Kockakuckó

Én nagyon szeretem az X-Men szériát, számtalan képregényt elolvastam, gyerekkoromban szinte mindig néztem a Cartoon Network-on és kicsit érettebben a filmekért is oda voltam, leszámítva(a 3. epizódot, meg a Wolverine se nyűgözött le annyira). Játékokból is szerintem a legtöbbel játszottam, bár azok korántse győztek meg, kivétel ez alól a legutóbb megjelenő brutális Wolverine-nak a PC-s verziója, ami korántsem volt egy kiemelkedő alkotás, de egy szórakoztató és rohadt látványos akciójátékként megállta a helyét. Az eladási statisztikák sajnos nem voltak annyira kimagaslóak, bár ennek ellenére az Activision megígérte, hogy marad ezen az útvonalon. Ezért is vártam sokat a 2011-ben megjelenő Destiny alcímmel ellátott MMORPG-től. Azért a múlt idő, mert a most megjelenő E3-as ingame trailer alapján ez valami borzalmas lesz. A grafika már 5 évvel ezelőtt is nagyon gáz lett volna, a játékmenet nem tűnik túl érdekesnek, ráadásul faék egyszerűnek is fest, emellett a brutalitás is elveszett és a helyszín érthetetlen okokból valami lerombolt város. Nem volt jó ötlet az se, hogy inkább a képregények kissé lazább univerzumába helyezték el az egész játékot, mert így bizony sokkal kevésbé lehet majd beleélni magunkat. Mindenesetre meglátjuk, hogy az év végén megjelenő játék milyen lesz. Egy biztos én csak akkor fogok hozzá nyúlni, ha már minden nagy címet legalább egyszer kivégeztem és van egy csomó elpazarolható időm. Mindenesetre itt az elkedvtelenítő videó:

Kiadó: Electronic Arts

Fejlesztő: Bioware

Kategória: RPG

Megjelenés: 2011 március 08.

Jelenlegi ár: 5000 FT

Kövezzetek meg, de én nem próbáltam ki a Dragon Age 1. epizódját. Ugyanis a képek alapján nekem túl régi módinak tűnt, az se tetszett, hogy ezt is, mint sok üres játékot mellel és vérrel igyekeztek eladni, amitől ugye simán lehet borzalmas az alkotás, ráadásul úgy gondoltam, hogy a Bioware-nek a Mass Effect miatt nincs is sok ideje egy ütős szerepjáték kidolgozására. Talán ezért is kicsit átalakították a játékot a 2. epizódra és ezúttal kicsit Mass Effect-esre vették a figurát. Tehát jóval akciódúsabb lesz, sok mindenben leegyszerűsödik és mindenki örömére a dialógusok is meglesznek rendesen csinálva, legalábbis ez volt a fejlesztők célja. Az 1. rész fanatikus rajongói persze kapásból húzták a szájukat, de engem meggyőzött az Electronic Arts, hogy igenis öljek sok órát a játékba.

Egyszer volt, hol nem volt

A történet finoman fogalmazva se valami nagy szám. A játék főszereplője ezúttal egy új karakter, egy bizonyos Hawke. Érdekes mód a 2. rész ugyan akkor kezdődik, mint az 1. rész, azaz, amikor a démonok elöntik a ,,békés” világot is igyekeznek minél nagyobb kárt okozni. Ezért családunkkal elhagyjuk szülő városunkat és a biztonságos Kirkwall-ba utazunk, ám nem csak nekünk ez a zseniális ötletünk, így a várost egy hatalmas tömeg árasztja el, amit meglátva a király úgy döntött, hogy akkor se ki, se be. Az sem segít sokat, hogy a nagybácsink a városba lakik, bár ő elintézi, hogy bejuthassunk a várba, ám ezért cserébe 1 évig az egyik helyi bűnszervezetnél kell dolgoznunk testvérünkkel együtt. A szolgálta lejárta után pedig elindulunk kalandjainkra, hogy mi legyünk Kirkwall bajnoka, ami gyakorlatilag szokásos dologból áll, bányák felfedezése, gyilkosságok kinyomozása, bűnözők megölés vagy éppen segítése, kinek mi a vérmérséklete. A csavarással nem estek túlzásba, de ami van az jó, bár a legtöbb kiszámítható, ám van nagyon meglepő is (különösen a játék végén tátottam el a szám az egyik csapattárson).  A történet legnagyobb baja, talán az, hogy túl kistílű, mivel csak egy város életét mutatja be és csomó küldetés kvázi tök lényegtelen (rengeteg a jaj eltűnt ez a hozzá tartozom, kérlek keresd meg típusú). Ötletes elem viszont, hogy szinte minden küldetésnél vannak választási lehetőségeink, de ezeknek se éreztem a súlyát, mert mivel a ezek többsége nem valami nagy esemény, ezért a döntéseinknek nincs igazán súlya, csak annyit számit, hogy a társaink barátként vagy riválisként fognak minket kezelni. A kicsit gyengus történetért azonban kárpótol minket az előadás módja. Egyrészről az eseményeket nagyon szépen megrajzolt képekkel adják elő, csak úgy, mint az 1. epizódban, másrészről viszont ezúttal, egy mesélő adja elő a mi történetünket, mégpedig a mi egyik társunk Varric a szerencsevadász törpe. Ennek azaz egyik előnye, hogy ezáltal kétségeink lesznek a pozitív befejezésben, ráadásul az is érdekel minket, hogy mi lesz Varric-cel. Ráadásul a történetmesélést ténylegesen komolyan vették a fejlesztők, ugyanis néha a Varric túlozva adja elő a történetet és ilyenkor mesebeli hősként tonna számra öljük a táposabbnál, táposabb ellenfeleket, majd miután a hazugság lelepleződik előadja, hogy mi történt valójában és ekkor kiderül valójában milyen nehéz csatát vívtunk, ráadásul győzelem nélkül. A történet előadást jól kidolgozták, semmilyen hiba nincs benne és semmibe se lehet belekötni.

Mad world

A Dragon Age 2 legtöbb szereplője eléggé őrült, gyakorlatilag itt a racionalitás senkire se jellemző. Találkozunk majd mindenkibe fanatikusan beleszerető elf tini lánnyal, minden áron csókolózni akaró fiatalemberrel. A játék végén lévő 2 rivális oldal a mágusok és a lovagok vezetői pedig komplett elmebetegek. Talán még a mágusok vezetője kevésbé gázabb, mert ő legalább törekszik a harc elkerülésére, nem úgy, mint a lovagoké, aki ha neki nem tetszőt lát azonnal megsemmisíti azt. Ráadásul ez a 2 idióta úgy veszekszik, mint az óvodások. Ekkor főhősünkkel megvan a választási lehetőség, hogy mint egy jó apa lecsitítjuk mind a kettőt, vagy valamelyik oldalán elkezdünk mi is vitázni. Előbb utóbb azonban elkell döntenünk, hogy melyik oldalra állunk, ám bármelyik oldalt is választjuk az eredmény ugyan az lesz. Társaink között is van egy-két idegesítő. Az előző részből visszatér csupa szív, ugyan akkor néha nagyon kemény Anders és elméletileg Isabela, bár valahogy nekem úgy sikerült a történetemet kanyarítani, hogy ő nem bukkan föl Kirwall-ban. De ismerős is lehet a folyton bénázó, elnézést kérő, nagy szemű elf lány, Merrill is, bár ő nem volt játszható az előző epizódban. Ha nőként játszunk kapunk egy íjász társat Sebastian személyében, róla sajnos az előbbi okból kifolyólag nem tudok nyilatkozni. A szimpatikusabb csapattagok közé tartozik a bájos és ártatlan húgocskánk Bethany, a Devil May Cry-os Dante-hez hasonló laza elf harcos Fenris, aki hihetetlenül begurul, ha rabszolgának nevezik és a történetmesélő nagyszájú, szíve nagy Varric (plusz ugye Anders). Mellettük pedig kapunk egy teljesen kidolgozatlan frigid lovagnőt Aveline-t, akit ráadásul ágyba se tudunk csábítani. De nem kell megijedni ezúttal is van szex, igaz még az elődnél is gyengébb minőségbe, bár érdekességként némely karakternél lehetőség van az azonos nemű kupakolásra, amivel nem lenne baj (pláne ha nők az illetők), csak miért pont az egyik karakter Fenris. A főszereplőt ezúttal is mi formáljuk. A karakterkészítésnél ezúttal jóval kevesebb lehetőségünk van, mivel a nem tudunk fajt választani, mindenféle képen embernek kell lennünk, emelet a háttérsztorinkat se választhatjuk ki és a hangunkat se változtathatjuk. Maga a karakter külsejének megalkotásánál pedig ugyan azok a lehetőségeink, mint az elődnél. Viszont a karakter belsejét ezúttal sokkal jobban és egyszerűbben formálhatjuk, hála a Mass Effect-ből átemelt párbeszéd rendszernek. Ezúttal a párbeszédekben alapvetően 3 válasz lehetőségünk lesz, lehetünk kedvesek, közömbösek-viccesek, vagy kemények, Természetesen sok esetben ezektől fog függni, hogy valaki miként kezel minket (nem csak a társakra kell itt gondolni), sőt gyakran akár harcokat is megúszhatunk vele, vagy akár kezdeményezhetjük azt. Néha extra lehetőségeket is kapunk, mint lefizetés, kérdőre vonás, társ segítsége vagy éppen udvarlás. A társak segitsége nagyon hasznos, egyrészről valaki sokkal könnyebben megnyílik a fajtársának, másrészről a képességeiket bevetve könnyen kihúzhatnak minket a slamasztikából. A legjobb példa erre, amikor megkell mentenünk egy szereplőt, akinek elrablója kést szegez a torkának, itt megpróbálhatjuk lebeszélni, közömbösnek tetetni magunkat vagy megfélemlíteni, de sokkal egyszerűbb, hogy ha Varric-et megkérjük, hogy lője fejbe íjpuskájával. Az esetek többségébe pont azok a választási lehetőségek vannak, amikre szükség van, de néha nekem hiányzott az ami kellet volna, pl. megbíznak minket, hogy keressünk meg egy mérget elraboló törpét, amikor megtaláljuk állítja nem ő vitte el a cuccot, hanem egy elf. Ekkor választanunk kell, hogy az elf után megyünk vagy megöljük illetve visszakísérjük a törpét, de arra nincs lehetőségünk, hogy azt mondjuk köves minket, pedig neki is ugyan az a célja, elkapni az elf-et.

Nem elég a tudás, ügyesnek is kell lenni

Az 1. rész rajongóinak az a legnagyobb bajuk a folytatással, hogy túlságosan akciójáték, ami bizonyos szempontból igaz, ám azért alapjaiban maradt ugyan az hardcore szerepjáték. Alapvetően 3 osztály van, mage, rogoue és warrior, amiket tovább lehet specializálni, pl. csinálhatunk támadó sötét mágust vagy akár olyat is, aki a természetet erejét használja és főleg a segítségnyújtásban ügyes, de csinálhatunk bivaly erős támadó harcost, vagy akár pajzzsal védekezésre szakosodott karaktert is, aki képes a nagy ütéseket elnyelni. A lehetőségek száma óriási és mindenki a saját ízlésének megfelelő képességű avatar-t kreálhat. A karakterünknek először is változtathatjuk a fizikai paramétereit (attribute), tehát, hogy mekkorát tudjon ütni, milyen ügyes legyen, mennyi mana/stamina álljon rendelkezésére, mekkora életereje legyen és a többi. Aztán pedig egy talent fáról választhat ki képességeket, itt lehet specializálni a karaktert, azzal, hogy a különböző kategóriájú talent-ekre gyúrunk rá. Sajnos ez a rendszer nincs teljesen balanszólva, mert egy mágusnál minden talent fára érdemes költeni, mert gyakorlatilag nincs kihatással a mágus képességeire és a kevés képesség miatt, hamar megszerezhetjük, mind a legjobb támadó, mind pedig a legjobb támogató varázsigéket. Viszont a másik 2 kaszt megfelelően van beállítva és itt valahogy jóval több a képesség is. Az viszont tetszett, hogy nem muszáj új képességekre beváltani a szintlépesekkor megszerzett talent pontunkat, hanem akár fejleszthetjük is a meglévőket (sebzés, energia igény, újra használhatóság idejének csökkentése és hasonló bónuszok). A harcokban gyakran döntő jelentőségű, hogy milyen képességeket használunk (pl. egy tűz démon ellen nem érdemes tűz varázslatokat használni, hanem hasznos annak a megfagyasztása), bár kétségtelen, hogy a kisebb ellenfeleket gyakorlatilag nélkülük is megsemmisíthetjük, de a boss csatákat kizárólag csak velük együtt tudjuk abszolválni, ám néha ez is kevés a boldogsághoz és itt jön az akciójáték szerű beütés. Gyakorlatilag a boss csatáknál az ellenfélnek állandósult taktikája van, pl. folyton hátrahúzódik majd ledob maga elé egy követ, stb. és ezt kifigyelve megfelelő mozgással elkerülhetjük a támadásait, ezáltal akár sebzés nélkül is megölve egy-egy nagyon kemény ellenfelet. Sokan akciójátékos elemnek tartják azt is, hogy társaink testreszabására sokkal kevesebb lehetőségünk van, mint egy átlagos RPG-ben. Ugyanis azok páncéljait nem változtathatjuk meg, sőt néhányuknál még a fegyvert se lehet. Ám azért lehetőségünk van a cuccaik fejlesztésére a különböző rúna kövek megszerzésével. Nekem ezzel semmi bajom volt, sőt én örültem is neki, mert nekem, mint Mr. Hawke-nak mi közöm van a társam cuccaihoz, ráadásul a Bioware játékokhoz hűen ebben is hihetetlenül sok cucc van, amikkel ezúttal a Mass Effect 1-gyel ellentétbe nem kell tökölni, hogy vajon melyik jó a haverra. Viszont a saját felszerelésünket a legtöbb RPG-hez hasonlóan mi állíthatjuk össze, választhatunk fegyvert, páncélt (testrészekre bontva), amulettet, övet és gyűrűket is. Sőt az arra alkalmas fegyvert még fejleszthetjük is különböző kövek beszerelésével. A varázskövek beszerzésének módja hibátlanra sikerült. Először is megkell szerezni a kő elkészítésének receptjét, majd a hozzávalóknak megkell találni a lelőhelyét, amit a program megjegyez és ezáltal onnan mindig megkapjuk a kívánt alapanyagot. Végül pedig az elkészítésért valami póton összeget kell kicsengetni.

