Bemutatkozás

A blogon igyekszem minden megjelenő játékot bemutatni, de emelet megemlítek régi klasszikusokat és elmélkedek a játék/hardver piacról. Az informatika mellet, még újabb filmeket is elemezni fogok, illetve egyéb témákat is néha felvetek. Elérhetőség: kapiandras@freemail.hu Ajánlott felbontás: 1680x1050

Assassin's Creed: Brotherhood (PC)

2011.09.18. 12:29 Kápi-András

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft Montreal

Kategória: Akció-Kaland

Megjelenés: 2011 március 22.

Jelenlegi ár: 8 000 FT

 

Én nem rajongok az Assassin’s Creed sorozatért, de a 2. részben én se találtam kifogást, ami nemcsak a kritikusok értékeléseiben, de az eladásokban is meglátszott. Azonban ekkor egy nagy kiadó esetében jön az aggály, hogy megpróbálja majd kiszipolyozni a címet (pláne, hogy az alaptéma hihetetlen sok lehetőséget ad a különféle extrák elkészítsésére), ami be is következett, mivel röviddel a megjelenés után már özönlöttek hozzá a pár új ruhát és pályát tartalmazó DLC-k majd konzolokon tavaly egy outro-nak szánt rész is megjelent, a Brotherhood. Ami azért már jóval több újítást tartalmazott mint a DLC-k, és a kritikusokat meg is győzte, de ennek ellenére az eladások tekintetében nem brillírozott annyira. Konzolon  nem volt hozzá szerencsém, ám az elődökhöz hasonlóan pár hónap késéssel befutott a PC-s verzió is. Amit már végig is játszottam és most be is számolok róla, hogy tényleg megéri e a pénzét, avagy csak egy hatalmas lehúzás.

Igazi sorozat

A történet ott folytatódik, ahol az előd abba maradt, tehát ezúttal nem lesz akkora ugrás, mint az 1. és 2. rész között volt. Aminek egy részről örültem, mert az egyik kedvenc korszakom, másrészről kicsit furcsálltam is, mivel ezt már a 2. rész minden szinten kiaknázta. Mindenesetre miután megszereztük az Almát (egy nagyenergiájú fegyver) és életben hagytuk az egyik legnagyobb ellenfelünket (megmagyarázhatatlan okokból), hazatérünk szeretett városunkba. Persze ahogy az lenni szokott a Borgia család, amint összeszedte magát és szövetséget kötöttek a franciákkal, rá is rontott Ezio-ékra, aminek eredményeként az Alma a kezükre került. Mi pedig súlyos sebesülésekkel, mindenünket elveszítve Romába menekülünk. Gyanítom kitaláltátok most jön az egyik legidegesítőbb klisék, hogy mindent kezdhetünk előröl, ami egyrészről egy hülyeség, mert Ezio képességei nem romlanak (vagy legalábbis nem ilyen drasztikusan). Másrészről pedig teljesen fölösleges is, hisz a játék legnagyobb újításába, a csapatépitésbe. Abszolút belefért volna, hogy mi az előző rész végére megszerzett jobb cuccainkkal indulunk harcba és elsősorban stratégaként kellet volna harcolni (nagy tömegek ellen, az embereinket használva), valamint csak az új fegyvereket, páncélokat kellene megvásárolnunk, amik pedig különlegesek lettek volna (extra erősség, speciális design). Lényegében Rómába érkezésünk után kezdődik meg a sztori, ami borzalmas lett. Pedig van itt minden, áruló, különféle csavar, érdekes szituáció. De egyrészről hihetetlenül túlbonyolították, másrészről pedig annak ellenére, hogy totál kaotikusnak és következetlennek hat, van benne egy hatalmas kiszámíthatóság is, pl. már a játék elején lehet tudni, hogy ki a kém, de csak a játék végén leplezhetjük le, miközben a játék teljesen más karakterről akarja ezt elhitetni. Lesznek olyan jelenetek, ahol teljesen más, hogy cselekedünk, mint ahogy várnánk, aztán lesznek olyan küldetések amik olyan, mintha nem is lennének befejezve. Ráadásul a küldetések között nincs is túl sok összefüggés. Erre jó példa amikor kiderül, hogy ki a kém, nem kapásból erről kezd szólni a játék, hanem ennek, annak, amannak kellet segíteni. Ennek talán azaz oka, hogy a játék minden eddigieknél történelem hűbb akart lenni. Ugyanis nemcsak a karakterek és a helyszínek zöme lesz valóságos, hanem maguk az események is és ugye a dátumok nem mindig jönnek ki annyira. Most is jelen van ez a sci-fi száll, igaz, hogy most már olyan rövid, mintha nem is lenne. Ezen a téren nagyjából annyi a helyzet, hogy beköltöznek Ezio házában és tovább keresik az Almát.

