Kockakuckó

Érettségi után kimentem Budaörsre a madaras boltba bevásárolni és miközben mászkáltam, hirtelen eszembe jutott, hogy rá kéne nézni a filmekre, hátha van valami jó akció (bár idáig nem tapasztaltam ilyet). Mindenesetre alig találtam meg a filmeket, mert átpakolták, most az újságok, a filmek, a könyvek és a konzol játékok egy helyen vannak. Végül azonban kiderült megérte kutatni őket, ugyanis nagyon jó filmek voltak 1000 FT-ért, pl. a Vitathatatlanul, a régi Mestergyilkos, Olasz Meló, Bad Boys 2 és még sorolhatnám. Az újabb filmeket átlagban 3000 FT-ért kínálják, de az Eredetért csak 2000 magyar valutát kérnek, ami nagyon baráti a többi bolthoz képest (bár én még mindig nem láttam a filmet, tehát nem tudom megmondani, hogy megéri e megvenni). Végül az Elrabolva című filmmel távoztam, amiért 1000 FT-ot kellet fizetnem. Szóval ajánlom nektek is, hogy ha ott vagytok nézzétek meg a kínálatot, mert lehet, hogy ti is találtok egy kedvetekre való filmet.

Tegnap veselkedtem neki és nem tudom nektek, hogy sikerült de bizony nekem és az osztályomnak nem túl jól. Szerintem botrányosan rossz volt.

Először is 3 óra nem elég 2 weblap, 1 kép megszerkesztésére (Paint, vagy Gimp programmal), 1 szövegfájlra, 1 adatbázisra és 1 táblázatra. Én úgy, hogy eléggé pörögtem odáig jutottam, hogy eltudtam kezdeni a weblapot.

Másodszor pedig magukon a feladatokon lehet érezni, hogy ezt egy olyan személy(ek) alkották meg, akik nem informatikára szakosodtak. Ilyen volt pl., amikor átlag sebességet kellet volna számítani, de az idő nem megfelelő formátumba volt és az Excelben nincs is olyan függvény, ami ezt képes átalakítani, tehát mindenki hülyén vakarta a fejét, hogy akkor ezt most, hogy is kéne. De az is hatalmas hülyeség volt, hogy a weblapnál egy táblázatba kellet táblázatot létrehozni, aki már jártas valamilyen szinten a weblapszerkeztésben az tudja, hogy egy ilyen struktúra mennyi galibát okozhat.

Mindent összevetve a javító kulcs alapján egy erős hármas lesz az informatika érettségim, úgy, hogy én informatika szakos iskolában tanultam, országos informatikai versenyen helyezést értem el és az előző érettségiket könnyedén 95-97%-okra tudtam megírni. Mindenesetre, ha bárki tud bármilyen kezdeményezésről, amelynek az a célja, hogy az informatika érettségit az Oktatásügyi Hivatal felülvizsgálja és esetleg egy újat írasson, az jelezze. Illetve kíváncsi lennék a ti véleményetekre is, hogy ti milyennek találtátok ezt a feladatlapot.

Rendező: Alister Grierson

Forgatókönyvíró: Andrew Wight

Kategória: Akció-Dráma-Kaland

Megjelenés: 2011 február 03.

Jelenlegi ár: 3000 FT

A Sanctum-ot James Cameron nevével reklámozták, ami 2 szempontból is rossz ómen volt a számomra. Egyrészről, elég gáz, hogy ha egy filmből csak a készítő nevét tudják kiemelni, annyira átlagos. Másrészről én utálom James Cameron összes rendezését (nem arról van szó, hogy rossznak tartom a Terminator filmeket, csak sokkal többet is kilehetett volna belőlük hozni egy jobb rendezővel, pl. Antal Nimróddal, igaz ő akkor még csak kamasz volt), mert minden filmje hihetetlen giccses és nyálasabbnál nyálasabb szövegeket tudnak megejteni a karakterek. Viszont fontos, hogy ezt a filmet nem ő, hanem az általam teljesen ismeretlen Alister Grierison (az ő nevéhez fűződik a Kokoda, ha bárkinek bármit mond ez a cím) rendezte. Tehát ebben a filmben James Cameron kizárólag, mint producer vett részt. De most már ideje rátérni magára a filmre, aminek bemutatása közben elég sokat fogok spoiler-ezni, mert sajnos máshogy nem tudom bemutatni a karakterek hülyeségét.

Egy fecske nem csinál nyarat!