Ez valahogy soha nem jön össze

Az első rész annyira nem is volt csúnya, ám azért kétségtelen, hogy voltak már akkor is sokkal szebb szerepjátékok nála (elég, ha csak a sokkal régebbi Oblivion-ra gondoltok). Érdekes mód a Bioware-s játékok sose sikerültnek túl szépre, az kétségtelen, hogy stílusosak de nem szépek. Ezért is lepett meg, hogy most megígérték, hogy a Dragon Age 2 gyönyörű lesz. Ám ezúttal a nagy akarásnak nyögés lett a vége, ugyanis szerintem (és még sokas szerint) még csúnyább lett a játék. Maga a grafikus motor nem változott ugyan az-az Unreal Engine 3, ami már az 1. részben és a Mass Effect-ekben is szerepelt. A modellek egész jók lettek, a karakterek roppant arányosak, bár a női mellek kissé furák formailag, az épületek pedig olyanok, mintha csak a középkori Jeruzsálemben, vagy Acre-ben, igen ezúttal kicsit arabos beütése van a helyszíneknek, vagyis csak helyszínnek, mert lényegében csak itt játszhatunk, ami mindenféle képen csalódás egy kalandozásról szóló játékban (a játék elején picit mehetünk Lothering határában). A látványra visszatérve a legnagyobb baj a textúrákkal van, megmerem kockáztatni, hogy már 5 éve nem láttam friss játékban ennyi 2D-t. Valószínűleg ennek azaz oka, hogy a fejlesztési idő rövid volt és mellette még a sokkal jobban jövedelmező Mass Effect 3-at is készíteni kellet. Mindenesetre a közeli jeleneteknél kiábrándító, hogy a páncélon lógó tör nincs térben, vagy a ruha szegecsei, de ugyan ez elmondható a környezet tereptárgyairól is, a falon lévő képek totál 2D-sek, a könyv lapjai nem választhatóak szét. Ráadásul érthetetlen okokból ezek még hihetetlen pixelesek is. Az effektek terén felemásan teljesít a játék. Talán ebben a játékban van ez idáig a legjobban eltalált Motion Blur (elmosás), a víz gyönyörűen fodrozódik, a köd gomolyog és csökkenti a látóhatárt, a haj pedig lobog, ráadásul szálanként is megszámolhatjuk. A tűz effekt valami hihetetlen gányra sikerült viszont, egy nagy narancssárga paca az egész, néha a közepén valami kék folt megjelenik, azt kész. A vér effekt pedig semmit mondó és 3-4 évvel ezelőtti RPG-khez hasonlóan a találattól független mindig ugyan onnan fröccsen fel. Ráadásul a párbeszédeknél elég gusztustalan, ahogy az 1 liter vér egyenletesen szétkenődve rászárad a karakterek arcára (sőt szájába is), akik ezzel mit sem törődve nevetgélnek, beszélgetnek, stb.. Érdekes mód mindig csak az arcunkra és a karunkra jut a vörös nedvből, gondosan elkerülve hatalmas mell(kasunkat). Az effektek gyengeségét azért se értem, mert a játék DX11-es, ehhez képes a DX9-es Crysis 2 csúnyán elveri (igaz az azért elég sok játéknak elkeni a száját grafikailag). A gépigény baráti, gyakorlatilag pár éves irodai gépeken is teljesen jól fut. Azonban a kis helyszínek ellenére néha-néha ledermed pár percre, hogy betöltsön mindet, ami elég zavaró, pláne, hogy párbeszédet is képes így megszakítani. Az irányítás elég rossz lett, no nem magával a karakter mozgásával van baj, hanem 2-3 támadás után újra kikell jelölni az ellenfelet, ám mivel általában 10 ellenféllel harcolunk és néha eléggé pixel vadászat szagú a kijelölés, ez nem annyira egyszerű, a támadás helyet pedig belerongyolunk az ellenség karmaiba. A képességek és italok használata viszont egyszerű, a számokkal az adott képességeket vagy speciális italokat süthetjük el, az életerő és energia italnak pedig tetszőleges gombot választhatunk, így az egeret egy percig se kell levennünk a képernyőről. Békés körülmények között sokkal jobb a kezelés WASD-vel úgy tudunk mozogni, akár egy jobb TPS-ben, de arra is van lehetőségünk, hogy Diablo-szerűen kattintatással vezessük a csapatunkat. Egyedül az zavaró, hogy néha beakadunk valami tereptárgyba, illetve párszor eltűnik a kurzor.

Ez most film?

Ha már a grafika terén hozza a Dragon Age 2 a Bioware minőséget, az animációk terén is így tesz. Szerintem ebben a játékban van a legjobb arcjáték (igen veri szerintem a Heavy Rain-t is, meg a Mass Effect-et is). Gyakorlatilag az angol nyelv ismerete nélkül rálehet jönni az eseményekre, a legapróbb gondolat is látszik a legtöbb karakter arcán (vannak azért fapofa karakterek is, de ilyenek a valóságban is vannak). Bizonyos esetekben a félelem csillog a szemeikben, máskor összeráncolják a homlokukat a problémák hallatán, de akár képesek bájosan mosolyogni is és olykor az értetlenség is kiül az arcukra. Az teszi naggyá a rendszert, hogy nem csak az arcizmokkal fejezi ki az érzelmeket, de a szemmel is. Nagyon sok játékban hiba, hogy a szem teljesen élettelen, de a Dragon Age-ben csillog, megváltozik az árnyalata lelkiállapottól függően és teljesen valóságosan ezt is tudják mozgatni (szúrót tekintet, felmeredés a plafonra). De természetesen maguk az arcizmok is a valóságnak megfelelően mozognak. A testi animáció is alapjaiban jó. Már a mozgás alapján is fellehet ismerni akár a karakterek specializálódását is. A védekezésre kigyúrt lovag előre helyezi a testsúlyát és rátámaszkodik a pajzsára, miközben gyors vágásokkal operál, ezzel szemben a támadásra koncentrált hatalmas karddal rendelkező harcos, lassú, ugyanakkor erőteljes suhintásokat végez. Természetesen az osztályok között is megvan a különbség, a Rogue akrobatikus mozgással, a Warrior erőteljes mozgással, a Mage pedig kissé esetlenül halad. A probléma, akkor van, amikor a karakterek testtel próbálnak kommunikálni, mert kicsit Sims-esen túl mozognak mindent, de ez még manapság is sok játékra jellemző. Mindesetre én örülnék ha a börleszk korszak befejeződne a karakter animációknál. A kamerakezelés is remek, játék közben kedvünk szerint beállíthatjuk, kezdve a Diablo-szerű felülnézettől, egészen a TPS nézetig szabadon. Az átvezetőkben pedig most divatos kamera trükköket is használnak, pl. veszekedés esetén a kamera elkezd remegni, néha a kamera valamire nagyon rá zoom-ol és onnan kezd el távolodni, ráadásul a vágások valamint a beállások is abszolút olyanok mint egy igényes filmben, nem véletlen, hogy apukám egy átvezető jelenetben filmnek gondolta a Dragon Age II-őt. A zene is remekel, a klasszikus középkori muzsika kapásból megteremti az alaphangulatot és a hatalmas csatáknál pedig az epikus zenétől (ami szintén az utóbbi idők legjobbja RPG játékok között) úgy érezzük magunkat, mint egy hatalmas hős, de a zene lassú és szomorú is tud lenni, amitől még szomorúbbak leszünk az egyes ismerősök elvesztésétől. A szinkronhangok is 80%-ban megállják a helyüket, ám a maradékban igen érdekes orosz akcentusú embereket hallhatunk, akik pont ezért mindent már-már idegesítően kihangsúlyoznak, természetesen jó lassan beszélve. Ennek ellenére ezen a téren is jónak számit a játék a konkurensekhez viszonyítva, ugyanis bármennyi NPC is van nem találkozunk ugyan azokkal a hangokkal és szinte mindenkinek van is hangja, ami egy olyan kategóriában, ahol néha még 1 szinkronszínészt se alkalmaznak, hanem csak egyszerűen kiírják a képernyőre a párbeszédet (pl. Sacred 2), bizony elég nagy szó.

Váratlan király

A Dragon Age II-től nem vártam sokat, de ezzel nem voltam egyedül, ugyanis a fejlesztők is már többször elejtették, hogy a Mass Effect 3 az ő fő munkásságuk, ennek ellenére bitang jól sikerült a játék. Az 1. részért rajongóknak egy kicsit csalódás, hogy pár dologban egyszerűsítették rajta illetve, hogy kicsit elmentek akciójátékos irányba, de még őket is magával ragadta a különleges történetmesélés, a karakter személyiségének testre szabása. Másoknak pedig pont ezekkel a változtatásokkal jön meg a kedve a játékhoz. Mindesetre azért vannak apró hibái (irányítás, grafika, bugok), illetve nekem nagyon hiányzott a multi is, ám ennek ellenére a Dragon Age folytatását mindenkinek kikell próbálnia.

Kiadó: Electronic Arts

Fejlesztő: Crytek

Kategória: FPS

Megjelenés: 2011 március 22.

Jelenlegi ár: 5000 FT (Normál), 13000 FT (Nano Edition)

A 2007-ben megjelenő Crysis kapásból az egyik kedvenc játékom lett. Lenyűgöző grafika, remek MI, izgalmas történet jellemezte, az egyedüli negatívuma a kissé tartalmatlan játékmechanizmus és a hatalmas gépigény volt. Aztán teltek múltak a hónapok és beharangozták, hogy bizony készül a 2. rész, ami már kapásból elvarázsolt, ám 2011-ben hirtelen a várakozásom abba maradt. Ennek egyszerű okai voltak, egyrészről az utóbbi időkben az EA eléggé rossz formában van (Bulletstorm, Dead Space 2). Minden játékukat rengeteg bug, tartalmatlan játékmenet, remek körítés jellemezte, plusz a neves kritikusok mindig elvoltak ájulva a játékaiktól és túlértékelte azokat (Dead Space 2 pontszáma a GT-nél 9.0, szerintem pedig 7.5). A Crysis 2-nél is elvolt ájulva a neves tesztelők színe java, aztán néztem egy tesztet és semmi különöset nem láttam. Szóval hamar elkönyveltem magamban azt, hogy a Crysis 2 egy teljesen átlagos játék és emiatt hosszú napokat vártam vele a megjelenés után. Talán még mindig várnék vele, ha egy barátom nem jön át és nem kezdi rágni a fülemet, hogy had nézze meg a gépemen a Crysis 2-őt. Szóval kelletlenül feltettem és ezt követően hatalmas meglepetés ért, tényleg a Crysis 2 az FPS-ek következő generációja és, hogy miért az kiderül az alábbi sorokból.

Ez már nem az a Crysis

A játék leggyengébb része a történet. A legfájóbb dolog, hogy nem onnan folytatódik, ahol abba maradt. Azaz Nomad, Pschyo és Prophet visszamegy a szigetre, hanem 3 évvel később és az univerzum is eléggé megváltozott. Ugyanis az idegenek fejlődtek, most már nincs szükségük arra, hogy hidegebbé változtassák a bolygónk klímáját, de sokkal gyorsabbak is lettek és számos új képességük is lett (pl. láthatatlanság). Ám a megváltozott felépítésüknek hátulütője is van, mert most már sokkal kevésbé strapabíróak. Gyakorlatilag teljesen mások a 2. részben és az 1. részben szereplő idegenek, minden téren. Tehát az idegenek teljesen megváltoztak, de nem csak ők, hanem a helyszín is, mivel most már nem valami egzotikus szigeten harcolunk ellenük, hanem a nagy amerikai almában, New York-ban. Ez a változás mondjuk nekem bejött, hisz sokkal logikusabb, hogy a világuralomra törő alien-nek egy néptelen sziget helyett, a föld egyik legnagyobb városát támadják meg. A főszereplő is változott, bár sokak várakozásával ellentétben nem Prophet-ot (ő volt a Raptor csapat vezetője), hanem egy egyszerű tengerészgyalogost, Alcatraz-t fogjuk irányítani. A játék elején pár társunkkal azt az utasítást kapjuk, hogy fogjunk el egy Nathan Gould nevezetű tudóst. Ekkor még nincs meg a nano-ruha, hisz a költséges felszerelést nem adják oda csak úgy egy közkatonának, ráadásul már nem is tudnak többet gyártani, így már csak 1 db van belőle, az pedig Prophet-é. Az akció teljes kudarccal végződik, az idegenek rajta ütnek a csapaton és nagyjából 5 másodperc alatt mindenki meghal (vagy legalábbis úgy gondoljuk) és minket is több lövés ér. Szerencsékre Prophet az utolsó pillanatban befut és elintézi az idegeneket, majd még egyszer megmenti az életünket azzal, hogy oda adja az ő leformattált ruháját, majd pedig golyót ereszt a saját fejébe, mert túlságosan eggyé vált a ruhával. Innen kezdődik a cselekmény, melynek a középpontjába az idegenek és a nano-ruha kapcsolata áll. A történet fordulatos, ám már átestek a ló túlsó oldalára, ugyanis túl sok van belőle és ezek minősége se az igazi, ugyanis mindegyik nagyon kiszámítható. Idegesítő az is, hogy a főszereplő szinte minden fejezet elején a halál közelébe van (sőt olykor meg is hal), a saját hibájából. Könyörgöm, ő egy jól kiképzett gyilkoló gép, akinek ráadásul olyan felszerelése van, amiben minden képessége messze meghaladja ellenfeleiét. Ráadásul a történetben számtalan amerikai filmeket idéző giccses elem található, ezekből talán a legrosszabb az, amikor a ruhánk elkezd velünk ordibálni, hogy az amerikai marine-ok a legtökösebbek úgy, hogy keljünk fel. Ami viszont hatalmas pozitív fejlődés volt (a helyszín mellet), a karakterek. Az első részben gyakorlatilag csak a Raptor csapattal társalogtunk, de most már összefutunk tudósokkal, osztag parancsnokokkal és még egy CIA ügynökkel is, aki közvetett módon, de kapcsolódik még az 1. részhez is. Nagyon jól sikerültek ezek a karakterek, mindegyiknek van egyénisége, racionális viselkednek és ami a legjobbá teszi őket, az a grafikus motor, ami az arc összes izmát működésbe hozza náluk, ezáltal teljesen reálissá téve az arcjátékukat.

A múlt árnyékai szertefoszlottak

A grafikus motor valami brutálisra sikerült. Nemcsak a karakterek arcjátéka remek, hanem az effektek is. Amikkel ráadásul nem csak esztétikai élményt nyújtanak, de a játékmenetet is aktívan befolyásolják. Az árnyékok teljesen dinamikusan változnak és pont ezért remek támpontot nyújtanak a taktikázáshoz, főleg naplementekor használtam ki ennek az előnyeit, amikor az ellenfelek árnyékai szépen elnyúltak, ezáltal tudtam, hogy merre fele helyezkednek el és nem kellet hozzá kibújnom a fedezékemből. A füst is teljesen valóságos viselkedik. A szélnek megfelelően gomolyog és bizony taktikázásra is fellehet használni, bár ezt már a CoD epizódokban is láthattok, de itt sokkal jobban működik. A füstben távolról csak szürkés alakokat látunk és nagyon közel kell menni ahhoz, hogy felismerjük az ellenfelünket, igaz könnyű dolgunk lesz, hisz a játékban csak nagyon kevésszer kapunk segítőket, így lényegében mindenre lőni kell, ami mozog, plusz a nano-ruha automatikusan kihangosítja nekünk a közelben levők beszédét. Viszont nem csak nekünk szűkül le a látótávolságunk, hanem az ellenfeleknek is, gyakorlatilag csak akkor fedeznek fel bennünket, ha pár méterre topogunk mellettük kikapcsolt láthatatlansággal vagy elkezdünk Rambo-ként lövöldözni. Azonban mi olyan szempontból előnyösebb helyzetbe vagyunk, hogy van hőkameránk, amivel láthatjuk őket. Gyanítom már kitaláltátok, hogy a fények is tökéletesek. Pl. ha sötétben mászkálunk és hirtelen fényéri a szemünket, akkor elvakulunk (mondjuk nem értem, hogy a rucink ezt, hogy nem képes kiküszöbölni), sajnos a fordított felállást nem lehet eljátszani, mert ezúttal nem tudunk lámpát szerelni a puskánk elejére. A fények ráadásul gyönyörűen átszűrődnek az áteresztő közegeken (ablak, repedés, stb.), akár a napsütésről, akár egy taxi féklámpájáról legyen szó, vagy éppen mindkettőről. A robbanások pedig lenyűgözőek, pedig most még csak DX9-esek, de egyszerűen ámulatba ejtőek a lángnyelvek és a torkolattüzek, bármelyik akciófilm megirigyelné ezeket, el se tudom képzelni, hogy milyen lesz majd a hónapok múlva megjelenő DX11-es javítással. Nagyon tetszett, ahogyan a szem működését szimulálták. Teljesen jól és dinamikusan oldották meg, hogy ha valami közelire fókuszálunk, akkor minden távol lévő dolog elhomályosodik, vagy fordítva, tisztán látjuk a hátrébb lévő dolgokat, de a fegyver teljesen homályos, mindez attól függ, hogy a kurzort mozgatva éppen mi van a monitor közepén, magyarul a szem központjába. A textúráknál se törekedtek a kompromisszumra. Minden tű éles, még a legapróbb részlet is, amikből pedig azért elég sok van, pl. a katonákon lógó fegyverek (kispisztoly a táskába, kés a lábnál), Wall Street hatalmas toronyházain változó valós reklámtáblák, virág az ablakba, stb.). Ráadásul, hogy végkép ámulatba ejtsék a játékosokat rengeteg hihetetlen látványos jelenetet láthatunk. Olyanokat, mint egy toronyház összedőlése, hatalmas idegen űrhajó lezuhanása, Vulture-ral repülés a víz közelében vagy éppen, amikor az idegen spórák elárasztják New York-ot és minden elsötétedik. Ráadásul a játék támogatja a 3D-t is, bár én nélküli is abszolút úgy éreztem, hogy ott vagyok a játékban (leszámítva azt amikor Alcatraz bénázik). Most gyanítom minden olvasó egyöntetűen felsóhajt, hogy ,,Jaj min fog ez elfutni?”. A válasz pedig egyszerű: 3-4 éves gépeken. Az optimalizáció során valamire nagyon ráéreztek a fejlesztők, mert az előddel ellentétben, ez egyszer se akadt be. Sőt, sokkal gyorsabb is. Az előd az én gépemen (AMD Athlon 4200+, 2 GB RAM, ATI 5500 OC) 1024x768-os felbontáson közepes grafikán 30 fps-sel vánszorgott ideális körülmények között (de pl. a játék végén örültem, hogy ha ez a szám 2-essel kezdődött). Ehhez képes a folytatás ugyan azon a felbontás magas beállításokkal 60 fps-sel szaladt úgy, hogy egyszer se változott ez az érték, bármekkora robbanás és bármennyi ellenfél volt a képernyőn. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a fizikán jelentősen egyszerűsítettek, most már csak felületesen alakíthatjuk át a környezetünket (berendezések lelökdösése, vakolat leverése), szemben az előddel, ahol az egész pályát árformatervezhettük (házak, erdők szétrombolása). Természetesen ezáltal megszűnt az a taktikai lehetőség, hogy egyszerűen rárobbantjuk az ellenfelünkre a fedezéküket. De sajnos nem csak ennyi probléma van a fizikával. Az esetek többségében ugyan az ellenfelek szépen elesnek a lövés irányának megfelelően, de olykor előfordul, hogy csak térdre rogynak és úgy halnak meg vagy szépen leülnek, mint óvodások a meseolvasáskor. Ugye nem kell ecsetelnem, hogy ez mennyire zavaró a játékmenet szempontjából (belelövöd az egész tárat és csak azután jössz rá, hogy ja ez csak egy bug).

Korszellem

A játékmechanizmus, részben a butított fizikai motornak is köszönhetően szintén eléggé megváltozott az elődhöz képest. No azért nincs arról szó, hogy a Crysis 2 műfajt váltana, mert maradt a hagyományos FPS, de kicsit leegyszerűsödött az elődhöz képest és pár dologban átalakult. A játéktér ezúttal sokkal szűkebb, sőt néha már-már csőszerű, tehát elfelejthetjük az előd szabadság érzetét. Mondanom se kell ezáltal sokkal nehezebb megkerülni az ellenfeleket és sokkal inkább rászorulunk a nyers akcióra. Igaz azért számos esetben van más út is, hogy az ellenfél háta mögé kerüljünk, de ezek eléggé behatárolt ösvények. Jobbára abból álnak ezek, hogy van egy jobbra meg egy balra vezető út és a ruhával áttudsz ugrani az egyikről a másikra. Igaz a fejlesztők igyekeztek valamilyen szinten visszahozni a taktikázást a különböző vizuáliseffektek kihasználhatóságával, illetve új stratégiai elemként megjelent az autók rugdosása, ami szerintem egyenlő az öngyilkossággal. Mert azonnal leszívja a ruhád energiáját, másrészről pedig sok esetben meg se öli az ellenfeleket, hanem csak ellöki őket. Igaz az autókat lehet fegyverként használni, oly módon, hogy köré gyűjtjük az ellenfeleket, majd nehéz gépágyúval elkezdjük lőni az autót, ami másodperceken belül felrobban és ezzel minden körülötte állót megsemmisít. Apropó gépágyú, párszor találkozni fogunk telepített gépágyukkal, amiket a ruhának köszönhetően egyszerűen letéphetünk a helyéről és ez által igen komoly pusztításokat tudunk véghezvinni mindenhol, minden irányba. A járművezetés ezúttal is megmaradt, ám ezt is kissé leegyszerűsítették. Ezúttal már nem pattanhatunk be minden járgányba (pedig de nagy volt a banánszállító nitrós Ford Pick Up-pal irtani a koreaiakat), hanem csak a hadi gépjárművek felet vehetjük át az irányítást, amelyeket ezúttal is teljesen jól tudunk kezelni egyedül (lőni és vezetni egyszerre). Bár ennek ellenére lesz pár más játékokból megszokott olyan rész, amikor a haver vezet, te pedig a gépágyú mögül lövöldözöl minden mozgóra. Ezúttal is kapunk APC-ket, páncélozott terepjárókat, sőt még egy tankot is, ám az én nagy bánatomra repülőket nem (valamiért mindenki utálta őket az 1. epizódban). Azonban a fentebb emlegetett szűk pályák miatt totál értelmüket vesztik a járművek, pedig én erőltettem a használatukat, de folyton felborultam, beakadtam, nem tudtam elég gyorsan megfordulni, stb., ráadásul ezúttal sokkal kevésbé bírják a gyűrődéseket is. Szerintem az egészet azért erőltették bele, hogy a rajongók ne sajnálkozzanak, hogy nincsenek már járművek, de ebben a formájában nyugodtan hagyhatták volna a fenébe az egészet. A mostani FPS-ekben oly divatos, gyűjtögessél pontokat, hogy táposabb legyél rendszert is bevezették, aminek én annyira örülök, mint Garfield a hétfőknek. 4 (lopakodás, akrobatika, páncél és tájékozódás, ezek egyéni elnevezések) kategóriákban lehet vásárolni fejlesztéseket, amiből össz-vissz csoportonként 3 db van, de csak egy lehet aktív. Erősithetjük a ráugrás támadásunkat, kifejleszthetünk ballisztikai analizálást, amivel láthatjuk, hogy honnan lőttek, erősíthetjük a páncélunkat, hangtalanná tehetjük a lépteinket és a többi klisé. A pontokat a megölt idegenek után kapjuk, minél nagyobb annál több. Azt azért nem mondom, hogy nem néztem rá, mert vásárolgattam, de kb. a játék felétől már megvolt minden nekem tetsző fejlesztés, ennek talán azaz oka, hogy elég kevés van belőlük és viszonylag sok ellenféllel találkozunk. A rendszer másik hibája, hogy eléggé hektikusan működik, nekem pl. rengetegszer elvesztek a pontjaim, máskor pedig hirtelen megugrott a számuk, ráadásul jó párszor előfordult, hogy hiába mentem át a csillogó kristályokon, amik a pontokat jelentik nem vettem föl. Maga a ruha működése is teljesen megváltozott. Most már nem egy menüből kell kiválasztani a nekünk tetsző funkciót (erő, gyorsaság, láthatatlanság, páncél), hanem kissé automatizáltan, ha elkezdünk futni és van energiánk automatikusan át vált speed üzemmódba, ugyan ez igaz az ugrásra és a közelharcra is. Természetesen a láthatatlanságot és a páncélt ezúttal is nekünk kell manuálisan bekapcsolni. Nekem ez a mechanizmus nem jött be, egyrészről a játékelején elég sokáig bénáztam, hogy vajon miként lehet a gyors üzemmódot bekapcsolni, másrészről így nem igazán lehet spórolni az energiával, ami egy magamfajta láthatatlanságot maximálisan kihasználó játékosnál bizony elég problémás, ugyanis a kettő együtt pár másodperc alatt lemeríti a 100%-osan feltöltött akut. Az viszont előny, hogy így lehetőségünk lehet kombinálni a dolgokat, bár az előző részhez hasonlóan itt is nagyon kevés energiával rendelkezik a rucink. Természetesen ezúttal is visszatér a fegyvertákolás, ám mint sok más ez is eléggé leegyszerűsödött. Tehát most már lényegében annál jobb a felszerelhető plusz extra minél később szerezzük be, bár mondjuk a gépfegyverről én leszedtem a távcsövet, mert én a közelharcot preferáltam és ilyenkor eléggé zavaró, hogy szép lassan néz bele a távcsőbe, illetve a valóságnak megfelelően közelre eléggé torzít is. Az egyszerűséget is jól tükrözi, hogy ezúttal jóval kevesebb kiegészítőt kapunk. Az igazsághoz hozzá tartozik azonban, hogy sokkal több fegyverre tehetjük rá a kezünket és nem csak minimálisan különböző gépfegyvereket használhatunk, hanem tényleg radikálisan különbözőek lesznek a gyilkoló eszközeink.

Elég a kötözködésből

Ugyanis a játékmechanizmus az esetek 90%-ban viszont remekül működik. Számos esetben sok taktikai lehetőségünk lesz és a mesteri MI-nek valamint a számtalan hihetetlen látványos (helikopter szétlövi azt az épületet ahol mi tartózkodunk) jelenetnek köszönhetően az adrenalin is az egekbe szökik. Leszámítva azt, amikor az MI beragad egy helyre és egy helyben fut (néha mi is beragadunk tereptárgyakba, szóval nem igazán az ő hibájuk), hihetetlen okos, bár azért kiszámítható. Ha nem fenyegeti őket közvetlen veszély, akkor sokkal lazábbak, az őrjáratok sokkal ritkábbak és kevésbé figyelnek fel a gyanús dolgokra, sőt egy megölt társ esetén se riasztanak feltétlenül, hanem megpróbálják egyedül, vagy kisebb csapatokba átvizsgálni a környéket, amit alaposan el is végeznek, hacsak nem zavarjuk meg őket. Azonban, ha tudják, hogy a közelbe vagyunk, akkor a legapróbb részletre is ügyelnek, pl. egyszer láthatatlan üzemmódban lopakodtam egy őr felé valami irodaházban, minden jól is haladt, ám tőle kb. 5 méterre véletlenül levertem egy telefont, amire ő a zaj hangjába ellőt egy tárat. Gyakran ha lehetőségük nyílik rá szorult helyzetben segítséget is hívnak rádió vagy jelzőrakéta segítségével, attól függően, hogy mennyire közel van a szövetséges csapat. A tűzharcokban is remekelnek. Kapásból fedezékbe futnak és onnan lövöldöznek kifele, sőt gyakran sortűz alá vesznek minket, ami alatt pár társuk oldalról igyekszik bekeríteni minket. Nemcsak az emberi ellenfelek intelligenciája van a toppon, hanem az idegeneké is, sőt az övék talán még jobb is. Ők is fedezékbe másznak, segítséget hívnak, ám ők sokkal jobban igazodnak a mi taktikánkhoz. Ha számukra elérhetetlen helyről lövöldözünk rájuk, akkor fedezékbe húzódnak, ám ha velük egy szinten vagyunk, akkor egyszerűen ránk rohannak, majd egyszerűen fellöknek és közben igyekeznek közelharci támadásokkal semlegesíteni minket. Ráadásul ők is aktívan kihasználják a képességeiket. Akrobatikus ügyességgel másznak fel a legmagasabb pontokra, hogy onnan átláthassák a terepet és esetleg tüzelni is tudjanak, előre küldenek egy felderítőt, aki a legutóbbi ismert koordinátánkon kisüti magát, ezáltal lemeríti a mi ruhánkat is és így könnyű célpontot nyújtunk a társainak. De ha van rá lehetőségük, kihasználják a saját páncél módjukat és láthatatlanságukat.

Nem egy BF

Nekem bejött az 1. részben szereplő Multi és talán ezért is de a folytatás többjátékos módja hatalmas csalódás volt. Igyekezték ezt is minél jobban leegyszerűsíteni, ám ez egy elégé nagy hiba volt, ugyanis pont az adja a Modern Warfare 2 multi-s varázsát, hogy teljesen a mi stílusunkhoz illő karaktert készíthetünk a rendelkezésre álló rengeteg fegyvernek és képességnek (perk-nek köszönhetően). Pedig a Crysis univerzumban sokkal jobban ülne ez a perk szisztéma, ennek ellenére nem bombázzák a játékosokat extrémen különleges képességekkel és a mennyiségük se túl kielégítő, gyakorlatilag az egész rendszert a single-ből vették át, csak itt az adott szint elérésekor kapunk 1 pontot, amit az adott kategórián belül beválthatunk valamilyen extrára. A fegyvereknél is ugyan ez a metódus és bizony valószínűleg a balanszírozás miatt is ezekből sincs túl nagy választékunk. Ráadásul roppant idegesítő az is, hogy minden belépéskor újra elkell osztani a pontokat, ami miatt több percet kell tökölni, vagy ha szenilisebbek vagyunk, akkor akár egy rosszabb meccsünk is lehet emiatt. Amiből viszont hihetetlen sok van az a dögkártya, ezzel tudjuk egyedivé szabni valamilyen szinten a karakterünket. Ugyanis a megszerzett kép lesz a dögkártyánk háttere és ugye azon áll a képünk. 2 csoportot lehet megkülönböztetni belőlük. Az egyik felüket csak valamilyen eredmény (legtöbb gyilkolás 1 meccsen, legtöbb halál 1 meccsen, legtöbb sérülés beszedése, legpontosabb játékos, stb.) elérésével kaphatjuk meg, tehát egyfajta achivment ként működnek. A másik felüket pedig mi tudjuk ki unlock-olni, minden gyilkolás után marad a holttest mellet egy dögkártya, amit kizárólag csak a halott meggyilkolója vehet fel és ezt beválthatja egy láthatatlan (ám fix kiosztású) listáról. De nem csak tartalmi problémák vannak a Crysis 2 többszereplős módjával, hanem strukturálisak is. Az automatikus meccskereső nagyjából semmit se ér. Engem, amikor legelőször játszottam vele olyan szerverre dobod be, ahol tízen valahány emberek voltak a leggyengébbek és volt egy 40-es is. De további problémája, hogy gyakran nem talál szervert (bár a patch óta valamit javult). A csatlakozással is vannak problémák, olykor nem tudunk felcsatlakozni egy szerverre, máskor egyszerűen ledob minket, sőt néha még olyan is előfordul, hogy egy üres, vagy majdnem üres szerverre azért nem enged felcsatlakozni, mert szerinte az tele van. A pocsék szerverkeresés után a következő élményem az volt, hogy eszméletlen sok a csaló, gyakorlatilag majdnem, hogy olyan szinten lehet csalni, mint a bétában. A legelső ölesemnél egy tárat lőttem az ellenfél fejébe, de az nem zavartatva magát továbbra is camp-elt, egészen addig, amíg a kispisztolyommal be nem végeztem. De emelet fogunk találkozni olyan emberekkel, akik simán átlátnak a falon (no object cheat) és mielőtt bárki felvetné, hogy hőkamerával teszik ezt, a válaszom az, hogy nem. A legdurvább példa talán erre az, amikor egy taxi mögött, egy lángoló hordó mellet láthatatlan üzemmódba guggoltam, de az ellenfél SMG-vel 1 lövéssel fejen lőtt. Természetesen a csalások listájáról nem maradhat le az aim bot, amivel bárhonnan, bárhogy leszednek egy lövéssel. Igen vicces vissza nézni a killcam-et egy ilyen játékosnál, csak azt látod, hogy a célkereszt fel-alá jár és közben osztja a headshot-okat, de persze dühítő is, hisz egy másik szerveren az élvonalba voltál, addig itt még ölést is elég nehezen tudsz szerezni. Jó tanácsként javaslom, hogy német szerverre, illetve német játékosokkal ne igazán játszatok, mert főleg ők csalnak. Ami pedig a legjobban idegesít, hogy a Battlefield játékokban megszokott szavazási rendszer nem kapott helyet a Crysis 2-ben, ezáltal a chater-eket nem lehet eltávolítani a szerverről. A multi további problémája, hogy a pályák hihetetlen kicsit. Gyakorlatilag oda vissza lehet sprintelni rajtuk. Ráadásul, ha egy szerveren a maximális 16 játékos játszik, akkor gyakorlatilag 2-3 másodpercenként meghalunk, mert valaki úgy is a hátunkba fog születni. Nekem ráadásul úgy tűnik, hogy semmi se indokolja a pici pályákat, hisz a környezet nem igazán rombolható, tereptárgyból sincs olyan sok és az ellenfelek száma se olyan nagy. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy néha viszont igazán izgalmas és szórakoztató tud lenni a többjátékos harc és, ha a server nincs túl tömve, akkor akár taktikázni is lehet. Ami részben betudható a nano-ruha képességeinek és részben a motor képességeinek. Multi-ban is ugyan úgy láthatatlanná válhatunk, de akár páncél módba eljátszhatjuk a terminátort is. A grafikai motor pedig itt is működik. A gránát robbanása után gomolygó füstön keresztül alig látunk valamit, a hőkamerát bezavarja a forróság, az árnyékok jó támpontot nyújtanak és a víz felverődik a mozgásunktól. Utóbbit én maximálisan kihasználtam, ugyanis majdnem minden játékos elköveti azt a hibát, hogy láthatatlan üzemmódba gázol a vízben és ugye mondanom se kell, hogy ilyen módban bizony eléggé sérülékenyek. Mindent összevetve a multi egy ideig-óráig szórakoztató, ám semmi extra és a sok hiba miatt hamar el is megy tőle a kedvünk én személy szerint sokkal jobban örültem volna egy Cooperation játékmódnak, mint ennek a Call of Duty: Crysis-nak.

Kiemelkedő

Mindent összefoglalva a Crysis 2 jelenleg kiemelkedik a 2011-es PC-s kínálatból és az FPS-esek piacáról, hála a hihetetlen intenzív taktikus játékmenetének és a mindenszinten valaha volt legjobb grafikus motornak köszönhetően. Jelenleg az idei évben csak a PSP-n játszottam hasonló minőségű játékkal a Lego Star Wars III esetében. Kár, hogy a számos hiba és ront az összképen, mert így valószínűleg nem sokáig bitorolhatja nálam az év játéka címét, sőt az eladási mennyiséget is jelentősen csökkenthetik a hamarosan megjelenő nagyágyú kategóriatársak (Call of Juarez, Duke Nukem, FEAR, Operation Flashpoint). Érdekes mód bármennyire tetszik a játék és szeretem az univerzumot nem várom a biztos 3. részt, mert a mostani lezárása alapján, annak is hasonlóan gagyi sztorija lesz és valahogy nem érdekel, hogy vajon mi lesz a főszereplővel. Mindenesetre remélem, hogy a motort több játékhoz fogják még felhasználni és szerintem könnyen megeshet, hogy nagyobb sikereket fog megélni, mint maga a játék (volt már erre precedens, lásd UT3).

Rendező: Simon West

Forgatókönyvíró: Lewis John Carlino

Kategória: Akció-Krimi-Thriller

Megjelenés: 2011 január 13.

Jelenlegi ár: 2800 FT

Az eredeti Mestergyilkos szerintem egy jó film volt, hisz remekül bemutatta a bérgyilkosok személyiségét, amiket a remek színészek (Charles Bronson, Jan-Michael Vincent) meg is tudtak a vásznon jeleníteni, az összképet azonban kissé lerontották az igénytelen akciójelenetek, a pár logikai baki és a néha túl lassú cselekmény (bár ezzel legalább visszatudták hozni, hogy mennyire nagy türelemmel kell rendelkezni egy profi merénylőnek). Szóval hamar ellehetett felejteni a filmet, ám valószínűleg Simon West-tel nem ez történt, hisz ő a fejébe vette, hogy újra forgatja a filmet, kicsit felpörgetve az új század igényeihez mérten és kijavítja a hibákat is. A rendező korábbi munkája volt az 1. Tomb Raider fim, valamint a Tábornok lánya, amiket nagyon utálok. A főszerepben pedig Jason Statham áll, akit még annyira nem is utálok annyira, mert volt egy-két egész jó alakítása (Crank, Egyetlen), bár azért a Death Race-ben Transporter-ben hihetetlen gyenge volt, de aki sokkal problémásabb az a 2. főbb szereplőt alakító Ben Foster. Nem tudom, hogy a srácot miért nyomatják ennyire, de valami borzalmas, hogy milyen ripacskodásokat tud előadni, ráadásul ettől a folytonos bamba nézésétől nagyon ideges tudok lenni. A fentebb említett rossz ómenek ellenére én arra számítottam, hogy ez a film jó lesz, méltó tud lenni az elődhöz, mert úgy gondoltam, hogy nem változtatnak a bonyolult és ép emiatt érdekes karaktereken, ezáltal eltudja kapni a bérgyilkos életérzést. De csalódnom kellet, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjünk mindent szép sorjában.

Ő a szíve mélyén jó ember!

A karaktereket gyakorlatilag teljesen átírták. Arthur Bishop a mestergyilkos, ezúttal sokkal inkább önfejű és válogatós, pl. amikor megkapja az ominózus ismerős leszedését feladatul, akkor leakarja mondani azt és csak azért vállalja, mert a főnök bizonyítékokkal alátámasztja, hogy azaz ember elárulta őket. Teljesen kiszedték a szereplő depressziós vonalát. Ezúttal a főhősnek mindene megvan, nők, bütykölhető kocsi, stb. és nem küzd pánik rohamokkal. Összességében nekem nem volt bajom az új Arthur Bishop-pal, bár kicsit hiányoltam a rossz fiús vonalat, de ugye a XXI. századra sokkal inkább jellemző az, hogy a főszereplőnek jónak kell lennie. Ráadásul Jason Statham jól is tudta megeleveníteni a karaktert, tényleg elhiszi róla az ember, hogy profi gyilkos, hisz nem játssza túl a szerepét, gyakorlatilag a film 90%-ban fapofával, érzéketlenül cselekszik, de a maradik 10%-ban tényleg látszanak rajta az érzelmek és abszolút átjön a jófiús életérzés. Igaz Mr. Statham-et én még nem is láttam más szerepbe úgy, hogy már bele tudott tanulni. A másik 2 fontosabb karaktert viszont nagyon elszúrták. Az Arthur-hoz segítségért forduló Harry McKenna az eredetiben csak ki akarta használni a főszereplőt, itt azonban a barátja valamint a mentora és fiaként tekint a gyilkosára, ami egyszerűen nem illik a kapcsolatnélküli, érzéketlen profi bérgyilkos hangulathoz. Az pedig már késsz röhej volt, hogy szerencsétlen karaktert még tolószékbe is küldték. Valószínűleg az egészre csak azért volt szükség, mert a rendező úr úgy gondolta, hogy nem tartjuk elég gonosznak és apatikusnak a főszereplőt akkor, ha csak szimplán a legjobb barátját öli meg, hanem egy olyan embert öl meg, aki még járni se tud (halkan megjegyzem, hogy a keze működik és még fegyver is van nála). Érdekes mód az eddig többnyire jól színészkedő Donald Sutherland nem volt túl jó választás a szerepre, sőt megkockáztatom, hogy ő volt a legrosszabb színész a filmben. Egyszerűen szörnyen ripacskodott, ahhoz képest, hogy tolószékbe ült, úgy járt keze-lába beszéd közben, mint egy géppuska, ráadásul néha nagyon furán előre is görnyedt a kocsiba és olyan fejedet vágott, mint aki infarktust kap. Talán mert már a háta nem bírta a kocsikázást és a rendezőnek a saját hülye ötlete miatt nem kellet volna kellemetlen szituációba (mindenhol elég durván lehúzták a színészi szereplését) hozni egy ilyen idős művészt. Meglepett, de Ben Foster egész iparos munkát végzet, igaz ezt a szerepet teljesen ráöntötték. Ugyanis ezúttal Steve McKenna egy töketlen, béna, hülyegyerek, aki azt se tudja, hogy miért csinálja, amit csinál. Valami furcsa oknál fogva a család elszegényedett (ami elég érdekes, mert a film elején apuci 2 méteres testőrökkel gurulgat, batár nagy terepjárója van és az órája többet ér, mint az én összes ingóságom), szóval még csóró is. Lényegében 1 értelmes, elgondolkodtató mondatot se tud kimondani a film alatt, csak össze-vissza zagyvál és után röhög egy kicsit (lehet, hogy valami humort akartak belevinni, de nekem ez nem igazán jött át). Gyakorlatilag az összes akciójelentben háton fekszik és még a legegyszerűbb parancsot se hajtja végre, mert ő mindent sokkal jobban tud, mint a mestere, mert elkellet adni a kocsiját, ezért tudja milyen kemény a világ. Egyszóval kapunk egy Anakin Skywalker-t (az új epizódokban szereplőt) bérgyilkosként álcázva. A mellékszereplők egytől-egyik jók voltak, sőt a lányok nagyon azok voltak, bájos mosolyuk volt, igazi nőként mozogtak a konyhába és még az erotikus részeknél is teljesen valóságosan viselkedtek (tehát itt nincs Drive Angry 3D féle beszakad a dobhártyád, mert úgy ordibál effektus).

Te vagy a fiam!

A film sztoriját is felakarták turbózni, ám belefutottak a kevesebb több esetbe. Bár azért az eredetinek se volt valami hú de nagy sztorija volt benne pár váratlan csavar, amiket az újban annyira túl bonyolítottak, hogy már nem érvényesülnek. Az alaptörténet itt is ugyan az. Arthur Bishop profi bérgyilkos éli minden napját, amikor is megbízást kap egy ismerőse meggyilkolására, amit végre is hajt. Majd mivel megsajnálja annak a fiát maga mellé fogadja, de persze neki saját tervei vannak, így nem tart sokáig a gyönyör. Új elemként ezúttal megjelent a bosszú, mivel most az ifjú McKenna-t érdekli az apja halála és mindent megtesz azért, hogy a gyilkosa megbűnhődjön. Ezzel még nincs is semmi baj, ha tényleg egy jó apa-fia kapcsolat lett volna közöttük, de ugyan úgy, ahogy az eredetiben itt is nagyon sok dialógusban negatívan beszél az apjáról és arra lehet következtetni, hogy nem szerették egymást. Pl. a film elején Harry kifejti, hogy a fiával csak gond van és inkább tekinti Arthur-t a fiának, mintsem a saját gyermekét. Ráadásul szerintem az eredetiben az, hogy nem érdekli az apja halála főhőst, adott a karakterének egyfajta pluszt, hisz így még jobban átjött az, hogy tényleg szinte mindenki iránt közömbös, leszámítva saját magát. Szintén újdonság az, hogy ezúttal egy nyomozós szállat is belevarrtak, ugyanis hamar kiderül, hogy Hanry nem volt áruló és ezt követően a mestergyilkos igyekszik rájönni, hogy miért kellet megölnie a barátját és ki áll az egész hátterében. Meglepetésekre nem igazán kell számítani és ezt nem csak azért van, mert én az eredetit is láttam, hanem azért, mert a film nagyon kiszámítható. Azért se számit, hogy láttam a 72-es verziót, mert a csavarok többsége új. Azért 1 apró ütős fordulat van benne, de azért az se ér fel egy Salt ügynök szintű kavarással. Azonban a történet kapcsán nem csak bővítettek, de el is vettek. Sajnos kivették a bérgyilkos ember személyének bemutatását. A párbeszédekből lényegesen kevesebb van és a tartalmuk is lecsökkent, jó részt arról beszélnek, hogy miként fognak valakit eltenni láb alól és a saját személyiségükről, elveikről egy szót se mondanak. Összefoglalva tehát történet és párbeszéd a 2011-es Mestergyilkosban csak azért van, hogy kitöltse az akciójelenetek közötti űrt.

Cowboy vagyok!

Maguk az akciórészek viszont piszok jók lettek, bár senki se számítson az előd lassú és bonyolult öléseire. Itt inkább az a mestergyilkos taktikája, hogy másra keni a gyilkosságokat, ami nagyon logikus és sose értettem, hogy a hasonló filmekben ezt miért nem alkalmazzák. Az elődbe engem nagyon idegesített, hogy sokszor feleslegesen tököltek hülye módszerekkel (bár a vége felé ők is akcióztak), itt azonban, ha lehetőségük van rá és nincs más járható út, egyszerűen lelövik az illetőt, vagy megfojtják, vagy hasonló fizikai halált okoznak neki. A fegyver hangok nagyon jól sikerültek és a tűzpárbajok is abszolút realisztikusak, plusz az aláfestő zenék is nagyon a helyükön vannak, bár itt is kicsit alul hangoltak voltak, úgy mint a Féktelen Harag 3D-ben. Ráadásul a végén egy nagyon pörgős autós üldözéses jelenetben lerombolnak egy várost is. Lenne pár ötletes ölés is, pl. az egyik feladatuk az, hogy egy másik mestergyilkost tegyenek el láb alól, akiről Arthur ki is deríti, hogy pedofil és imádja a kis kutyákat, szóval összeismerteti Steve-t vele, hogy aztán mikor ágyba akarja csábítani a piájába halálos mennyiségű nyugtatót tegyen, de persze az a kis mitugrász elszúrja az egészet. Sajnos Steve bénázása nagyon gyakran tönkre teszi az akciójeleneteket, egyszerűen röhejessé teszi a karaktert, ráadásul ezzel a pszichopata erőszakos énjével még utálatossá is válik a karakter, ami az új stílus szellemében már hiba, hisz itt már nem az a cél, hogy bemutassa a gyilkost, hanem szimpatikus, jó fiú hősöket akar. Az akciójelenetek másik hibája, hogy az effektek nagyon gagyik. Egyszerűen nem értem, hogy mostanában miért nem tudnak tűz effektek csinálni, de itt is undorító volt. Ezúttal úgy mozgott és viselkedett, mint ha víz lenne, ráadásul nagyon lehet látni, hogy azt csak oda photoshop-olták. De nem jobb a vér fröccsenés megoldása se. Talán, amúgy egy picit már több volt az akció a kelleténél, de a mai akció film kínálatban ez már egy teljesen átlagos mennyiség.

Mi köze az elődhöz?

Az új Mestergyilkos egy teljesen átlagos akció film lenne, rengeteg hibával, borzalmas történettel, kicsit gagyi effektekkel, ám sok élvezetes akciójelenettel. Ám mivel ezt a filmet The Mechanic néven adták ki, igy nem ezt vártam tőle és az elődöt ismerő személyek se ezt fogják tőle várni. Finoman szólva is az előd meggyalázása, hogy egy egyszerű akció filmet csináltak belőle. Szóval számomra egy rossz film és egy hatalmas csalódás The Mechanic 2011-es verziója, szörnyű kimondani, de inkább a Drive Angry 3D-t nézzétek meg 2011-es akció filmek közül.

Hamarosan publikálom az extrém részletes Crysis 2 PC tesztemet és a cikk finomításakor elkezdtem olvasgatni a játékmotorjaként tevékenykedő CryEngine 3-ról és egy igen érdekes információba botlottam. A wikipedia szerint a közelgő Sniper: Ghost Warrior 2 nevezetű City Interactive játék ezzel a bődületesen jó motorral fog haladni. Nem akarok gonosz lenni és látatlanul fikázni, de a fejlesztők eddigi teljesítménye alapján szomorú, hogy egy ennyire jó motor ilyen rossz kezekbe kerül.

Rendező: Patrick Lussier

Forgatókönyvíró: Patrick Lussier-Todd Farmer

Kategória: Akció-Krimi

Megjelenés: 2011 február 24.

Jelenlegi ár: 3000 FT

Az utóbbi idők legjobb akció filmje volt a Shoot ’Em Up (Golyózápor). Ezért is lepett meg, hogy nagyon nem akarják másolni, igaz a beteg humorát, a látványos gyilkolásait és szimpatikus karaktereit nem lehet csak olyan könnyen leutánozni. Mindesetre Patrick Lussier rendezőúr, úgy gondolta, hogy képes megbirkózni a feladattal és elkezdte forgatni a Drive Angry 3D-t. A hülye címnél és a 3D-nél (szerintem borzalmas a jelenlegi formájában), már csak a szereposztás rosszabb ómen a filmmel kapcsolatban. Szóval nem túl nagy várakozásokkal ültem le a film elé.

Ezt ők se gondolhatták komolyan

Már ami a történetet illeti. Anno mindenki bántotta a Golyózápor történetét, hogy az így szar, úgy szar. Nos nekem bejött, hogy nagyon nem tudunk meg sok információt a főszereplőről és szerintem a történet is kellően komplex volt, pláne a pici társadalomkritikai töltettel együtt. Nos kíváncsi leszek arra, hogy aki a Shoot ’Em Up történetét kritizálta az mit fog mondani a Drive Angry 3D sztorijára, mert az szerintem is szar. A főszereplő Milton visszajön a halálból, hogy megmentse az unokája életét, akit valami kelekótya sátánista banda felakar áldozni, hogy ők legyenek a világ urai és elhozzák a gonoszt a földre. Plusz bosszút is akar állni, hisz a csorda vezére Jonah King ölte meg az ő lányát. Milton ráadásul két tűz közé kerül, hisz a Sátán nem engedi, hogy valaki csak úgy megszökjön tőle, ezért utána küldi a „Könyvelőt”, aki vissza akarja vinni főhősünket. A történet elején, mivel Milton-nak nincs kocsija felszedeti magát egy Piper nevezetű pincérlánnyal és mivel a csajt később megcsalja a vőlegénye úgy dönt, hogy a főszereplővel tart, hogy egy rakat állig felfegyverzett szektás fickóval harcoljon. Ez volt a történet nem rövid összefoglalója, ugyanis ha akarnék akkor se tudnék többet írni róla. Gyakorlatilag a történetet hagyhatták is volna, de nem ehelyett hosszú percekig kell nézni őket, hogy elmeséljék a dolgokat újra és újra, mert hátha valaki nem értette meg ezt a ,,Bourne-Rejtély” szintű történetet elsőre. Ráadásul ezeket a neveket honnan szedték, hogy lehet egy sátánista vezért Jonah King-nek nevezni (magyarul Jónás Király), én ha ilyen bandába kerülnék tuti, hogy valami rafkós nevet találnék ki magamnak. A Könyvelő név nekem mondjuk elsőre tetszett, de aztán rájöttem, hogy ez is teljességgel átgondolatlan, ugyanis nem derül ki, hogy miért hívják őt így, plusz a film alapján nem úgy tűnik, hogy az a feladata, hogy az elkárhozott lelkeket könyvelje el, hanem inkább olyan, mint a halál (tényleg így mennyivel több értelme lenne ennek a karakternek) és azért ez jobban is hangzana.

A Golyózápor megfordítva

Legalábbis ami a színészeket illeti, illetve csak egy színészt. Mégpedig a főszereplőt alakító Nicolas Cage-t. Azt előre leszögezem, hogy a Kick-Ass cimű filmet leszámítva, mindenhol utáltam a fickót, de talán ebbe a filmbe a legrosszabb. Végig grimaszokat vág, amikor értelmesen kéne néznie, akkor hülyén bambul, amikor pedig hülyén kéne nézni, akkor  előveszi, ezt az agresszív kismalac nézését. Ráadásul izomzatilag se volt a topon a fickó, pedig tudjuk, hogy egy jó test (mindkét nem esetén) megtudja dobni a színész minősítését.. A másik borzalmas színész az a másik főszereplő Amber Heard, nos ő abszolút nem tapasztalt, de ez se ad mentséget a borzalmas alakítására, végig hihetetlenül túl játssza a tökös csaj szerepét, ráadásul néha a semmiből rátör ez a tipikus hisztis picsa fej és a nevetése, hú talán az a legrosszabb. Ráadásul ezt a csajt dögösnek se nevezném, bár tény, hogy nem csúnya, de teljesen átlagos és manapság sokkal dögösebb színésznők is vannak. De a rosszról se mondhatok túl sok jót. A Jonah King-et alakító Billy Burke-öt az Alkonyat szériából lehet ismerni, ahol magason ő a legjobb színész, ám sajnos az ottani leszarom stílusát, nem hozta át és ehelyett most nagyon megakarta mutatni, hogy ő mennyire nagy színész. A nagy akarásnak nyögés lett a vége, mert borzalmasan túljátszotta, a világuralomra törő sátánista szerepét. Az arcán ott volt ez a folyamatos, mindjárt lefekszem magammal arckifejezés és minden jelenetben úgy gesztikulált, hogy bármelyik politikus megirigyelné azt. Talán ezért is, de abszolút nem ismertem meg a fickót, a kisvárosi átlagpolgárból a sminkesek és a fodrászok egy hiteles szektavezért tudtak teremteni. A mellékszereplők viszont meglepően jók voltak. Az általam teljesen ismeretlen Todd Former pl. kitűnően játszotta a bunkó kemény fiút, aki ha bajba kerül az anyját hívja, de az eddigi filmjeibe borzalmas David Morse is remekül hozta az életunt szerelőt. A végére hagytam a legérdekesebb és legszórakoztatóbb főbb szereplőt William Fichtner-t, akit már idáig is szeretem (Prison Break, Black Hawk Down), de most is kitett magáért, bár néha, de hangsúlyozom néha ő is több volt a kelleténél, de a legtöbbször bitang jól hozta az ördög emberét. Kellően kimért volt, ugyanakkor ha kellet vicces is volt és a beszólásai remekek voltak.

„-Jézusom! – Ja az ács.”

Szóval a Könyvelőnek nagyon jó dumái voltak. Poénjai főleg a sátánisták hülyeségeire alapult. Pl. nagy duma volt a fejezet cím is, de az is jó rész volt, amikor egy szekta tag közölte, hogy testvérséget vállalt Luciferrel, mire ő lazán közölte, hogy „Érdekes, nem említette.”. De nem csak a dumái voltak viccesek, hanem az akciójelenetei is. A kedvencem az volt, amikor egy úttorlaszt semmisített meg egy benzint szállító teherautóval, miközben egy laza mamba számot üvöltet, és arra csápol. Hasonló poénos jelenete Nicolas Cage-nek is volt, amikor egy alagsorban elkezd lövöldözni egy szembe robogó terepjáróra, majd amikor 10 méterre van a kocsi lazán elkezd tárazni és 1 másodperc múlva a kocsi beesik az addig nem látható árokba. Sajnos azonban a humorból ennyiben ki is merül a Féktelen Harag 3D, bár van még egy-két poénosnak szánt jelent, de ezek inkább idegesítőek, pl. amikor Nicolas Cage dugás közben öli meg a rátörőket, vagy amikor a rendőrfőnök kitalálja, hogy kerekeknek nevezi a fejeket, majd ezt még kétszer megismétli, miközben hülyén röhög magán, hogy ő menyire vicces. Szóval senkise számítson arra, hogy a Golyózáporhoz hasonlóan szinte minden percben tud valamin röhögni. Ez a film sokkal inkább az akcióra helyezi a hangsúlyt.

Tabuk nélkül

Amik piszok jók lettek, bár talán a kelleténél kicsit kevesebb van belőlük, de mindegyik nagyon szórakoztató. Egyrészről azért, mert nem vette át a mostanában oly divatos, rázom a kamerát és elbaszom a fókuszt, hogy izgalmasabb legyen stílust, hanem minden jelenetet jól nyomon lehet követni, hála a stabil, jól beállított kameráknak. Másrészről mert ezek roppant pörgősek (gyakorlatilag az 1 sec/gyilkosság statisztika érvényes) és nagyon logikai bakikat se látunk. Tehát lövöldözés esetén mindenki fedezékbe búj, a fegyverekkel tényleg céloznak és csak annyit lőnek a fegyverrel amennyi a tárba belefér a valóságban. Jó példa erre, hogy az egyik jelentben Milton egy fedezék mögül lövöldözik egy pisztollyal és hirtelen kiakad a fegyver, ezzel jelezve, hogy bizony tárazni kéne, de a főhős még egyszer megrántja a ravaszt, mire az egy fémesen kattan egyet. Bár van egy kis baki, amikor a sátánisták megpróbálják kinyírni Milton-t a szállodába, szekercékkel meg hasonló közelharci fegyverekkel mennek oda, aztán a film végén pedig kiderül, hogy tele vannak különböző lőfegyverekkel és robbanóanyagokkal. Főleg amerikai izomautókat (Chevrolet Chevelle, stb.) fogunk látni, amik szép kellemes kocogó tempóban, gurgulázó hangon mozognak és egy fickó lövöldözik ki belőle. Ezek a részek sokkal hosszabbak a kelleténél (10 percig nyomják és közben 2 ember hal meg), ráadásul mindegyik hemzseg a hibáktól. Egy böszöm terepjáró simán tartja az iramot egy amerikai sportautóval, ráadásul annak a sofőrje nem hogy felkenné majd fél mázsával könnyebb ellenfelét az első oszlopra, hanem próbál mellé kerülne, hogy leszedhesse. Hál Istennek azonban össz-vissz 2 autós akció jelenetet kapunk, illetve a fentebb említett útzáras részt. Ezekben a jelenetekben ugyanis inkább dumára fektetik a hangsúly, ami azért érdekes mert a cím alapján elméletileg az autós akció jelenetekből hemzsegőnek kéne lenni a filmnek. Szerencsére a Golyózáporral ellentétben a vérrel nem spóroltak. Bizony itt aztán fröcsögni fognak a hús darabok egy-egy sörétespuska lövés után és bizony láthatunk teljesen vagy éppen félig leszakadt végtagokat is. A rendező azonban jó érzékkel szerintem nem túlozta el a brutalitást, tehát egy találat után nem fogunk 3 liter vért látni. Tovább növeli ezeknek a részeken az értékét a rendkívül jó zenei aláfestés, bár ezen a téren a Shoot ’Em Up azért jobb, de a kellemes 70-80-as évekbeli ismeretlen (legalábbis számomra) rock számok is megadják az alaphangulatot és illenek ehhez a vén hőshöz. Sajnos azonban kissé alul hangoltak a többi hangeffekthez képest, mivel gyakran a szereplők nyögése, vagy a puskák hangja teljesen elnyomja azt, de ezek nélkül is olyan benyomást tesznek, mintha a víz alól játszanának, de ez lehet, hogy csak a magyar forgalmazó hibája. Bár néha nem is baj, igaz a karakterek hangja annyira nem jó, ám a fegyverek hangja kárpótol mindenért. Végre nem csak puttyannak egyet, hanem rendesen a valóságnak megfelelően durrannak (bár még nem hallottam élőben Glock-ot, de sörétest és AMD pisztolyt már igen és azok alapján így kell szólnia egy fegyvernek), tényleg érezzük az erejüket. De nem csak a kilövés hangja hallatszik, hanem az is, ahogy a hüvelyek földet érnek, vagy éppen ahogy kattan a fegyver az üres tárat jelezve. Természetesen a robbanásoknak is szép hangos robajuk van, ám ezekkel van egy kis probléma.

Jobb a kettes

Én nagyon utálom a 3D-t és bizony ez a film se fogja megszerettetni velem. Egyrészről, mert kb. 4 jelenet van ahol kihasználták azt (abból 1 a cím). Másrészről mivel jelenleg elég drága (bár én nem nagyon értem, hogy miért mert elég egyszerű az új típusúnak is az elve) és úgy vannak vele, hogy a publikum egy 3D-s Wordart-tól is elájul az effektekre nem igazán költöttek. 20 évvel ezelőtt is már jobb effekteket csináltak (pl. Star Wars, Aliens, stb.). Az extrém hátterű jeleneteknél lehet látni, hogy a szereplők csak oda vannak vágva, mert kb. 1 cm-es fehér aurájuk van. De a tűz effektek is szánalmasak, én először azt hittem, hogy valami démoni babgulyás jön, de aztán kiderült, hogy ez tűz akar lenni. A sminkes csapatot bármennyire jól sikerült Billy Burke sminkje én kirúgnám. Ez a szőkére melírozott haj Cage úrnak nagyon rossz öltet volt és nem is illik a leszarom a külsőm, vén róka vagyok stílushoz. Aztán a sebek is nagyon gányul néznek ki. Szerintem az Auch.n-ba vettek egy 1500 FT-os sebkészletet. Mert mindegyiken nagyon lehetett látni, hogy csak oda ragasztották és ráadásul a színük is elég furcsa barna volt.

Délutáni gyorshajtás

Mindent összefoglalva a Féktelen Harag 3D egy átlagos kikapcsoló film. Nem fogunk rá emlékezni és nincs is benne semmi eredetiség, de a pörgős akcióknak valamint a néhány jó beszólásnak köszönhetően elleszünk a nézése alatt. Szóval aki pihenésképpen megakar nézni egy pörgős akció filmet és már látta a Golyózáport, az megtalálja a számítását a filmmel.

Anno talán a Battlefield: Heroes volt az első komolyabb ingyenesen játszható játék és bizony azóta már szép számmal jelennek meg, pl. hamarosan lehet, hogy én is letesztelem a World of Tanks, illetve a Battlefield Play4Free-t. De a mai nap folyamán találtam egy igazán kiemelkedőt, amit még sajnos nem lehet letölteni, ám a jelek szerint bitang jó lesz, ez pedig nem más, mint a Ghost Recon Online. Bámulatosan jól néz ki a videóban és a különböző futurisztikus fegyvereknek köszönhetően, tényleg egy újszerű Multi-t fogunk kapni. Egyelőre nincs megjelenési dátum, de remélem hamarosan játszhatok már vele, addig is itt egy kis kedvcsináló.

Tegnap egy videót láttam az új SEGA Rally-ról és hatalmas csalódás volt. Az első kettőt imádtam, a 2007-ben megjelenő Revo-t pedig gyűlöltem. Utóbbi ellenére reménykedek abban, hogy előbb utóbb talpra áll a sorozat. De a most megjelenő videó alapján úgy néz ki, hogy nem mert a friss 2011-es SEGA Rally egy az egyben megegyezik a 2007-es epizóddal. Szomorú dolog, hogy ennyire hülyének néz bennünket a SEGA és az is keserű dolog, hogy a 90-es években dübörgő cég, mára ennyire legyengült. Mindenesetre itt van egy összehasonlítás, fent az új, lent a régi, találjatok különbséget, de szerintem nincs.

U.i.: Találtam egyet, a régiben több a motion blur (elmosás).

Kiadó: LucasArts

Fejlesztő: Traveller's Tale

Kategória: Akció-Kaland

Megjelenés: 2011 március 22.

Jelenlegi ár: 11 000 FT

Gyerekkorába ki nem szeretett Lego-zni, mert ezzel a játékkal kellően kiélhettük a kreativitásunkat, illetve a brutális ösztöneinket is (ki ne vágta volna le egy Luke Skywalker-nek nevezett bábú kezét, vagy a történetet átírva a fejét egy fekete bukósisakos karakterrel). Szintén fiatalkorunk kedvence a már megemlített. Star Wars-univerzum, mely magával ragadó karaktereivel, izgalmas akció jeleneteivel és érdekes sci-fi világával. Érdekes mód mindkét dolog az utóbbi időben folyamatosan romlik. Az egyes Lego modelleket csak adott módon lehet összeszerelni, míg a Star Wars az újabb filmekkel illetve az animációs sorozattal (The Clone Wars) túlságosan gyerekes lett (érsd, pl. egy karakter végtagja se repül le). Talán ezért is fordult egymás felé ez a 2 nagy név, hogy közösen alkossanak egy elektronikus játékot (bár valós játékokat is készítenek, de azok nem annyira jók és érdekesek), ami 2005-ös megjelenésével mindenkit egyaránt elvarázsolt és oly annyira sikeres lett, hogy 2011-ben már a 3. része jelenik meg szinte minden létező modern platformra. Utóbbiból egyértelműen a PSP-s verzió a legérdekesebb, mert a játék könnyed ügyességi, ugrálós műfajához ez illik a legjobban. Mindenesetre a fejlesztők kemény fába vágták a fejszéjüket, ugyanis a 3. rész a sorozatot dolgozza fel Lego értelmezésben, aminek talán a legkevesebb rajongója van (van egyáltalán?), ám a fejlesztők megígérték, hogy ez is roppant humoros lesz és ezúttal kijavítják az előző részek bosszantó hibáit, sőt az űrhajós részeket teljesen át is gyúrják. Hogy mindez miként sikerült, kiderült a cikkben.

Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban…

Nos gyanítom jó páran nem ismeritek a The Clone Wars sorozatot (magyarul A klónok háborúja). A sorozat a II. és a III. epizód között játszódik és már a 3. évadját éli meg, plusz még egy külön bevezető filmet is készítettek hozzá, amit a mozikban vetítettek. Leginkább az a legnagyobb hibája, hogy nem egészíti ki az eredeti univerzumot (bár némely epizód kapcsolódik a könyvekhez), hanem inkább bővíti, hisz új helyszíneket és új karaktereket ismerhetünk meg, akik egytől-egyig borzalmasak. A LEGO játék érdekes mód a megjelenés előtt pár nappal befejezett 3. évadot még nem tartalmazza, ami számomra bosszantó. Még a korábbi részeknél érhető volt a bontás (a régi és az új trilógia), de most ez abszolút lehúzás szagú, hisz egy azonos korszakban játszódó, azonos karaktereket használó sorozatnál erre semmi ok nincs. Mindenesetre már biztosak lehetünk abban, hogy pár év múlva elkészül a LEGO Star Wars IV-is és valószínűleg röviddel ezt követően kijön egy összes részt magába tömörítő LEGO Star Wars The Full Complete Edition. De visszakanyarodva a jelenre a játék természetesen nem dolgozza fel az összes epizódot, csak a fontosabbakat, amivel nekem nincs semmi bajom, mert jobb 13 jól kidolgozott pálya, mint dupla ennyi hibás és unalmas játéktér. Mindenesetre átélhetjük LEGO környezetben Geonosis elfoglalását, Grevious hajójának megsemmisítését, Ryoth felszabadítását és még pár akciódúsabb epizódot a sorozatból. A történettálalás PC-n és PSP-n ugyan az (és gyanítom a többi konzolon is). A párbeszéd mellőzése nélkül adják el a történetet, kicsit átalakítva. Szerintem mindegyik nagyon vicces, fülig ért a szám, amikor Obi-Wan-t egy ryoth-i örömében lesmárolja, de a fagylaltozó klón katonák is jobb derűre keltettek, vagy éppen a romantikus droid emlékei is. A beszédet se hiányoltam, ugyanis minden karakternek nagyon kifejező arcjátéka van, bármennyire is egyszerűen megrajzoltak. Sőt a játék végén egy drámai jelenetben azt is átélhetjük, hogy milyen nehéz döntenie Anakin-nak, hogy az erő sötét vagy világos oldalát válassza, pár muffin segítségével. A nemzetközi kritikusok azért akadtak ki a játékra, mert szerintük nem gyereknek való jelenetek vannak benne, ami végül is igaz (pl. Grevious egy jelenetben darabokra szed egy Jedit), ám mint ahogy a bevezetésben mondtam gyerekként a való életben is tettem hasonlókat és azért egy Pokémonban vagy bármely más hasonló japán ,,gyerek” rajzfilmben sokkal durvább jelenetek is vannak.

Lézerkard lesz az én fegyverem

A fejlesztők a megjelenés előtt megígérték, hogy most már nem csak lézerkardot, illetve lézerpisztolyt kaparinthatunk a kezeink közé, hanem extrémebb fegyverek (pl. rakétavető, gépágyú) is a birtokunkba kerülnek, amik annyira jók lesznek, hogy majd elgondolkozunk azon, hogy inkább ezeket használjuk, mintsem a jól bevált lézerkardot. Nos a PSP-s verzióba ezekből a pusztító fegyverekből elég kevés van, kapunk egy brutálisan kinéző és elég erős gépágyút, azt kifujt. Na jó, még speciális helyeken használhatunk bombát, de nem mint fegyver, hanem mint a pályát átrendező elem. De most mindenki arra gondol, hogy ok de legalább kaptunk egy annyira jó gépágyút, hogy érdemes lesz érte lecserélni a lézerkardot, jelentem nem. Az ereje és a gyorsasága megvan hozzá, ám valahogy a távolsági fegyverek irányítása, az előző részekhez hasonlóan kissé macerás, ám a játék vége felé már képes ráérezni az ember, ám itt jön a fegyver másik hibája, hogy nem tudunk vele védekezni. Az előző részekkel ellentétbe ahol, ha jól időzítve hosszan megnyomtuk a támadás gombot képesek voltunk elvetődni a töltények elől, most semmi ehhez hasonló képességünk nincs, egyetlen esélyünk, hogy mint egy hülye gyerek fel-alá rohangászunk és reménykedünk, hogy semmi se talál el. A kardozás viszont nagyon sokat javult az előző epizódokhoz képest, sőt megmerem kockáztatni, hogy ilyen jó még egy Star Wars játékban se volt. Végre átérezhetjük azt, hogy a lézerkarddal valóságos istenek vagyunk és minden lövedéket könnyedén visszaverünk és egy (hangsúlyos) vágással könnyedén darabokra szedjük ellenfeleinket, akik többnyire a droid hadsereg színe-java. Ráadásul minden Jedi/Sith másképpen vív, Ahsoka a földön gurulva gyors vágásokkal operál, Luminara Unduli lassú, ám erőteljes vágásokat ejt, Ventress pedig gyors és nagy hatótávolságú támadásokat hajt végre. Külön öröm, hogy nem csak a sorozatban szereplő karakterekkel játszhatunk, hanem olyan király karakterekkel is, mint Darth Vader, Jango Fett, Han Solo vagy éppen Luke Skywalker. Tovább erősíti a fénykard iránti vonzalmat az, hogy számos esetben a továbbjutáshoz kell, pl. a falba belevájva kell Perzsia hercegét megszégyenítve fel ugrálnunk magasabb szintekre, vagy éppen egy ajtót kell kivágni. Utóbbinál az analoggal kell végrehajtanunk a képernyőn felvillanó mozdulat sort (pl. ha ajtót kell kivágni, akkor egy kört kell leírni a joystick-kal). Ezek az interaktív részek nemcsak a fénykard kapcsán jönnek elő, hanem akkor is amikor egy droiddal próbálunk kinyitni egy ajtót, ekkor addig kell forgatnunk a Lego kockákat, amíg  a szükséges elem nem kerül a helyére, illetve kapunk még egy borzasztó és érthetetlen memóriajátékot is az esetben, ha a szeparatisták titkos helyére kívánunk bejutni.

Csillagromboló kontra vadászgép

A bevezetőben már megemlítettem, hogy az űrhajós részeket teljesen átgyúrták. Az előző részekben ez egyfajta játéktermi lövöldözés volt, azaz a gép ment magától és nekünk csak a megfelelő irányba állva lőni kellet, vagy teljesen behatárolt pályán kellet mozognunk, nos ennek most vége. Mert most már arra megyünk, és úgy megyünk az űrbe és néha a földön, amerre csak akarunk (egészen addig, amíg egy felirat nem figyelmeztet, hogy térjünk vissza a pályára 5 másodpercen belül, vagy különben végünk). Az egész rendszert a Star Wars: Battlefront II-ből koppintották át. Külső nézetből egész egyszerű irányítással kell különböző feladatokat elvégeznünk, pl. bázishajó megsemmisítése, ellenséges bázis lebombázása, miközben számtalan vadászgép feni ránk a fogát. Lehetőségünk van gyors kitérésre is, ami főleg rakéta ellen jó, bár sajnálatos módon erre a játék nem hívja föl a figyelmünket (nem úgy, mint számtalan lényegtelen dologra). Én tökéletesen elvoltam ezekkel a részekkel és ha akarták volna, akkor se sikerült volna jobban, ráadásul hála a különböző feladatoknak monotonnak se éreztem, sőt az egyik pályán visszatért az elődökből ismert árkád lövöldözés is. Pluszként említhető az is, hogy most már válogathatunk a gépek között és az alap 4 db mellet, ha egy pályán összeszedjük az összes minikit-et további gépekkel bővül az arzenálunk. Sajnos ezek azonban mini modellek, tehát az átvezető jelentben eléggé viccesen festenek a méretarányos társaik mellet, de igy legalább kipróbálhatjuk, hogy milyen egy csillagrombolót vezetni, de akár a Millenium Falcon-t is a kezünkbe kaparinthatjuk. A gépek viselkedése között talán egy kicsit nagyobb különbség is lehetne, ám abszolút lehet érezni a hatalmas csillagrombolók és a fürge Jedi Starfight-ek közötti különbséget. Az viszont egyértelmű hiba, hogy kimaradtak a vezethető földi járművek (bár lövegeket azért használhatunk) bármennyire is rossz volt a II. részben.

Kőkorszaki Lego

Az irányításról már beszéltem, és mint mondtam nehéz rajta fogást találni, ám a grafika már nem ennyire jó. Nos nincs arról szó, hogy a játék csúnya lenne, csak egy-egy textúra nem megfelelő. Vegyük pl. a rakétákat, én először azt hittem ezekre a rózsaszín csíkokra, hogy valami pixelhiba, aztán pedig úgy gondoltam, hogy valami meglepetés és az űrhajó lila könnyeket hullat, de nem csalódnom kellet ezt a fejlesztők véresen komolyan gondolták. De Grevious tábornok is megér egy misét, aki úgy néz ki, mint egy világuralomra törő sáska, valahogy sose keltetett félelmetes benyomást, inkább csak szakadtam rajta (bár a filmekbe se valami nagy szám). Viszont a textúrák maradék 90%-a rendben van, Obi-Wan olyan, mintha most lépet volna csak ki a filmből, sőt Anakin-t kicsit átalakították és most már végre nem olyan nyálas szájú, mint a filmekbe volt (bár ezen a téren a sorozat is javult). A hajók is kellően részlet gazdagok, pl. az 501-esek hajóján ott díszeleg az ismert logójuk (igaz kissé Lego-sra véve). Ha pedig valamit eltalálunk vagy szétlövünk az jól megrajzolt Lego darabjaira esik szét. A grafikai megvalósítással még annyi probléma van, hogy szerintem kelleténél jobban pixeles (bár azért nem annyira, mint a képeken, mert azok nagyítva vannak), illetve az optimalizálással is problémák vannak, bármennyire okosak voltak a fejlesztők. Ugyanis a PC-s nagytestvérhez képest, most a csapattársainkat nem láthatjuk a képernyőn, hanem egyszerűen az R vagy L gombot lenyomva válthatunk rá, ezáltal kevesebb karaktert kell lemodellezni. Ennek ellenére, ha több ellenfél van egyszerre a képernyőn és még valami effekt is van (mondjuk valami lángol) elkezd akadni. A hangok terén biztos nehéz helyzetben voltak a fejlesztők, hisz talán ez a sorozat leggyengébb pontja, hisz a jól ismert Star Wars dallamok helyet, nyálas tini rock szerűséget használnak. A fejlesztők ezt is ügyesen abszolválták, hisz a főcím mellet (ami még el is megy), az összes dalt a régebbi Star Wars részekből vették, így pl. felcsendül az Imperial March is. Mivel szinkron nincs a játékban, ezért erre nem érdemes szót fecsérelni, minden karakter kellemesen hümmög, hörög, talán egyedül Grevious krákogását hiányoltam. A lézerpuskák, fénykardok, robbanások hangja is tökéletes, egyedül az idegesítő, hogy bármit veszünk fel a játék csipog, de ez már az előző részeknél is így volt.