Mézes madzag

A karakterek most is érdekesre sikerültek. A főszereplő Ezio Auditore da Firanza, komoly változáson megy keresztül. Az előző rész kissé naiv, Casanove-ra hajazó életstílusával ellentétben, ezúttal már sokkal profibbá, megfontoltabbá válik. Igyekszik majd minden ügyben, minden egyes tényt, információt átvenni és ez alapján hozni döntést. Mindez abszolút érthető is, hisz a harcaiban már nagyon sok veszteség érte és idősebb is lett. Nem csak a belső tulajdonságai, de a külsők is megváltoztak, most már szakállás, kevesebb gondot fordít a megjelenésére. A mozgásai is megváltozott, az előző részben izgágán mozgott, kicsit esetlegesen, ám most már sokkal kimértebben szedi a lábát, látszik, hogy minden egyes mozdulatát már jól begyakorolta. Érdekes mód azonban a komplex jellem ellenére, én továbbra is a csendes, sokak által üres karakterű Altair-ral tudtam legjobban hasonulni. Ennek egyik oka az volt, hogy sok esetben nem értettem egyet Ezio cselekedeteivel (nem elég keménykezű, felesleges hősködések). Másrészről pedig nekem úgy tűnik, mintha nem lennének elvei. Altair a gyerekkora óta az Assassin-ok között nevelkedett, hű volt a Koránhoz, valamint a társasága szabályaihoz és ezek alapján cselekedett. Ezzel szemben Ezio-nak semmilyen elve nincs, elakarja érni, hogy a keresztények menjenek el Rómából, meg bosszút akar állni és vissza akarja szerezni az Almát, közben pedig az Assassin-ok szabályaira hivatkozik, de nem ismerjük meg azokat, olykor ok nélkül meg kell ölnünk embereket, máskor pedig simán életben hagyjuk azt, akit már megkellet volna ölni. A jövőbeli főszereplő Desmond, továbbra is egy nagyszerűen megirt karakter. Aki a semmiből csöppent az Assassin-ok és a Keresztesek háborújába, de egyre jobban kezdi kiismerni őket és a saját képességeit is, oly annyira, hogy már a jelenében is látja a múlt belli alakokat. Amitől már néha azaz érzése, hogy megőrült. Természetesen a segítői is visszatérnek, élükön Lucy Stillman-nal, akik szintén nagyon jól eltalált karakterek, Mindegyiknek van saját lökete (pl. az egyik folyton hadarja az információkat) és stílusa. Ám a legnagyobb baj velük, hogy egyszerűen semmi újat nem tudunk meg róluk, ebben a részben Desmond-dal együtt, sőt alig van szerepük. Ráadásul a végén egy nagyon hülye jelenetben, még az egyik meg is hall (vagy legalábbis úgy tűnik, mivel a nagyon divatos, folytatjuk befejezéssel rendelkezik). De nem csak a jövőbeni segítőkről nem kapunk információkat, hanem Ezio baráti köréről se. Pedig mindegyik nagyon stílusosnak és rokonszenvesnek tűnik, ráadásul történelmi személyek is. De ennek ellenére nem tudtak belőlük semmit se kihozni. Szinte semmit se tudunk meg róluk és ugyan egy felugró ablakban olvashatunk róluk, de ezek csak száraz tények és a karakterükre, jellemükre nem ad információt. Jó példa erre, amikor Da Vinci megjelenik és szinte az egész játék alatt semmit se mond, csak annyit, hogy elrabolták és kényszerítették, hogy fegyvereket tervezzen a Borgia családnak. De az, hogy miként került fogságba és, hogy szökött meg, nem derül ki, de nagyon más se derül ki róla (igaz a II. részben azért több információ is elhangzott róla). A gonoszok viszont egyértelműen rosszak lettek. Ezúttal a fiatalabb Borgia-val, Cesare-val kell megütköznünk, aki eszméletlen idegesítő, ripacskodó karakter és a történelemkönyvek alapján abszolút nem ilyennek gondolnám. Aztán itt van a barátnője és egyben húga is (ekkor nem igazán ismerték a vérfertőzés fogalmát), Lucrezia, aki egy folyton szerelembe eső, végzet asszony, mondanom se kell a keménykedéseitől, kikészül az ember. Aztán van több kisebb-nagyobb ripacskodó kis gonosz is, mint szexmániás püspök, örömlányokat ölő doktor, meg még pár hasonló furcsa szerzet.