A Sanctum egy ismeretlen és hatalmas barlangrendszer feltárásáról szól Pápua-Új-Guineában. Elméletileg igaz történet alapján készült, de én nagyon kétlem ezt, mert annyi sok hülyeség és lehetetlen eset történik, hogy ez biztos nem történhetett meg a valóságba, vagy igen, de akkor ez a barlangász csapat szellemileg hátrányos volt. Hőseink feladatát nehezíti, hogy számos járatott elöntött a víz, így kénytelen búvárkodni is, ráadásul az idő is ellenük dolgozik, mert a közelgő hatalmas vihar végkép elárasztja a járatokat. Persze beüt a gikszer, ugyanis a vihar hamarabb jön és a beömlő víz elzárja hőseinket az általuk ismert egyetlen kijárattól és innen kezdődik igazán a film, ugyanis megpróbálnak egy másik kijáratott keresni, mert ugye a víz pár órán belül elönti az egész helyet. Ennyit dióhéjban a történetről, ami nem egy Bourne-rejtély, de azért megállja a helyét, pláne egy ilyen műfajba. Nagy vonalakban logikus és jól elvan magyarázva, de viszont a tálalás, nos ott már komoly problémák vannak.

James Cameron hozza a színvonalat

Legalábbis ami a látványt illeti, ugyanis ez a film is hihetetlenül túlszínezett, illetve számtalan jelentben annyira elvannak túlozva az effektek, hogy már-már giccsesnek tűnik. Gyakoriak a tök értelmetlen bevágások is, pl. a film elején folyton egy idős törzsfőt mutatnak rövid ideig, aki nem csinál semmit se. A díszletekkel is problémák vannak, szinte minden kavicson lehetett látni, hogy szivacsból van, a leggázabb talán abban a jelenetben volt, amikor leszakad a barlang kijárata, de az egyik fickó oda ugrik, hogy megtartsa, az hagyján, hogy a fickó arcán semmi erőlködés sincs, plusz képes pár másodpercig meg is tartani a kb. fél tonnát követ, de eközben úgy mozgatja, mintha nem is lenne súlya. De vannak kifejezetten jó dolgok is a látvány kapcsán. A maszkmester első osztályú munkát végzett, minden karakter végig ugyan olyan koszos marad, ráadásul maga a kosz is tényleg úgy néz ki, mintha tényleg iszap, agyag és guanóból állna. Talán jól jelzi, hogy mennyire profi munkáról van szó, hogy a főszereplő még a film elején a könyökén szerez egy apró észrevétlen vágást és ez az egész film alatt ott van változatlanul. A fényeffektekkel is remekül játszottak, tényleg olyan, mintha a barlangot csak a fejlámpák világítanák meg. Az is dicséretes, hogy a film végén kifogynak az aksik és, így az egyik karakter az órája világítását használja fényként. Külön ügyeltek arra, hogy más legyen a látótávolság és a fényviszonyok a lámpa, az óra világítása és a fáklya között. Sajnos 3D-s verzióban nem láttam, de szerintem nem éri meg, úgy megnézni, mert nagyon nem láttam sok olyan jelenetet, ahol kijött volna a térhatás, mert mivel alig voltak fények nem lehetett látni a környezet, csak a karaktereket. A film zenéje szenzációs, ha kell ünnepély, ha pedig akcióról van szó, annyira pörgősre vált, hogy kapásból a torkunkba érezzük a szívünket. Az operatőri munka viszont minden tekintetben csapni való, az hagyján, hogy úgy remeg a szerencsétlen eszköz az operatőr kezében, mintha futott volna a forgatás alatt (nem csak akkor amikor drámai jelent volt, hanem minden szituációban), ám gyakran olyan hirtelen váltogatnak a kamerások között, hogy azt se tudja az ember, hogy mi van, ami bizony elégé az akció jelenetek rovására megy.

Ott a pont!

Az előző bekezdésből se derült ki, hogy miért rossz a Sanctum, de most már nem húzom tovább az okot. A színészi gárda 70%-a borzalmas. Én nem tudom, hogy honnan szedték ezeket az embereket, de egy biztos nem a színi akadémiáról. A legrosszabb talán a főszereplő fiatal srác, Rhys Wakefild. Nem csoda, hogy totál ismeretlen, olyan fejeket tud vágni, hogy attól falnak lehet menni, ráadásul a hangja is rohadt irritáló, olyan mintha folyton sírna. De azért nem akar gonosz lenni a film végére, már feljavult egy Barátok közt szintre (de mondjuk Berényi Miki, meg Bandi bácsi simán lenyomja). Érdekes mód Ion Gruffudd-dal (ő ismerős lehet a Fantasztikus Négyesből) pont fordított volt a helyzet. A film elején egész kellemesen adta elő az adrenalin éhes milliomost, de a vége felé valami nagyon megtört benne (lehet, hogy megnézte a filmet), mert iszonyatos ripacskodásba csapott át, ami 2 karaktert leszámítva, mindenki másra jellemző volt. Ebből az egyik Dan Wyllie, aki talán pont azzal vált szimpatikussá, hogy nem játszotta túl a szerepét, igaz semmi különösen kiemelkedőt nem láttunk tőle. A másik pedig Richard Roxburgh, aki valami félelmetesen jól adta elő az öreg megfontolt rókát. Látszott rajta, hogy csak a felszínen zord és számító. Egyszerűen szenzációs volt. Úgy látszik a Van Helsing és a Szövetség óta, megtanult a színészi szakmát, mert bizony ezekbe a filmekben kritikán aluli volt.