Hógolyózástól a strandröplabdázásig mindent lehet, de csak egyedül

A monotonitást sikerült leküzdenie a fejlesztőknek azzal, hogy rendkívül változatos feladatokat kell megoldanunk, rendkívül változatos helyszíneken (össz-vissz csak 2 pálya ismétlődik meg), sok esetben pedig egy-egy minikit vagy red brick (ezzel tudunk kioldani csalásokat) megszerzéséért jópofa minigame-ket kell abszolválnunk, pl. kapunk céllövöldét, ahol kacsák helyet droidokra kell lövöldöznünk, vagy éppen az egyik pályán amőbáznunk kell (mondjuk ez teljesen automatikus, de a szándék a lényeg). Ráadásul a bázison (ami ez esetben Anakin csillagrombolója) újabb mini játékokat oldhatunk ki. Kapunk egy mezei repülős lövöldözést, egy roppant nehéz Baseball-t Mace Windu főszereplésével, hógolyózást Anakin-nal és strandröplabdázhatunk R2-D2-val. Azonban egy nagy hiányossága van a játéknak a 103 karakter, 17 hajó, 13 pálya és 4 minijáték ellenére és ez a Multiplayer. Az érhető, hogy az egy gépen való coop-ot kivették, de azért a Wi-Fi-n keresztül simán megoldhatták volna, külön bosszant az is, hogy ennyire jó harcrendszerrel nem mehetünk egymás ellen se.

Inkább csak felnőtteknek

A LEGO Star Wars III egy nagyon kellemes, szórakoztató játék, minden percét élveztem. A történet mesélése zseniális, a harcrendszer a valaha készült legjobb, ami Star Wars-ba játékba volt, az irányítás könnyű, az extrák tekintetében is megállja a helyét és a technikai megvalósítás is viszonylag jó. Ezért hát az apróbb hibák, Multiplayer és a 3. évad hiánya ellenére egy kiváló játék a LEGO Star Wars III. epizódja PSP-n.

Kiadó: THQ

Fejlesztő: Kaos Studios

Kategória: FPS

Megjelenés: 2011 március 15.

Jelenlegi ár: 10 000 FT

Személy szerint én nagyon vártam a Homefront-ot és arra számítottam, hogy ez lesz 2011 legjobb játéka. Tehát amikor megjelent (ami kicsit problémás volt, hisz elhalasztották pár nappal), mint egy mohó gyerek vetettem rá magam. Hogy miért is vártam ennyire? Egyszerű, mert egy hihetetlen hangulatos Freedom Fighters szerű lázadós, szabotálós FPS-re számítottam, szenzációs körítéssel és egy CoD-szerű remek multi-val.

Nem egy Tom Clancy

Már megjelenés előtt lehetett tudni, hogy a játék egyik legnagyobb negatívuma a történet lesz, ami be is következett. Röviden összefoglalva, a gonosz Észak-Korea (csak annyit az ország katonai erejéről, hogy a mai napig Sukhoi 17-eseket használnak hadászati célokra) hatalmas hadsereget toboroz, majd neki ugrik az Egyesült Államoknak és megszállja azt. Az amcsik persze nem adják fel és folyamatosan szabotálják a koreaiakat és lázadást szerveznek. Ekkor kapcsolódunk be a játékba, de nem mint egy lázadó, hanem mint egy egyszerű polgár (aki korábban pilóta volt). Tehát megismerhetjük, hogy miként lesz valakiből egy elszánt harcos, azaz csak megismerhetnénk, ugyanis a későbbiekben a történet és a legtöbb karakter személyisége, így a miénk is háttérbe kerül. Emiatt a sztori teljesen érdektelenné válik, hisz a karakterekkel nem tudunk azonosulni, sőt kissé komikussá is válik tőle a játék, pl. úgy állunk át a lázadókhoz, hogy megmentik az életünket és megkérnek, hogy legyünk a pilótájuk és mi persze boldogan vállaljuk, ennyi. Azért is kár a gyökért történetért és dialógusokért, mert a történet körítése kiemelkedő. Számos drámai és igen megrázó jelenetet látunk, ezek közül talán legkiemelkedőbb a kezdő animáció, amikor is a koreaiak betuszkolnak minket egy iskola buszba és átszállítanak minket az egész kis városon keresztül. Ugyanis eközben azt látjuk, ahogy a koreai katonák kegyetlenkedve vonszolják és verik az embereket, sőt némely utcasarkon ki is végzik őket, természetesen mindezek reális vérmennyiséggel járnak, de hozhattam volna azt is példának, amikor egy tömegsírba hullák közé bújunk, hogy ne találjanak meg minket az ellenfelek. A nyitó CGI videó is remek, számos valós politikust (pl. Hillary Clinton) szerepeltett és nagyon hangulatosan van össze vágva, igaz azért ezen a téren vannak jobban sikerült videók is (pl. az egyik kedvencem az Operation Flashpoint 2-é). Az animációk is jók, minden karakter dinamikusan mozog, de ugyanakkor nem esnek át börleszkbe és nem vesznek fel képtelen pozíciókat.

A nagy öreg megfiatalodása

Itt most a grafikai motort kell érteni, ugyanis a 2006-os Unreal Engine 3-ból valami eszméletlen grafikát hoztak ki a fejlesztők. Rengeteg tereptárgy van a pályán és mindegyik tű éles, részletes textúrával rendelkezik. Az effektek is gyönyörűek, a napfény átszűrődik a száradó ruhákon és még a fal legkisebb repedésein át is beszűrődik, persze ha nappal van, mert vannak éjszakai pályák is, ahol pedig a különböző tűzeffektek kápráztatnak el minket. A grafikáról kár tovább fecsegni, mert a képek önmagukért beszélnek. Sajnos azonban a látványnak, mint a legtöbb esetben ára van és ez a gépigény, valamint a fizika. Nos a játék pokoli erőforrás gyilkos, a Bulletstorm-mal ellentétben itt nem arról van szó, hogy valamit szimplán elszúrtak és ezért meg-meg áll a játék, nem itt egyszerűen a gépem nem bírta a látványvilágot, ugyanis még levett grafikán is a játék átlag sebessége kb. 26 fps volt (jó a gépem azért nem csúcsszúper, de azért a legtöbb játék még jól fut rajta és a GoW is max. grafikán ment) és bizony nagyobb tereknél és robbanásoknál be is akadt néha. A levett grafikán már korántsem annyira szenzációs a látvány, mert minden textúra kicsit homályos, a tűzeffektek részlettelenek, bár a tereptárgyak száma nem csökken és a fényeffektek még ekkor is bődületesen jók. A fizikával azért nincsenek komolyabb bajok, a katonák szépen elhasalnak, vagy éppen felröpülnek a gránátoktól. Sajnos viszont a környezet egyáltalán nem rombolható (ami egy gerillás, rombolás játékban elég nagy negatívum), sőt még a tereptárgyakon se tudok átlőni, ami néha elég idegesítő (koreai katonát egy kb. 2 cm vastag kerítés mögött nem tudjuk leszedni elit M4-gyel). A hangok terén a helyzet hasonló, mint a látványnál. A fegyverek hangja mind-mind valóságos, a zenei betétek remekek (különösen a kellem rock zene a koreai bázis megtámadásánál). A szinkronhangok is jók, mindenkinek kellemes hangja van, bár kicsit kevés van belőlük, mert minden koreai katonának ugyan az a baritonja. A hangokkal az egyedüli komoly negatívum, hogy gyakran siet a képhez képest és emiatt pár jelenet komikus, illetve kevésbé lesz hatásos.

Spórolj a golyóval!

A játékmenet kifejtését szándékosan hagytam a végére, mert szerettem volna nem elvenni a kedveteket a Homefront-tól. Ugyanis ezen a téren hatalmas csalódás a játék és nem is arról van szó, hogy a magas várakozásoknak nem volt képes megfelelni, hanem annyira alulmúlta, hogy már egyszerűen low budget játékokat idéz. Első és legfájóbb dolog, hogy piszok lineáris. Végig csak egy csőben futunk és a játék, mint egy mézes madzag elhúzza előttünk a hatalmas nyílt tereket, melyekre sose tudunk kirohanni valamilyen akadály miatt (hegy, rom vagy éppen egy láthatatlan fal). Emiatt taktikázni se tudunk, ami egy gerillás akciójátéknál elméletileg evidensnek kéne lennie, ráadásul még lopakodni se tudunk, az összes közelharci lehetőségünk a Modern Warfare féle gyors vágás, azt kész. Társaink vannak, de mivel nem mi vagyunk a parancsnokok (és nehéz lett volna, egy meny ide vagy köves utasítást beprogramozni) nem terelgethetjük őket, ráadásul nem igazán csinálnak semmit se a játék folyamán. Akkor most joggal merülhet fel a kérdés, hogy milyen játék is ez a Homefront és a válasz egyszerű: egy elszúrt Modern Warfare. Agyon script-elt játékmenetben halomra lőjük a koreai katonákat, miközben a játék igyekszik belénk sulykolni, hogy az amerikaiak milyen jók. Maguknál az akciórészeknél sincs lehetőségünk taktikázni, egyszerűen csak mindenre lőnünk kell, majd ha valamit nem a játék szerint megfelelően csinálunk meghalunk és kezdhetjük újra a mentéstől. A szabotőr életérzést egyedül az hozza meg, hogy hihetetlen kevés töltényünk lesz a fegyverekbe így mindig spórolnunk kell, illetve folyamatosan váltani kell őket. Az egészben az a legdühítőbb, hogy ezt a játékot úgy adják el, hogy egy partizán akciójáték, de ez olyan átverés, mintha egy NFS dobozára írnák rá, hogy vérbeli szimulátor (hopsz ez már megtörtént a valóságban, lásd Pro Street). A fejlesztők is érezték, hogy ha csak ennyi lenne a játékmenet egyszerűen meglincselnék őket, ezért beletettek pár extrát is. A legegyszerűbb, hogy a játék során találunk gyűjtögetni valókat, mégpedig újságokat, amelyekkel további információkat tudhatunk meg a sztoriból, bár lényegében semmi olyanra nem derül fény, amit már ne tudtunk volna (bár nem szedtem össze az összes újságot, szóval lehet, hogy van egy-kettő érdekes is). Aztán kapunk vezethető járműveket is. Először egy távirányítású APC-t, ami halhatatlan, szóval eléggé unalmas vele menni, ráadásul a célzási mechanizmus is annyira leegyszerűsített, hogy semmi élvezetett nem nyújt. A játék vége felé pedig bepattanhatunk egy helikopterbe is, ami már izgalmasabb volt, de nem csak azért, mert 1-2 rakétától felrobbanunk, hanem azért is mert a kezelése egyszerűen borzalmas. Az hagyján, hogy úgy pattanunk le a tereptárgyakról, mint egy gumilabda, de ráadásul az irányítás hol túlérzékeny, hol pedig olyan, mintha nem is reagálna. Engem az is nagyon idegesített, hogy a földi harcok során a sebesülést jelző bevérzést itt most a szélvédő berepedésével helyettesítették, ennek köszönhetően szemtanúi lehetünk a magától megjavuló üvegnek. A legnagyobb extra mégsem ezek, hanem a cod-szerű multiplayer, ami bármennyire hihetetlen roppant unalmas. Ugyanis, mint már említettem az akciórészek borzasztóan egyszerűek és pontosan ezért a többjátékos módban se tudunk nagyon taktikázni. A felépítése teljesen megegyezik a Modern Warfare-val, ölésekért XP-t kapunk, amivel szintet léphetünk, ezzel újabb fegyvereket és képességeket (perk) megszerezve, amivel még hatékonyabbak lehetünk. Tehát semmilyen újdonságot nem hoz az egymás elleni gyilok, de nem akarok hálátlan lenni valamit javít azért az összképen.

Csatárból sepregető

Nagyon sokat vártam a Homefront-tól és ezeket nemhogy nem teljesítette, de sok mindenben alul is múlta. A szenzációs grafika mellé egy borzalmas sztorit kapunk, alacsony árkategóriás játékokat idéző játékmenettel, hasonló extrákkal és tűrhető multi-val. Mindent összevetve a Homefront egy rosszul sikerült alkotás.