Az idő a kulcs

Anno 2007-ben az Assassin’s Creed legnagyobb fegyvere a látványa volt. Hatalmas grandiózus jelenetek, remek, korabeli viszonylag nagy bejárható városokkal és számtalan filmszerű jelenet, hála a nagyszerű kamerakezelésnek. A legismertebb jelenete talán az, amikor hősünk leugrik valami hatalmas épület tetejéről és ahelyett, hogy eltörné a lábát, szépen egy szénaboglyába érkezik meg. Természetesen ez a védjegy a Brotherhood-ból se hiányozhat, ám a látvány már, korántsem tartozik az élvonalba, sőt a 2011-es mezőnybe kifejezetten csúnya. A grafikus motor ugyan az, mint ami a 2007-es verzióban dübögött, ám nem, hogy tovább fejlesztették volna azt, hanem még butítottak is rajta. Mivel anno sok embernek probléma volt a gépigény, ráadásul a DX10-es verzió nagyon instabil is volt (lényegében minden 2. fejezetnél kifagyott). Bár szerintem azért kicsit eltúlozták a dolgot, mert az akkor felső-középkategóriás gépemmel maximális grafikán, viszonylag stabilan futott. Most lényegében bármilyen gépen (sőt még laptop-on) is vidáman elfut, ám emiatt a textúrákat, csak közelről tölti be, kis késéssel, hasonlóan az Unreal Engine 3-hoz, ami azért eléggé zavaró. De ha be is tölti, akkor sincs elragadtatva tőlük az ember, a városi tömeg elnagyolt és kidolgozatlan, az épületek textúráin pedig nagyon látszik, hogy csak egy modellre húzták rá. Az elődök több helyszínével ellentétben, itt csak Rómát járhatja be a játékos. A fejlesztők ezért, hogy kompenzálják a játékosokat a kevesebb helyszínért, hatalmas játékteret bocsájtanak a rendelkezésünkre. Oly annyira, hogy talán ez minden idők legnagyobb bejárható területe töltés nélkül (bár azért a San Andreas partiban van vele). Bejárhatjuk a hatalmas Colosseum-ot, a Róma előterébe fekvő kis falvakat és magát a várost, benne a Vatikánnal. Ráadásul minden meg is mázható, ami most is lényeges eleme a játéknak. Mert ezúttal is a magasból tudjuk észrevenni a küldetéseket és különféle boltokat, hogy aztán a mélybe ugorjunk. Amikor egy-egy magas helyszínről letekintünk, bizony elsőre eléggé megdöbbenünk. Miután azonban részletesen megnézzük a környezetünket, rájövünk, hogy mindez csak ámítás, szinte egymást érik az ugyan olyan épületek, a háttérben rengeteg a 2D-s kép is. Magukra a városlakókra is ez igaz, elsőre úgy tűnik, hogy mennyire jól kidolgozott és változatos, ám aztán pár óra játék után, dühösen konstatáljuk, hogy lényegében