Első a feszültség! (Spoiler Alert)

De ugye a jó akció részek eltudják vinni a filmet a hátán, bár elég nehéz helyzettel kezd a Sanctum, hisz az unszimpatikus karakterekért nehéz szorítani, hogy ugyan éljék már túl, ráadásul az operatőri munka se remekel. De ezen a téren is leszerepelt a film, pedig vannak benne jó ötletek, de olyan hülyén vannak megvalósítva és akkora hülyeségek vannak benne, hogy az már fáj. Vegyük szépen sorba. A film elején az egyik csajnak széttört a légcsöve, így elkezdett a maszkba beleömleni a víz, a Richard Roxburg által játszott Frank abszolút logikusan kapásból lekapta róla a maszkot és oda adta a sajátját, hogy vegyen abból a csaj egy mély levegőt, aztán pedig kezdjenek el szép lassan felúszni. Ehelyett a csaj miután 30 másodpercig rajta volt a maszk, miután lekerül róla a maszk, ugyan úgy egyhelyben úszkál, sőt próbálja Frank-ről leszedni a maszkát és közben beszél is, az eredmény természetesen halál. A giccs faktort tovább növeli, hogy Frank vissza a viszi a hullát a bázisukra, ami teljességgel lehetetlen, mert oda egy apró repedésen keresztül vezet az út, ahol még egy ember se fér át igazán és pont emiatt sérült meg a csaj felszerelése is. Érdekes a bennszülött Luco halála is. Ő volt az a kemény legény, aki a fél tonnás követ megpróbálta tartani. Nos miután rájött arra, hogy a kő bizony nagyon nehéz kiugrott alóla, ami rendben is lenne, de ez a barom fejjel lefele ugrott le ráadásul nem a terület 90%-át borító vízbe, hanem a sziklákra, azt mondanom se kell, hogy a kezét se használta. Az eredmény meglepetésre nem halál, de legalább súlyos koponyasérülések. A legidegesítőbb még is csak a milliomos csaja, aki alpinista, tehát elméletileg hozzá van szokva az ilyen viszonyokhoz, de ehhez képest. Kezdődik ott, hogy ő alpinista felszerelésbe megy búvárkodni, majd Frank felajánlja, hogy leszedi a halott csajról a búvárruháját, a csak elkezd fintorogni és közli ,,Nem veszem fel valami halott ruháját!”. Sajnos nem fagy meg, ehelyett tovább idegesít minket. A halála elsőre egy igazán izgalmasnak tűnt, de úgy mint a búvárkodós részt ezt is sikerült totál elszúrni. Igazi alpinistaként sikerül beakasztani a haját a hevederébe (vagy valamibe annak a környékén, nem igazán láttam) és ezzel együtt le is esni. Ennek köszönhetően a hajánál lógva lebeg. Az a baj ezzel a jelenettel a végén kívül, hogy rohadt idegesítők a karakterek beszólásai. A milliomos fickó pl. ezt mondja, hogy ,,Uramisten valamit tennem kell!”, azt ugyan úgy áll egyhelyben. A csaj meg olyan idegesítően vonyít, hogy az már fizikailag fáj. A végén a csaj hirtelen felindulásból, úgy dönt, hogy egy késsel megpróbálja levágni, az általa nem látható hajt, ami ráadásul a biztosító kötélre is rálóg, ahelyett, hogy várt volna kb. 5 másodpercet még, hogy kiszabadítsák. Természetesen sikerül a kötelet elvágni, hogy szépen bele is pottyant a vízbe. Mondjuk itt nagyon tetszettek a beszólások, a pasija utána ordibálja, hogy idióta, Frank pedig kifejti, hogy mi volt az a 3 rohadt nagy hiba amiatt a csaj elkövetett. Számtalan logikai baki van még az akció jelenetekben (pl. a tapasztalt búvár baki), de ezeket már nem részletezem. Viszont kiemelnek egy jelenetet, ami nagyon jól sikerült. Ez a film vége felé volt. Itt a fentebb már emlegetett Josh, aki Frank fia, apjával egy szűk repedésben másznak fel, miközben egy verset énekelnek. Ez a remek zenével és a jó mozgás koreográfiával együtt igazán remek jelent.

Ez a víz fenekén marad

Mindent összevetve a Sanctum egy rossz film, nem azt mondom, hogy nézhetetlen, de egyszerűen azt a kevés kis jót is agyon csapja a pocsék operatőri munkával és a borzasztó logikai bakikkal. Semmiért se éri meg leülni elé és megnézni, inkább hagyjátok ki.

Éppen az IMDB-n kutattam és ezt a kis érdekességet találtam: http://www.imdb.com/title/tt1612560/. Ez azért érdekes, mert a játékban NINCS beszéd, minden karakter csak hümmög, szóval érdekes lenne, ha a LucasArts-nak tényleg sikerült a valódi szinkronszínészeket (pl. Samuel L. Jackson, Christopher Lee) rávenni arra, hogy hümmögjenek már egy kicsit a mikrofonba. Tudom pénzért bárki bármit megtesz, de én akkor is szkeptikus vagyok ezekkel az információkkal kapcsolatban. Mindenesetre, ha igaz akkor le a kalapom mind a szinkronosok, mind pedig a kiadó előtt. De azért örülnék, ha valaki jobban informált megerősíteni az IMDB adatait.

A nézettségi mutatók alapján úgy tűnik, hogy máris páran ránéztek a weblapra. A külsőt valószínűleg befejezem a hétvégén és akkortól már teljesen kész lesz a weblap. Arra is van esély, hogy a hétvégén további 2 teszttel fog bővülni az oldal, mégpedig az érdekesség részben már szereplő Lego Star Wars 3 PSP-s verziójával, illetve az első film elemzéssel a Sanctum-mal. A közel jövőben pedig várhatóan ezek a cikkek kerülnek publikálásra: Angry Birds, Crysis 2, Dead Space 2, Homefront, Season of the Witch, The Mechanic

Kiadó: THQ

Fejlesztő: Relic

Kategória: RTS

Megjelenés: 2011 március 01.

Jelenlegi ár: 10000 FT

A Warhammer univerzum hatalmas rajongó táborral rendelkezik (köztük velem is), így természetes dolog, hogy a videojáték piacon megjelennek az univerzumban játszódó alkotások. Érdekes mód akció játékból még nem készült jó darab, ám stratégiaiakból remek alkotások jelentek már meg, közülük talán az egyik legkiemelkedőbb a 2004-ben megjelenő Dawn of War, melyhez számos kiegészítő után 2009-ben meg is jelent a folytatás. Ami talán nem sikerült annyira jól, de ennek ellenére ő is kapott egy kiterjesztést, sőt itt a 2. kiegészítő, amit talán nem is lehet annak nevezni, hisz önállóan játszható játékról van szó. Mindenesetre nem kapott túl nagy hírverést, ám ennek ellenére szerintem az év egyik legjobb stratégiai játéka lesz a Warhammer 40000: Dawn of War II: Retribution. Az alábbi cikkből kiderül, hogy igazam volt-e vagy az amúgy se remek játékmechanizmust sikerül még jobban elrontani.

Vissza a gyökerekhez, akkor is ha ez ellentmond saját magának

A Retribution sztorija onnan folytatódik, ahol a Chaos Rising-ba abba maradt. A Space Marine-ok legyőzték Eliphast, ám komoly veszteségeik voltak, ugyanis több emberüket megfertőzte a Chaos (az előző kiegészítő befejezései közül, tehát a full purity befejezés érvényes). Szerencsére visszatért az a lehetőség az 1. Dawn of War-ból, hogy mindegyik frakcióval végigjátszhatjuk a kampányt. Tehát mehetünk a már ismert Chaos, Eldar, Ork, Space Marine, Tyranid tagjaival, illetve újdonságként a Dawn of War II-ben (az előző epizódban már szerepeltek) az Imperial Guard harcosaival is. Ennek nagyon megörültem, hisz mindig is Chaos párti voltam, ám ennek ellenére a Space Marine-okkal kellet mindig küzdenem. Az elvi problémák mellet ennek az is egy hátul ütője volt, hogy ezáltal nem lehetett felkészülni a multis meccsekre azáltal, hogy kiismerjük a kampány során az egységeket, illetve mivel eléggé más taktika kell a különböző frakciók terelgetéséhez egyesek hátrányba kerülnek, bár ezt kompenzálták valamilyen szinten az RPG elemekkel. Azonban hamar csalódnom kellet, ugyanis minden kampány teljesen ugyan olyan, csak más egységeket használunk, illetve néhány jelenetben más a szöveg. Mondanom se kell, hogy mennyire kiábrándító, amikor Chaos-szal kell Chaos ellen harcolni vagy éppen, ha Tyranid kampányt kezdünk és a nyitó videóban elhangzik a ,,We Blood Ravens” (Space Marine-ok egyik osztaga). Ráadásul a játék elég rövid (kb. 10 főküldetés), viszont legalább a küldetések változatosak és már nem csak annyiból állnak, hogy menny ide aztán verd le a boss-t, hanem mindig van valami különleges feladat, pl. menekülj el egy szétrobbanó bolygóról. Érdekes mód most hiányom volt a Boss harcokból nem úgy, mint az alapjátékban, mert mindegyik roppant ötletes és változatos volt, jó példa erre, hogy az utolsó Boss-t, csak egy speciális támadással lehet legyőzni. A történet amúgy egy hihetetlen nagy baromság és nem csak azért, mert nincs kidolgozva frakciónként, hanem mert elcsépelt és bárgyú. Összefoglalva: van a nagy gonosz, aki megakarja szerezni szuper démon erőt, de mi ezt meg akarjuk akadályozni (frakcióként más körítésben), azt kész. A karakterek jók, mindegyik frakciónak ötletes és személyiséggel rendelkező tagjai vannak (pl. a kemény, beszólogató kalóz Ork), további pozitívum az is, hogy számos karakter visszatér az előző részekből (pl. Captian Thule, Cyrus vagy éppen Gabriel). Egyedül a gonosz karakterekbe lehet belekötni, mert a szinkronszínészek fertelmes ripacskodása és az idiótábbnál-idiótább beszólások miatt abszolút nem félelmetesek, ellenben nagyon idegesítőek.

Lézerpuska, csáp! Van itt minden!

Maga a játékmenet nem változott, csak bővült. Most is minimális makro menedzsmentet kapunk, rendkívül részletes, már-már akciójátékokat idéző egység kezeléssel. A singleplayer-ben ugye újdonság, hogy más frakciókkal is lehet menni, akik között olyan is van, akik egyáltalán nem hasonlítanak a Dawn of War 2 alapját képező Space Marine-okra. Ennek ellenére az alapjáték RPG elemei most is jelen vannak, tehát csapatainkat mi magunk szerelhetjük fel a különböző fegyverekkel, páncélokkal és kiegészítőkkel. A több faj velejárójaként természetesen gyökeresen más fegyvereket, felszereléseket kapunk a kampány során. Érdekesség, hogy a Tyranid karakteren (mert csak 1 van) is cserélhetjük a felszereléseket, csak neki a bőrét illetve a végtagjait váltogathatjuk kedvünkre. A felszerelésekkel csak annyi baj van, hogy elég kevés van belőlük, illetve túlságosan random adja őket, pl. kaphatunk már a 2. pályán annyira jó fegyvert, hogy a játék végig azt fogjuk használni, illetve az is lehet, hogy egy karakterhez csak a játék végén találunk fegyvert. További probléma, hogy az RPG szállat kicsit lebutították, most már a skill fa korántse annyira szerteágazó, ráadásul a különbségek se túl nagyok, pl. egy támogató karakterrel is teljesen jól lehet támadni, illetve a töltényeket is elég jól bírja. A butítást jól jelzi, hogy a szinthatárt levetették 10-re, amit már az 4.-5. pályán el is érhetünk. Értelemszerűen az előző kiegészítőben feltűnő fertőzés (azaz engedünk-e a chaos-nak és ezzel erősebbek leszünk, avagy sem) a rengeteg frakció miatt megszűnt. A multiplayer-ben fejlődés, hogy most már sokkal több egység áll rendelkezésünkre, ezáltal frakciókon belül is más-más taktikát alkalmazhatunk, pl. használhatunk gyors és olcsó közelharci egységeket, vagy helyettük a drágább, főleg távolsági harcra alkalmas szívós tankokat ugyan annál a nációnál. A sok új egység mellé viszont nem kapunk új helyszíneket, ami azért baj, mert ugye ezen a téren a Dawn of War II nem remekel és bizony a multi tartósságához kéne még egy-két bolygó.

Szépségből egy szörnyeteg

A Retribution játékmechanizmusa kétségtelenül kiváló. Azonban mint tudjuk ennyi kevés a boldogsághoz, hisz sok minden áll vagy bukik a megvalósításon. Az alap Down of War II-nél, pont a technikai megvalósítás (no meg a multi) vitte el a hátán a játékot. Akciójátékokat megszégyenítő grafika mellé félelmetesen jó hangokat és egyszerű, ugyanakkor precíz irányítást kaptunk, egyetlen pici hiba volt és ez a gépigény. A fejlesztők a Retribution-ban megpróbálták ezt kijavítani, ami sikerült is nekik, ám ennek komoly áldozata volt, mégpedig a látvány. Gyakorlatilag most hiába futott magas beállításokkal (valamiért az ultra beállításokat nem engedte) a játék, mert az alap még lejjebb vett grafikán is szebb volt egy fokkal. Minden élettelen szürkés színben pompázik, a karakterek kidolgozottsága nem annyira részletes (nincs rajtuk annyira sok egyedi részlet) és az effektek a Dawn of War 1-et idézik. A szinkron minőségét már fentebb megemlítettem, sajnos a legtöbb színész borzasztó ripacskodásba ment át, persze azért voltak kivételek (pl. Lord Eliphas mély, rekedtes baritonja). A hangeffektek viszont kiválóak, minden egyes robbanás akkor morajt csap, mintha csak mellettünk robbant volna fel valami. A fegyverek pedig úgy ropognak, vagy süvítenek, ahogy kell. A zene is megkapja az ötöst, az epikus kórus minden egyes ütközetben kellően pörgős, és ha a helyzet úgy kívánja drámai. Egyedül a menü zenét szúrták el, ez a lagymatag, semmit mondó soundtrack jobban illene egy temetésre, mintsem egy játékba. Irányításhoz nem nyúltak, ami ez esetben egy áldásos dolog volt, mert az alapjáték kezelése is hibátlan volt. Az MI eléggé semmilyen volt az alapjátékban (nem voltak túl hülyék, de semmilyen cselt nem alkalmaztak, könnyen kiszámíthatók voltak). Ezen a téren eléggé kettős változás történt. A gépi ellenfél, most már taktikázik, igyekszik mindig elfoglalni a kulcspozíciókat, megpróbál minket megkerülni és kihasználja az egységei képességét, ám ennek ellenére a Retribution nem egy nehéz játék, ugyanis sok nehézségi szint van, és egy kis taktikai érzékkel már medium-on is végig lehet játszani. A saját egységek agya viszont kissé selejtes, hál istennek az útvonal kereséssel nincsenek komoly problémák, bár néha érthetetlen okokból a hosszabb úton közelítenek meg valamit, ám a viselkedésük már annál inkább problémás, ugyanis az esetek 90%-ban maguktól nem viszonozzák a tüzet, hanem bután állnak és várják, hogy az ellenség likvidálja őket. Fontos változás még, hogy a multiplayer most már nem Windows Live-on keresztül fut, hanem a legtöbb felhasználót jegyző és megbízhatóan működő Steam-en. Utóbbinak én annyira nem örültem, mert Steam-et nem annyira használom, ellenben a Windows Live-val, ami tekintélyes játéktámogatási listát tud magának és most már a régebbi hibáit (folyamatos fagyás, lassú és drága) kijavították, aminek köszönhetően jobb lett a Steam-nél, hisz számos ötletes funkciója van és tényleg pár kattintással meglehet nézni a barát összes játékban elért eredményét. Tehát véleményem szerint pont rosszkor váltott a THQ, hisz a Windows Live-nak felszállóban, de azért nem arról van szó, hogy a Steam hú de rossz lenne, csak kevesebb a lehetőség és kevésbé egyszerű a kezelés.

Warhammer 40k élt, él és élni fog.

A DoW 2 kissé problémás alapját sikerült tovább fejlesztenie, a hibák jelentős részét pedig kijavítania a Retribution-nak. A főhiba azonban továbbra is fen áll, azaz a kampány továbbra is egy pólusú és a történet finoman fogalmazva is nem az igazi, ráadásul ezúttal a körítés se sikerült túl jól, mert a 2009-es grafikai motor (amin szerintem butítottak is) már-már nevetséges a mostani csili-vili stratégiai játékok mellet, a szinkronszínészeken meg spórolt a kiadó. Azonban mindent összevéve jól sikerült a Retribution és talán sikerül neki visszaszerezni az 1. DoW idején lévő hatalmas rajongó tábort, amiben segítségére lesz a tavaly elkészült film (Ultramarines) és az idén elméletileg megjelenő akciójáték (Space Marine) is, tehát dübörög a Warhammer 40k szekere és úgy tűnik, hogy még hosszú életű lesz a széria. Pláne úgy, hogy már elkezdték a 3. Dawn of War-t is készíteni.

Kiadó: Electronic Arts

Fejlesztő: People Can Fly-Epic Games

Kategória: FPS

Megjelenés: 2011 február 22.

Jelenlegi ár: 5000 FT (Limited Edition)

Bevallom őszintén egészen ez év februárjáig nem is halottam a Bulletstorm nevezetű játékról (mondjuk ez nem csak az én tudatlanságomnak köszönhető, ugyanis a játékot 2010 októberében mutatták be először és nem kapott túl nagy reklámot), ám amikor tudomást szereztem róla rögtön felcsigázott. Ugyanis az első alkalom, amikor megláttam, pont a nekem nagyon tetsző Duty Calls-ban (Call of Duty paródia játék) volt, mint egy reklám. Az itt szereplő trailer roppant hangulatos volt, tömény akció, semmi hülye sztori, csak egyszerűen öröm játék, további jó hír volt, hogy a játékot nagyrészt a People Can Fly készítette, akik már csináltak egy hasonló, jó játékot (Painkilller). Szóval minden adott volt, hogy végre egy élvezetes, jó játék jelenjen meg 2011-ben, ám az eredmény: csalódás, és, hogy miért. Az kiderül a cikkemben.

Chuck Norris: The Game

A jó akció alapfeltétele az egyszerű, ugyan akkor élvezetes játékmenet. Nos ebből a szempontból a Bulletstorm felemásan vizsgázott. Maga a lövöldözés szinte hibázatlan, bár az alapgépfegyver kissé gyenge, illetve a sniper elsőre fura, de minden fegyver ötletes, élvezetes használni és kellően vannak balanszírozva. A sörétes puska rövidtávon bivaly erős és mosolyt csal bárkinek az arcára az, amikor eljátsszuk a The Expendables kezdésébe lévő testmagasság csökkentést, de a többi fegyver is hasonlóan hatékony a maga hátrányaival (gránátvető, puska, stb.). A fegyverarzenál amúgy nem túl nagy, de szerintem bőven elég, hisz mindenki megtalálja a maga stílusának megfelelőt, sőt kapunk egy igazi csemegét is a Painkiller: Booh ceruzalövőjének és a Bioshock furójának nászát, tehát egy hatalmas fúrófej kilövőt, amivel felnyársalhatjuk ellenfeleinket. Egy kivétel fegyver is akad a minigun személyében, amihez nincsenek tölténynek, hanem akkuval működik és egy bizonyos idő lejárta után lemerül, tehát csak rövid ideig lehet a tulajdonunkban, ám addig pokoli pusztítást hajthatunk végre vele. A fejlesztők a fanyarú sajtóra is gondoltak, akik az e fajta egyszerű játékot nem mindig kultiválják. Tehát a harcrendszer nemcsak lövöldözésből áll, hanem rugdoshatunk is gravitációs cipőnkkel és ostorozhatunk is. Hát szerintem erre szokták mondani azt, hogy olykor a kevesebb több, mert én teljesen megvoltam ezek nélkül, bár néhány esetben örültem volna e helyett egy komolyabb közelharci rendszernek. Az ostorozás sose hozott lázba, bár kétségtelenül hasznos, csak automatikus a ravaszt nyomjuk, nem pedig az ostort (legalábbis én és a környezetem legtöbb tagja). A rugdosás jó lenne ha normálisan működne, ám gyakorlatilag teljességgel kaotikus, olykor elrúghatunk valamit, olykor nem, olykor berobban a lábunk alatt a robbanós hordó, olykor pedig nem, ráadásul bármennyire erős, ekkor óhatatlanul is az ellenfelek közelébe kerülünk, akiktől pedig érdemesebb a játék második felében távol maradni, mert rengetegen vannak és főleg közelharci fegyverekkel rendelkeznek. Valószínűleg a fejlesztők is érezték, hogy ezt a rendszert nem mindenki fogja majd használni, mert egyszerűen nincs rá szükség, ezért hozzáfűztek egy skillpoint rendszert. Ennek az a lényege, hogy minél látványosabban, változatosabban és kegyetlenebbül ölünk (pl. belerúgjuk ellenfelünket egy kaktuszba, széttrancsírozzuk a fejét, stb.), annál több skillpoint-ot szerzünk. Ami gyakorlatilag úgy működik, mint más játékokban a pénz, ebből tudunk töltényeket venni, illetve jobbá tenni fegyverünket. A töltényvásárlás nekem elsőre fura volt, ugyanis az általam ismert FPS-ekkel ellentétben itt nem igazán lehet találni nagy mennyiségben töltényeket, tehát muszáj megvásárolni azokat. A fejlesztéssel meg csak annyi problémám volt, hogy roppant kevés a lehetőség, mindössze egy másodlagos robbanós tüzelési módot, illetve nagyobb tölténytárakat vásárolhatunk. Az interaktív átvezetőkbe is beleszőtték ezt az action point szisztémát. Tehát más játékokkal ellentétben itt, ha rossz gombot nyomunk egy-egy ilyen résznél, nem hallunk meg csak nem kapunk pontokat, a pontok mennyiségét a megfelelő reakció gyorsasága befolyásolja. Ezek a részek elég jók, különösen az animációk fogtak meg, pl. ahogy a főszereplő teljesen realisztikusan emeli a fegyver irányzékát a szeméhez. Sajnos azonban túlzásba estek és szinte minden jelenetben van valamilyen gombnyomogató rész, a legidegesítőbbek talán a mászós részek (bal egérgomb- jobb egérgomb, bal egérgomb és így tovább). Másik probléma, ami azért nem annyira súlyos, hogy minden játékban lévő beszélgetős résznél a főszereplő visszavált az alapgépfegyverre és csak tetű lassan tud sétálni, pedig számos alkalommal arról van szó, hogy sietni kéne valami esemény miatt (hatalmas szörny, társ megmentése, stb.).

