezelhetőségét értem, hanem az elveit, világfelfogását is. Az erejét kezdetben abszolút nem tudta irányítani és gyakorlatilag a véletlen műve volt, hogy behorpasztja e a katona sisakját, vagy csak szimplán lerepíti a fejéről. Aztán nem csak, hogy megtanulja kontrolálni, hanem az ereje is jelentősen növekedik és a film végére már egy több száz tonnás tengeralattjárót is kitud emelni a földből, szemben a kezdeti kapumozgatással. Ez az előre haladás részben köszönhető csak annak, hogy kezdte megismerni az erejét, de emelet Charles-tól tudja meg, hogy miként tud koncentrálni és az ereje 100%-át kihasználni, ami miatt nagyon hálás és ez megmagyarázza azt, hogy miért tisztelte annyira a később játszódó filmekben. A világfelfogása is jókora evolúciót él meg. Kezdetben kissé naiv és a harag miatt nem gondolkodik tisztán, egyszerűen csak a bosszú hajtotta, aztán kezdet szép lassan rájönni, hogy a mutánsoknak össze kell fognia, ugyanis az emberiség nem fogja őket eltűrni és nem fog közöttük különbséget tenni. A dacos ,,gyerekből” így végül egy hidegvérű stratéga lett, aki nem bízik senkiben és egyetlen célja egy új világ megteremtése, magasabb rendű élőlényekkel (ironikus nem de, hogy egy anno faji alapon megkülönbözetett ember arra vágyik, ami egykor majdnem megölte és megkeserítette az életét). Mindenesetre most már sokkal máskép tekintek Magneto-ra és szimpatikusabb lett. Magneto-nak is voltak azért vicces jelenetei, bár én az ennek szánt beszólásain nem tudtam derülni (stílusilag megegyeznek az eredeti trilógiában szereplőkkel), ezek a fikázos poénok, nekem annyira nem jönnek be. Viszont a lazaságán jókat derültem, pl. amikor bemegy egy Náci kocsmába, vagy amikor Banshee parázik, hogy nem tud sikítva repülni, ő pedig egyszerűen csak lelöki a magasból, mondván, hogy úgy is menni fog. A 2 főbb szereplő azért is volt annyira szimpatikus, mert nagyszerű színészek játszották el őket.
Az utód mindig jobb
Patrick Stewart-ot én nem igazán szeretem, nem tudom nekem az a fickó valahogy mindig is túl arrogánsnak tűnt és valahogy olyan számomra, mintha nem lenne arcjátéka. Ian McKellen-nel nem volt semmi bajom, minden filmben (Gyűrűk Ura, X-Men) tisztességesen eljátszotta a szerepét, de semmi extra. Ezért is örültem, hogy nem az eredeti színészeket fiatalítják meg, hanem új színészeket hívtak a fiatal kori szereplők eljátszására, bár nem igazán ismertem egyiket se, de majdnem mindegyik tökéletes választás lett. Charles Xavier-t James McAvoy játssza, aki már szerepelt képregény megfilmesítésében, mégpedig a Wanted-ban. De valahogy abba filmbe nem illet bele, mert egyszerűen nem egy akcióhős alkat, ezzel szemben az intellektuális stílusa tökéletesen illik a professzorhoz. Főleg akkor jön át a zsenialitása, ha eredeti szinkronnal nézzük a filmet, mert remekül játszik a hangjával. Amikor magyaráz úgy, mint egy igazi professzor kimérten, tagoltan beszél, ám ha valakivel beszélget, ráadásul számára érdekes dologról, felpörög, mint egy 5 éves, aki megkapta álmai játékát karácsonyra. Az arcjátéka egyeseknek túl kevés, de szerintem elegendő, jó elismerem, hogy nem egy Hugh Laurie, de azért rálehet jönni, hogy az általa játszott karakter most részeg, vagy szomorú. A fiatal Magneto-nak Michael Fassbender-t választották, akitől én számítottam túl sokra. Ehhez képest hatalmas meglepetést okozott, hogy mennyire jó, abszolút igaz, hogy jobb mint az elődje (vagy utódja, nézőpont kérdése). Remekül játszotta a megkeseredett, bosszúszomjas Magneto szerepét. Remekül eltalálta a középvonalat a ripacskodás és a fapofa között, egyedül talán egy jelentben túlozta el a dolgokat, ahol gyakorlatilag a teljes színészi skáláját beakarta mutatni. Sírt nagy szemekkel miközben, hevesen gesztikulált és durcás fejet vágott. De egy ilyen hosszú filmnél és ennyire tökéletes színészi játéknál, ez abszolút belefért. A gonosz szerepét tökéletes tölti be Kevin Bacon, akit én annyira nem komálok, de itt a kellemes, kimért modorával, ugyanakkor borzalmas tetteivel abszolút félelmetes karaktert hozott. Egy gonoszt aki teljességgel kiszámíthatatlan, racionális és a céljait bármi áron végre hajtja, ami egy neki alárendelt világ. Külön adott egyfajta pluszt a karakternek a vicces beszólásai, amik nem elsősorban a színész érdemei, de ő az aki ezeket remekül előadta. A mellékszerepekre is jól sikerült összeválogatni az embereket, mindegyik szerethető, vagy éppen utálható, kapunk gyönyörű, kimért hölgyet, de zseniális, magának való karaktert is. Az mondjuk fájó, hogy a rossz oldalon álló mutánsok nem igazán kaptak szerepet, pl. a fentebb említett Azazel csak egyetlen mondatot mond. De ennek ellenére ők is kiváltanak belőlünk érzelmeket. A szereplőgárdából egyedül a 2 főbb szerepekben alakító hölgy, Jennifer Lawrence és Rose Byrne volt rossz. Előbbi Mystique-t alakította valami borzalmasan. A legnagyobb probléma mondjuk számomra nem az volt a színésznővel, hogy fertelmesen hülye grimaszokat vágott és valahogy furcsán mozgott a kamerák előtt, hanem a szépsége, vagyis inkább annak a totális hiánya. Higgyétek el ez nem olyan csaj akiről megoszlanak a vélemények, a küllemére a legpozitívabb amit hallottam, az érdekes szó volt. Az eredeti trilógiában Mystique-t egy nagyon szép fekete hajú (bár szőkeként ismeri mindenki) nő játszotta, ahhoz képest a mostanit pedig egy szőke hajú nagyon aránytalan arcú, kamasz lány alakította. Bár a film próbált erre magyarázatott adni, mégpedig azt, hogy a filmben lévő Mystique nem az igazi alakja a lánynak, hanem csak felvet egy Charles anyához hasonló alakot, de ez nem igazán volt kifejtve, ezért csak én is a sokadik megnézésre fedeztem fel (bár még most se vagyok benne biztos, hogy nem én tévedek). Utóbbi pedig nem egy mutáns, hanem egy túlbuzgó FBI ügynök, aki Sebastian Shaw után nyomozva fedezi fel a mutánsok létét, és kapásból felismeri jelentőségüket, valamint azt, hogy nem mindegyik veszélyes. Ő azért sokkal jobb, mint Jennifer Lawrence, sőt igazán komoly bajom se volt vele, mert egyrészről ő tényleg nagyon szép, másrészről pedig azért többnyire, hozta az iparos munkát. Sajnos azonban néha rátört, hogy most ő megmutatja mennyire nagy színész és emiatt elkezd ripacskodni.
Feszült idők
A látványvilágot elég sok kritika érte, különösen a speciális effekteket, amikkel abszolút nem értek egyet. Manapság hemzsegnek a látványosabbnál látványosabb jelenetekkel gazdálkodó akciófilmek (pl. Avatar, Eredet, Transformers, stb.) ezért bizony a lécet is sokan nagyon magasra teszik. Ami azért nem helyes, mert ezek a filmek szándékosan elrugaszkodnak a valóságtól, hogy minél látványosabbak lehessenek. Ezzel szemben az X-Men: First Class (és még pár film) inkább a realitásra helyezi a hangsúlyt, ami okán nem fogunk, vagy legalábbis nagyon kevés hatalmas robbanást, darabokra szakadó épületet és monumentális jelenetet fogunk látni. Az a kevés ami van, az viszont bitang jól néz ki, ez azonban nem azt jelenti, hogy rendkívül csicsás, sok száz különféle speciális effekttel tarkított, hanem azt, hogy abszolút fotó realisztikus, valósnak ható jeleneteket kapunk, amik ráadásul rendkívül ötletesek. A csúcspont az, amikor Magneto egy tengeralattjárót emel ki a vízből, egyrészről hihetetlen dögös az, ahogy a masina kirobban az óceánból, ráadásul a részletekre is ügyeltek, ezáltal a legkisebb elem, mint pl. a kormánylapát is jól kidolgozott és a gépről a H2O csöpögött lefelé. Külön plusz a látványnak, hogy remekül sikerült eltalálni a 60-as évek hangulatát. Egyrészről a kamerákon egy kissé szürkés szűrőt használtak, amitől minden egy kicsit élettelen és sötét, úgy ahogyan ezekben az időkben. Másrészről rengeteg korabeli felvételt használtak (pl. Kennedy beszéd) és valós történelmi események is megtörténnek, úgy mint a kubai rakétaválság. A látvány mellet a zene is tökéletes és ebben már minden kritikus egyetért. Ezúttal szakítottak az áriaszerű epikus zenéktől, ám ennek ellenére sikerült megőrizni azoknak a pörgőségét és drámaiságát. Teljességgel jól illeszkednek az eseményekhez és minden jelenethez adnak egy kis pluszt. Különösen az alaptéma sikerült ütősre, pláne amikor Magneto gonoszkodásai alatt megy, mert ekkor még a hátamon is felállt a szőr és valahogy még jobban szorongtam tőle a székemben. Érdekes mód a modern hangszerelés ellenére nem hatnak kor idegenek és abszolút jól illeszkednek a 60-as évekhez, bár én azért hiányoltam egy ebből az időből származó jó kis Beatles számot, de ez csak kötözködés.
Újraéledés
A First Class-szal újra élet az X-Men széria. A borzalmas 3. rész, és a Wolverine eredetéről szóló tucat film után, végre egy igazán kiemelkedő, átütő alkotás született. Rendkívül komoly és átgondolt történet, zseniális karakterek, remek látványvilág és rendkívül feszült hangulat. Egyetlen komoly hibája van, hogy nem igazán illeszkedik az eredeti trilógiához, de ezen kívül semmi komoly. Minden tekintetben ez 2011 jelenlegi legjobb filmje és ami a legdurvább, valószinűleg az év hátralévő részében nem is jön ki olyan alkotás, ami letaszíthatja őt a trónról. Matthew Vaughn megint bebizonyította zsenialitását, és várom az új X-Men filmeket.