mindig ugyan azzal az 5 emberrel találkozunk szembe. Ez azért is csalódás, mert eddig ezen a téren az egyik legjobb volt a sorozat (elég csak az 1. rész rárohanó, fekélyes koldusaira és bolondjaira gondolni, vagy a 2. rész reneszánsz utcai játékaira, ahol rengeteg különböző ruhába öltözött városlakó őrült, miközben a háttérben muzsikusok játszottak. Persze van erre a butításra értelmes magyarázat, mégpedig pont a nagyjátéktér. Ám szerintem ez csak konzolon szempont (azok nem fejlődnek teljesítményileg) és a PC erőforrásai, azért jóval többet is lehetővé tettek volna. Erre utal az is, hogy már a 4. évében járó gépem maximális grafikával vitte a játékot és csak néha lassult be. Az effektek terén se történt előrelépés, sőt a 2. rész színességét is elveszítette. A 2. részhez hasonlóan ezúttal is csak DX9-ben játszható, bár azért még mindig van benne potencia (elég csak a Crysis 2-re gondolni). Az első részhez hasonlóan, minden fakó, kissé élettelen lesz, ami a reneszánsz életszeretetéhez nem igazán illik. Az effektek zöme hozza a kötelezőt, de pl. a tűz nagyon gagyira sikerült, olyan az egész, mint egy pixeles gif kép és a robbanások után sincs, hatalmas, gomolygó füstfelhő. Továbbra is megmaradtak a sci-fi effektek, tehát a különféle lézerek, átalakuló karakterek és helyszínek meg hasonló hülyeségek, amik ugye nagyon nem illenek bele a reneszánsz képbe, de legalább a kidolgozottságukkal nincs probléma. A hangok terén se működik az Assassin’s Creed: Brotherhood, a zenék túl modernek és egysíkúak, a városi hangok ismétlődőek, bár a zenészek gitár játéka azért ötletes elem volt. A legrosszabb pedig a szinkron minőség lett, furcsa, hogy ezt sikerült elszúrni, mert a szinkronszínészek egytől-egyik profik voltak és Cesare-t leszámitva, mindegyik abszolút hasonmása volt a karakterének (elég csak Rodrigo Borgia-t megnézni egy festményen, majd pedig a szinkronszínészt, egyszerűen megdöbbentő a hasonlóság). A hiba a hangmérnökökkel volt, néha túl halk lett a szinkron, amitől nem halottuk megfelelően, máskor pedig már az ingerküszöb határait feszegette egy-egy karakter hangereje. Ráadásul, ami minden cikkben szerepel hatalmas negatívumként, azaz, hogy a karakterek hangja vízhangzik (ráadásul ez már a konzolos verzióban is megvolt, tehát a fejlesztőknek lett is volna idejük kijavítani a PC-s verzióban). Ezek azért mind olyan, amit egy kis odafigyeléssel simán elkerülhettek volna.