Ripacskodásból 5-ös

Sajnos a játék legfőbb eleme az akció semmi igazi extrát nem nyújt, sőt hibákat is tartalmaz. Meglepetésemre azonban a játéknak van sztorija és ugye tudjuk, hogy egy érdekes történet bármely közepes játékot elviheti a hátán. Az alaptörténet az, hogy mi a zsoldos csapatunkkal egy Sarrano nevű tábornoknak dolgozunk, akiről később kiderül, hogy egy pszichopata diktátor és szinte az egész emberiséget kiakarja irtani. Természetesen hőseink ezt nem nézik jó szemmel, így dobbantanak. Ám egy nap ismét összefutnak korábbi munkaadójukkal és bosszútól begőzölt főhősünk ráront a tábornokra. Az akció eredményeként csapat létszáma 4 főről lecsökkent más fél főre, ugyanis Ishi elvesztette a testének több mint a felét, amit különböző robot alkatrésszel pótoltak. További probléma, hogy egy őrült mutánsoktól hemzsegő bolygón ragadtak esküdt ellenfelükkel. A játék célja tehát az, hogy épségben elhagyjuk a bolygót. A történetben van pár csavar, amik a sok (talán egy e fajta akció-orgia játékba túl sok) átvezetőkben játszódnak le. A történettel tehát nincsenek komoly problémák, bár nem egy Bourne-rejtély, de egy e fajta lövöldözős játékba bőven megteszi. Magukkal az átvezetőkkel sincsenek komoly problémák, kicsit rondán meganimáltak, illetve néha-néha beakadnak, de jó pár pörgős, látványos és drámai jelenetet láthatunk. Egyetlen probléma van a történeti szállal és ez pedig a karakterek. Hál istennek nem kapunk belőlük túl sokat, tekintve azt a 6 karaktert, és érdekes mód pont az a 4 lesz a főszereplő, akivel nem lehet szimpatizálni. A 3 mellékszereplő felváltva küzd majd az oldalunkon. Kapunk egy tudós lányt, aki inkább valami túlszteroidozott olimpikonnőre hasonlít. Aztán kapunk egy viccelődő, kegyetlen diktátort, aki annyira idegesítő, hogy 2 másodperc után úgy éreztem, hogy ha nem lőhetem le, akkor szétverek valamit a lakásban (sajnos nem lőhettem le, amit az egyik polcom bánt). Valamint a fentebb már megemlített, félig gép japán társunkat, aki tudathasadással küzd, ugyanis a beléoperált gép át akarja venni rajta az irányítást, nos annyira érdektelen lett ez a karakter, hogy amikor, kvázi drámai jelenetben küzd a gépi oldala ellen, én folyton az escape gombot simogattam és elég nagy késztetésem volt arra, hogy megnyomjam. Végül pedig a főszereplő, aki elméletileg egy kemény, beszólogató, életunt zsoldos, nos ezzel szemben egy minden elbénázó Jack Black szerű karakter, akinek néha-néha van egy jó beszólása, például az alábbi:

,,Úgy nézel ki, mint Goofy”

Igen, a grafika roppant röhejes, szerintem ez a valaha készült legcsúnyább Unreal Engine 3-at használó játék, bár annyi játék használja, hogy létezhet még ennél is csúnyább. Mindenesetre érdekes, hogy 2006-ban többet tudtak kihozni a grafikai motorból, mint 2011-ben. Minden pixeles, a színek olyanok, mintha egy 16-bites játékról lenne szó, rengeteg a 2D-s textúra is, egyedül az effektekre nem lehet panasz. Mindenesetre a motor készítői biztos nem büszkék arra, hogy mit sikerült tenni a kicsikéjükkel a People Can Fly-os arcoknak, ráadásul optimalizálni se sikerült nekik a játékot, mert gyakorlatilag bármit bárhová állítasz, be-be fog akadni a játék. Mindezt még megfejelték számos buggal. Ezek közül az egyik legidegesítőbb az, hogy a textúrákat később, a játék közben tölti be megfelelően és ezért pár másodpercig csak homályos pacákat látunk, ez az Unreal Engine 3 kezdeti betegsége volt és 2008-óta már nem is láttam más játékban. A másik idegesítő dolog, hogy néha a háttér magától eltűnik. Ezek ugye csak grafikai hibák, de van egy-két játékmechanizmusbeli hiba is, pl. beragadatsz tereptárgyakba. A grafikát leszámítva a körítés átlagos. A játék zenéje felejthető, ami kicsit fájó volt, hisz a Painkiller-ben nagyon jó zúzós számok voltak és egy észnélküli FPS-ben úgy kell egy ilyen soundtrack, mint a falat kenyér. Az irányítás jól működik, nincs túl bonyolítva, könnyen belelehet rázódni, bár párszor nem azt csinálta, amit szerettem volna.

Ez csak egy erőpróba volt

A nemzetközi kritikusokat meggyőzte a játék, bár valamiért ők mindig túlértékelik az EA játékait. A Bulletstorm egy rossz játék, nem játszhatatlan ugyan, de tele van kisebb-nagyobb frusztráló hibákkal, amik az amúgy se ütős játékmenetet hazavágják. Véleményem szerint ez csak egy teszt volt az Electronic Arts részéről, ugyanis a People Can Fly-os fejlesztők jóval többet tudnak. Kár érte egy kis plusz idővel és kevésbé tömegigényes játékmenettel (igyekeztek újításokat használni, cseppet túlzásba vitt sztori) szerintem sokkal jobb lehetet volna. Mindenesetre a játék befejezése alapján számítani lehet folytatásra és a DLC-k is folyamatosan jelennek meg hozzá, ám szerintem Bulletstorm-mal nem fog a kiadó bankot robbantani, pláne úgy, hogy több ígéretes FPS jelent meg vele együtt a piacon (pl. Homefront).