Van itt minden

A Brotherhood-ra abszolút nem jellemző, az amit sokan az 1. rész hibájának tartottak, mégpedig az üresség. A 2. részhez hasonlóan ezúttal is tudunk fegyverek, páncélokat és ruhákat is vásárolni. Azonban a saját házunkat ezúttal nem igazán tudjuk testre szabni. Minden lehetőségünk annyi, hogy festményeket vásárolunk bele (amik kidolgozottsága, azért hagy maga után némi kívánni valót), illetve a felszereléseinket, illetve a különféle mellékesekből származó extrákat láthatjuk itt. Utóbbiakból rengeteg van és a legtöbb elég ötletesre is sikerült, lehetőségünk lesz Leonardo fegyvereit elpusztítani, Romulus kincsét felkutatni, megkeresni a szerelmet, igaz vannak a tipikus hülye küldetések is, minta az ő nagyon rossz ember, szóval verd be az arcát és persze nem maradnak el a gyűjtögetős részek se. Helyet kapott a játékban egyfajta terület foglalós rész is, ami annyiból áll, hogy mindig az adott területet felügyelő Borgia tornyot és annak kapitányát kell eliminálni, hogy aztán megkaparintsuk a földet. Ami egyrészről azért előnyös, mert így már nem igazán lesznek itt ellenfelek, másrészről pedig csak így tudunk építkezni a területen. Utóbbi értelme az, hogy így növelhetjük a bankba beáramló bevételünket. Lehetőségünk van különféle boltok felhúzására, de akár híres épületeket is megvásárolhatunk, felújíthatjuk a csatornarendszereket, vehetünk titkos alagutakat, amikkel gyorsan tudunk utazni a városba, vagy lovardát (bár a ló nem igazán jól használható Róma szűk utcáin) és ami a legfontosabb újítás, a különféle minket segítő frakcióknak klubházat. Össz-vissz 3 minket támogató frakció van, a kurtizánok, akik lefoglalják az őrök figyelmét, sajnos nagyon rosszul használhatóak, mert hajlamosak az őrökkel teli terület közepén, automatikus ellődörögni. Aztán ott vannak a tolvajok, akik információt tudnak szerezni és a zsoldosok, akik pedig komoly károkat tudnak tenni az őrségbe (arról nem is beszélve, hogy lekötik őket). Mindez azonban teljesen értelmetlen, ugyanis akár mi magunk is létrehozhatunk egy testvériséget, akik teljesítik a parancsainkat. Talán ez a játék legélvezetesebb része, ám nagyon félkészre sikerült. Úgy tudjuk bővíteni a csapatunkat, hogy ha ártatlan rómaiakat mentünk meg Borgia embereitől. Természetesen ekkor ők még elég gyengék és még a legegyszerűbb feladatot se biztos, hogy eltudják végezni, ám lehetőség van őket tovább fejleszteni, úgy, hogy ha egyrészről mi használjuk őket, vagy sokkal hatékonyabb, ha a világ többi pontján működő Assassin társaság megbízatásaira küldjük el őket. Ezek elsőre nagyon jópofák, lehetőségünk lesz lázadást kirobbantani, nyomokat eltüntetni és hasonló Assassin-hoz méltó feladatokat teljesíteni, ám sajnos ezek nagyon hamar ismétlődővé válnak. Az Assassin-ok fejlesztését, pedig túlságosan leegyszerűsítették, csak 2 féle irányba fejleszthetjük őket. Növelhetjük a páncéljukat, vagy fejleszthetjük a fegyvereiket. Egyik Assassin se tér el a másiktól, pedig logikus lenne, hogy egy vékony, törékeny nő sokkal inkább jó merénylő és információszerző, mintsem harcos. A felszerelésüket se változtathatjuk, mindössze csak a ruhájuk színét állíthatjuk be, ami azért elég kevés. Pláne úgy, hogy erre épít a játék és ennek kéne a pluszt adnia 2. részhez képest. Másik nagyobb újítás a Multiplayer, ami tényleg jópofa lett, de nagyon azért nem köt le hosszabb időre, olyan lett, mint a Battlefield, tehát nem számit annyira a halál, ráadásul komoly fejlődési lehetőségek nincsenek.

Inkább film

Az Assassin’s Creed: Brotherhood-nak, nem a bugyuta történet, nem is az idejemúlt grafika és nem is a lényegi újdonságot hiányoló játékmenet a legnagyobb baja, hanem az irányítás. Én nem tudom, hogy az Ubisoft Montreal-nál mit csináltak hónapokig, de az szinte biztos, hogy nem a Brotherhood PC-s portolását. Ugyanis kezelhetetlen lett a játék. Az konzolon nagyon nyerő ötlet, hogy minél kevesebb gombbál lehet irányítani és főleg a különféle kombinációkra épít, de ez PC-n, ahol rengeteg gomb áll rendelkezésre eléggé zavaró. Most is a már jól ismert, normál és agresszív mozgás között kell váltogatni és ha a földön mászkálunk annyira nem is problémás. Ám a levegőben, ahol számit a precizitás, már vért fogunk izzadni, hogy a karakterünkkel elkapjunk egy kis szögelést (mert nem automatikus), vagy, hogy miután elkaptuk ne essünk le. Ehhez még hozzá jön a filmszerű kamerakezelés is, ami oké, hogy tök látványos felvételeket eredményez, de közben játszhatatlan lesz az egész játék, mert nem látjuk, hogy hova esünk, merre fele kell menni, sőt gyakran még az ellenfeleket se látjuk. Ráadásul gyakran emiatt fogunk meghalni, ami miatt eléggé dühösek leszünk. Nagyon ígérték, hogy a harcrendszert tovább fejlesztik a Brotherhood-ban, nos ez totálisan nem történt meg. Ugyanis minden egyes animáció, gyilkolás, sőt az egésznek a felépítése megegyezik az elődökével. Lehetőségünk lesz dobókésekkel és pisztollyal távolról likvidálni az ellenfeleket, amik főleg akkor hasznosak, hogy ha sok ember veszi a célpontot körül. Aztán most is van késünk, ami totál értelmetlen. Ugyanis bármikor gyorsan átválthatunk a nagyobbat sebző, jóval hatékonyabb főfegyverre. Persze így is, úgy is könnyű dolgunk lesz az ellenfelekkel, ugyanis a harc inkább egy quicktime event-re emlékeztet. Tehát nem különféle combo-kat, meg hasonlókat kell bevinnünk, hanem szépen bekell állni védekezésre és amikor, az ellenfél támad egy gyors ellentámadással meg is öljük. De most már akár ezt se kell megvárni, ugyanis ha észre vesszük, hogy az ellenfél figyelme lankad, egy támadással megölhetjük őket. Ennek köszönhetően, akár 10-15 ellenfél se lehet probléma, pláne úgy, hogy az ellenfelek nagyon ritkán támadnak, aminek köszönhetően, ha még el is találnak, annyi ideig nem ütnek meg még egyszer, hogy a következő akciójukra teljesen vissza is gyógyul az életerőd. Természetesen most is megvan a sorozat másik védjegye a rejtet penge, ami az előző részekhez hasonlóan remekül működik és a 2. részhez hasonlóan most már akár ütközet közben is eredménnyel használhatjuk. Azonban, ha tovább fejlesztjük, hogy mindkét kezünkön legyen, egyszerűen nem fog megfelelően működni, olykor az egymás mellet álló őrökből csak egyet fog leszúrni (és az esetek többségében a páncél nélkülit, hogy még nagyobbat szívjunk), máskor pedig egymástól elég messze lévő katonákat simán letudjuk vele egyszerre szedni. Mindenesetre egy precíziós és lopakodáshoz használatos fegyvernél, fontos lenne a kiszámíthatóság, de a fejlesztők ennek nem érezték szükségét.

Nem kell összegzés!

Összegzésként csak annyit mondhatok, hogy a Brotherhood egy hatalmas lehúzás, szinte semmi újdonság nincs a II. epizódhoz képest, ráadásul az eltelt másfél év alatt, azért sokat erősödött is az akciójátékok piaca. Aminek megfelelően a legújabb Assassin’s Creed a gyenge történetével, idejemúlt grafikájával, rossz hangmérnökeivel, kezelhetetlenségével, nem igazán harcképes, hiába van egy hatalmas területe megannyi lehetőséggel. Mindenesetre én nem értem az Ubisoft-ot, a Brotherhood, már nem szerepelt annyira jól eladások tekintetében és még a legfanatikusabb rajongók is azt mondták, hogy ennél több újdonság kell, ám ennek ellenére, ők idén még egy bőrt fognak lehúzni a 2. részről, mert most jön egy végső összegzés is Ezio történetéből. Majd meglátjuk, hogy milyen lesz, de nem hiszem, hogy túl jól fog szerepelni, csak úgy, ahogyan a Brotherhood se.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kockakucko.blog.hu/api/trackback/id/tr393235706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása