Kockakuckó

Sajnos a játékosok elég kevés százaléka ismeri az SBK szériát, vagy játszott más motoros játékokkal. Ezért, hogy ők is felvehessék a versenyt, adok pár tanácsot, amikkel remélhetőleg bárki tud majd futamokat nyerni.

Törekedj a kigyorsításokra

Az SBK-ban csak előzésnél érdemes minél rövidebbet fékezni, ugyanis egy féktáv alkalmával esélytelen lesz a megfelelő kigyorsítás, ami kanyaronként kb. 3 tizedes veszteséget eredményez. Ennek ellenére érdemes kicsit távolabbról szép finomakat fékezni. Ami amellett, hogy gyorsabb a gumit is kevésbé koptatja.

Kerüld a tömeget

Az első körben érdemes visszafogni magadat, egyrészről így a gumit is jó állapotban tarthatod, amivel másodperceket fogsz nyerni a verseny utolsó köreiben az ellenfelekkel szemben. Másrészről a nagy tömegben könnyen lehet, főleg Single-ben, hogy valaki úgy lök meg, hogy elesel, ezzel időt veszítve és ami a legfontosabb tempót is, hisz egy sérült motorral nyilván nem tudsz olyan gyorsan menni.

Ha problémás az elfordulás

A valóságnak megfelelően a gumikkal hímes tojásként kell bánni, ami még a rutinosabb pilótáknak is problémát okoz. Ennek elkerülése érdekében, vagy igyekezzünk minél kevesebb csúszkálással kigyorsítani és finoman fékezni, vagy egyszerűen kapcsoljuk ki a gumikopást a Simulation Setting beállításokban (Tyre Wear opciót Off-ra kell állítani).

Elsőt is, hátsót is

Ne feledjétek, az első féket ne használjátok egyedül a nagy féktávok alkalmával, mert akkor a motort hátulja kifog törni és könnyen előfordulhat, hogy akár esés is lesz a vége. Az egyszerű irányítás miatt, elég ha csak egyszerre benyomjátok az első és hátsó féket is, majd az utóbbit a kanyar közepén felengeditek.

Nem mindig jó ha fékezel

A fékkel óvatosan kell bánni. Főleg nedves időjárásban szokott az egyeseknek problémát okozni, hogy a motor megcsúszását az első fék használatával akarja orvosolni, ami a felesleges idővesztés mellet, még a kerekek blokkolásával is járhat. Helyette 2 választás is van. Ha csak minimális a megcsúszás, akkor egyszerűen engedjétek fel a gázkart, kis korrigálás és már is húzhatjátok. Ez, ha ráéreztek a megfelelő ritmusára, szinte minimális időveszteséget fog eredményezni. Viszont ha már komolyabb megindul a motor hátulja, akkor a hátsó fék egy pillanatnyi lenyomásával mentheted meg a helyzetet. Ha pillanatnyi szó itt nagyon hangsúlyos, mert ha sokáig nyomod, az nagyjából azt eredményezi, mintha az első féket használnád.

Ne feled, a cél az SBK

A karriermód 2. évében komoly választási lehetőség elé kerülünk. Vagy bevállalunk egy rosszabb csapatot a csúcskategóriában, vagy egy élcsapattal versenyzünk a WSS-ben. Én az előbbit tanácsolom, mert még a legrosszabb SBK csapattal is könnyedén bajnok tudsz lenni, hála a pocsék MI-nek.

Ne légy márka hű

Az egyes motorok, de még a csapatok között is elég nagy különbség van, így mindig gondold meg, hogy hova fogsz jövőre elszerződni és ne az intuícióidra hallgass. Szerintem az SBK kategóriában az Aprilia Alitalia Racing Team Aprilia RSV 4-esét válasszátok, nemcsak, hogy a leggyorsabb, de eszméletlen jól kezelhető is. A kezdő STK kategóriában az MTM Racing Yamaha-ját ajánlom, ami talán nem a legerősebb, de sokkal könnyebben tudsz vele konstans köröket futni és hiba nélkül abszolválni egy futamot, mint pl. a BMW-vel. Sajnos 1. évben azonban nem választható ez a csapat, így ez a tipp többnyire csak Multi-nál lesz hasznos. A Legends játékmódban, pedig a Ducati Xerox legyőzhetetlen Ducati 999F06-osa, ami eszméletlen teljesítményre képes és nagyon jól is kezelhető, bár a nagyobb féktávoknál kicsit ideges. A WSS kategóriát nem ajánlom senkinek se, mert gyakorlatilag teljesen értelmetlen, az STK kategóriában már felkészülsz a királykategóriára. Ráadásul az ott léve motorok csak 600-asok, ami azt eredményezi, hogy semmi közük nincs az SBK 1000-es motorjainak viselkedéséhez, ellentétben az STK-val, ahol szintén 1000-es futnak. Mindenesetre ha valamiért ebben a kategóriában versenyzel mindenféle képen a HANspree Honda CBR600 RR-jét válaszd, mert klasszisokkal jobb minden téren a riválisoknál, csak úgy ahogy a valóságban is. Ne feledjétek ezek csak tippek, a legjobb, ha a kedvenc pályátokon ti magatok próbáljátok ki a favorizált motorokat és az alapján döntötök (akkor már nem lehet annyira rossz választás, ha másodpercekkel vered a pályacsúcsot).

Hagyd a mérnökre

A motorbeállításával nem kell sokat tökölni. Egyszerűen csak megkérjük a mérnököt, hogy állítsa be kvalifikációra a motort. Ha finom hangolni szeretnénk, akkor is hozzá kell fordulni, csak egyszerűen megmondod, hogy mi a panaszod és ő kijavítva, de hangsúlyozom már az alapbeállításokkal se szokott probléma lenni. Egyedül egy dolgot kell magunknak átállítani és ez az 1-es váltó fokozat rövidebb (short) vétele, ennek köszönhetően jobban tudunk majd rajtolni is és az éles kanyarok (pl. Magny Cours-ban) után sokkal gyorsabban gyorsítunk ki. Ráadásul ez semmilyen kompromisszummal nem jár majd.

Inkább a klasszikus

Sajnos nincs igazán ideális kontroller motoros játékokhoz, ám ha van egy kis felesleges pénzed, vagy nagyon rákaptál az izére és szeretnél még profibb lenni, akkor vegyél egy Logitech gamepad-et. Abból is olyat válasz, ami 2 analog karral rendelkezik és Sony féle elrendezésbe, tehát a pöckök egymás mellet.

Kiadó: Black Bean

Fejlesztő: Milestone

Kategória: Verseny

Megjelenés: 2011 május 31.

Jelenlegi ár: Nem lehet kapni

Nehéz megmondani, hogy melyik az élvezetesebb sorozat. A MotoGP, ahol versenymotorok harcolnak a győzelemért, vagy a Superbike, ahol utcai motorok felturbózott változatai küzdenek egymással. A játékpiacon azonban teljesen egyértelmű helyzet és nemcsak azért, mert a MotoGP, hol van, hol nincs PC-re, hanem valahogy túl unalmas, tele van hibákkal és hiányoznak belőle az olyan jól működő ötletek is, mint amik a SBK részekben jelen vannak. Természetesen mint ahogy az ilyen sorozatoknál lenni szokott, igyekeznek évente kiadni egy folytatást, ami azért néha rányomja a bélyegét a sorozatra és ez volt az érzésem az új SBK játékkal is, hisz ugyan arra a motorra épít, mint a tökéletesített előző rész. Ám a fejlesztők már évek óta bizonyították, hogy igenis mindig tudnak valami újat mutatni.

Két út között

Sajnos ezúttal kihagyták a választható játékstílusokat. Tehát már nem lehet eldönteni, hogy árkád, nitros gyors versenyekre, vagy az elég valósághű, hossz hétvégékre nevezel be. Helyette összeöntötték a kettőt. Ami természetesen kompromisszumokkal jár és mint ahogy az lenni szokott, a szimulátor kedvelők húzták a rövidebbet. Persze azért az NFS-en nevelkedett faltól falig versenyző emberek, nagyon nagyokat fognak esni, de aki már játszott a korábbi részekkel, az könnyedén fog futamokat nyerni. A ki-be kapcsolható segítségek, valójában egyik tábornak se számítanak. Aki tud vezetni, annak azért nem fog kelleni a kombinált fék, aki pedig nem az azzal sem fogja bevenni a kanyart. Az egyedüli értelmes segítség, a motoros testének vezérlésének az automatizálása, ami sokat egyszerűsödött az előző részekhez képest. Ugyanis ezúttal már nem lehet a mértékét változtatni, vagy felemelkedsz, vagy lehasalsz ennyi a lehetőség. Ám még így is billentyűzet esetén polip karokra van szükség, hogy megfelelően tudj versenyezni. Érdekes mód a manuális rajt lehetőségét kiszedték, ami azért hatalmas hülyeség, mert a gép borzalmasan jön el. Gyakorlatilag jobb esetben is 3-4 pozíciót buksz, ami azért elégé bosszantó. Maga a motorok viselkedése a 08-as epizódhoz hasonló. Tehát eléggé kezesek, de azért ellehet velük esni, hogy ha túl agresszívan gyorsítunk ki, vagy ha megcsípjük a műfüvet. Természetesen vezetés közben kijönnek az egyes motorok közötti különbségek, sőt a beállítások változtatását és az esések hatásait is érezzük. Maga az esés volt talán az SBK X egyetlen gyengéje, ami téren semmi változást nem hozott az új rész. Eléggé zavaró és ugyan akkor csalás is, hogy egy-egy esést követően a játék pár másodperc késéssel áttetszőként a pályára dob minket, ezzel alig veszítve időt. Másrészről sérülnek ugyan a motorok, de csak belsőleg, külsőleg a motoron még a legdurvább esés se hagy nyomott, pedig szívesen elnéznék egy lifegő kipufogó dobot, ha már a teljesítmény drasztikusan visszaesik. Maga a sérülések teljesen véletlenszerűek, néha legdurvább esés után is viszonylag alig érezhető lassulás, máskor pedig 70 km/h-nál egy egyszerű megcsúszás is komoly károkat eredményez. Persze elég megbocsátó a játék, ugyanis akár 2 esés után is még versenyezhetünk tovább, holott a valóságban már az 1. esést követően általában feladják a futamot. Kiábrándító az is, hogy a motor csak eséseknél fog sérülni, tehát ha 200-zal belerongyolunk valakibe oldalról és talpon maradunk, a motornak kutya baja nem lesz. Maga a motoros is sérül, de az előző részhez képest jóval jobban leegyszerűsödött a helyzet. Ugyanis a legrosszabb esetben is csak az adott megméretetést kell kihagynunk, tehát egy-egy esést követően nem kell már félteni a karrierünket és attól tartani, hogy akár több futamot is kénytelenek leszünk kihagyni. Ennék én egyrészről örültem, de másrészről azért el is vesz a szimulátor életérzésből. Nemcsak az esést nem sikerült tovább fejleszteni, de azt a kevés hibát is, ami az előző részben jelen volt elfelejtették kijavitani. Tehát most is abnormálisan lefog minket lassítani a legtöbb műfű (200-ról 2 másodperc alatt 50-re, fék nélkül), van olyan pálya, ahol büntetés nélkül átlehet vágni a kanyart, a kerékvetők nem dobják meg eléggé a motort és néha az úthibák egyszerűen kikatapultálják a pályáról a járművet. Új hiba is van, mégpedig, hogy néha miután kihajtunk a boksz-ból egyszerűen beragad 1-esbe a motor és csak egy eséssel lehet ebből kizökkenteni, ami olykor értékes helyekbe kerülhet.

Legenda vagyok

Az előző részekhez hasonlóan ezúttal is lesz gyűjtögetés, tehát különféle eredmények elérésével képeket, bukósisakokat kapunk, tehát ez egyfajta achivment rendszer. Ehhez kapcsolódik a játék legnagyobb újítása is. Mégpedig, hogy most már motorokat és pályákat is nyerhetünk. Extra aszfaltokból kicsit keveset kapunk, mindössze 3-at, de motorokból már rendesen elvagyunk látva. A megszerezhető kétkerekűek külön kategóriába, a Legends-ben foglalnak helyet. Itt régebbi eredményesebb SBK motorok felett vehetjük át az irányítást. Olyan régi versenygépek felett vehetjük át az irányítást, mint a 2000-es év Castrol Honda-ja vagy éppen a 90-es évek legyőzhetetlen Ducati-ja. Sajnos a sorozat kezdetén futó modellekből egyet se vezethetünk. De mindenesetre ezekkel a darabokkal is élvezet körözni és így megtapasztalhatjuk, hogy mennyit is fejlődött a technológia, bár az egyszerű fizikai motor miatt nem igazán érezzük, majd a gépek nehéz vezethetőségét. A jó ötletben viszont csaltak egy picit a fejlesztők, ugyanis a pályák és a motoroknak is elég nagy százaléka az előző részből volt átemelve, ilyen szempontból nem is igazán értem őket, hisz akkor már belerakhatták volna az összes évadot 08-tól egészen 2011-ig és akkor korántsem lenne ilyen lehúzás szagú ez a rész. A kisebb szériák is visszatérnek (WSS, STK), de ezeket nem modernizálták, így a 2010-es gépekkel és pilótákkal lehet csak versenyezni. A saját motoros kreálása is visszatért, ami továbbra se túl komplex, ám ennek ellenére szinte egyedülálló a versenyjátékok piacán és nagyban segíti a beleélést, bár továbbra se értem, hogy miért nem lehet női versenyzőt kreálni. A motorosunk külseje mellet, még a vezetési stílusát is beállíthatjuk. Az viszont már kicsit fájó, hogy nem csinálhatunk saját sisakfestést, tudom ez sincs a versenyjátékokban, de a sisakok zöme borzasztóan néz ki. Rengeteg a rózsaszín, lila darab (ami ugye a nem létező női versenyzőkhöz illik), az Emo stílus, meg hasonló ocsmányság, lényegében nekem kb. 1 bukó jött be (bár még 3 hiányzik a gyűjteményemből) össz-vissz, ami azért nem túl jó statisztika. A játékmódok terén lényegében nincs semmi változás, bár ez nem is baj. Visszatért az előző részek jól megkonstruált karrier módja, ahol az STK kategóriából kell előretörni a SBK-ig. Szerencsére most is elég komplex a szerződés kötés, ugyanis a jobb csapatok igyekeznek több évik magukhoz láncolni, a rosszabbaknál viszont elég 1 év, aztán meglehet próbálni, hátha még jobb csapatok fenik ránk a fogukat. Természetesen miután leszerződtünk a vezetőségnek elvárásaik lesznek velünk szemben, amik az elődhöz hasonlóan néha kicsit túlzóak, de jó pont, hogy a szezon állásától függően folyamatosan változik, így egy fejlesztésekben lemaradó, rossz idényrajt után még egy élcsapatnál se várják azt, hogy bajnok legyél. És igen, ahogy már az előző sorban megemlítettem a fejlesztés is visszatér, amivel a motort lehet javítani, különböző tesztfeladatok végrehajtásával (pl. legyen efelett az áltag sebességet, ne csúszkálj a motorral, stb). Viszont az egyetlen hibát továbbra se sikerült kijavítani. Mégpedig, hogy hiába változtatjuk meg a menüben a pilótánk bukósisakját, az nem fog megváltozni karrier módban, csak akkor, hogy ha karrier módban is átállítjuk a bukót, ami teljesen felesleges időhúzás. Az előző rész nagyon jópofa képregényes Story mod-ja félig-meddig visszatért, de sajnos pont a varázsát adó képregényes, sztori részt szedték ki belőle és átnevezték SBK Tour-nak. Így lényegében egy mezei Challange játékmódot kapunk, tehát különböző kihívásokat teljesítve kell újabb és újabb feladatokat kioldani. Magukból a feladatokból viszont sokkal több van, bár kicsit monotonok. Most is van a klasszikus, menny minél gyorsabban egy kört, kerekezzél 15 másodpercig, teljesítsd a kört X másodperc alatt fék nélkül és még sorolhatnám. Az egyetlen újdonság a Legends motorokhoz kapcsolódik, mégpedig, hogy különféle valóságban lezajló híres eseményeket kell nekünk is véghezvinni.

Ez csak gyakorlás

Az SBK 2011 legnagyobb hibája talán a mesterséges intelligencia, vagy inkább annak hiánya. Az alsóbb kategóriába még kör ideilleg úgy ahogy tartják velünk az iramot, ám a királykategóriában még a legnehezebb szinten is másodperceket verünk rájuk. Arról nem is beszélve, hogy roppant bután is motoroznak, tehát végig az ideális íven vonatoznak egymás mellet és csak néha-néha előzik meg egymást, holott szinte mindig lőtávolban vannak. Ráadásul megvan az a rossz tulajdonságuk is, hogy simán belénk jönnek, ha mi előttük más íven motorozunk. Aminek eredményeként jobb esetben addig verődnek belénk, amik a motoruk ki nem katapultál a kavicságyba, vagy ha pechesek vagyunk gyönyörűen lerepülünk a motorról. A Challange feladatok is roppant könnyűek, nagyjából 15-20 másodperccel jobb időket lehet menni könnyedén, mint ami Storm (vagyis legjobb) eredményhez szükséges. A fejlesztők azonban elmondták, hogy idén elsősorban nem a Single-re, hanem a Multi-ra helyezik a hangsúlyt. Tehát az előbbit úgy is fellehet fogni, mint egy gyakorlást, különféle extrákkal, hogy utáni megmérkőzzünk a hasonló motorfanatikusokkal. A többjátékos versenyzés legnagyobb fejlesztése, hogy az F1 2010-hez hasonlóan szintet lépünk és az automatikus szerverkereső ez alapján dob minket össze más játékosokkal. Egész jópofa ötlet és lehet is kérkedni a haveroknak, hogy mi mennyivel nagyobb szintűek vagyunk, ám azaz egésszel a probléma, hogy ha utolsók is vagyunk, nagyon lemaradva, akkor is kapunk XP-t. Tehát az is előfordulhat, hogy tök béna, időmilliomosokkal rak össze minket a játék, aminek eredményeként porrá zúzzuk őket. Persze ettől még jó is lehetne a Multi és ha haverokkal játszunk nincs is probléma, ám csak akkor. Ugyanis nagyon sok a csaló, aki 1 percet ver rád 1 kör alatt és lényegében folyton 400-500 km/h-val száguldozik. Mondanom se kell, hogy milyen dühítő, amikor egy tökéletes versenyzéssel csak egy 6.-7. helyet tudunk elérni és az előttünk levő több körrel előzött meg minket (amit a játék valamiért nem tud kiirni, hanem csak a percbeli eltérést mutatja). Emiatt gyakran az első körök után sokan le is csatlakoznak, hogy máshol próbáljanak szerencsét.

Technikai is kell a jó eredményhez

A grafikus motor már 4 éves és a kezdeti szenzációs látvány, mára már eléggé idejemúlt. Rengeteg a szögletes, pixeles textúra, a motorok kidolgozottsága korántsem annyira részletes, mint ahogy a Shift 2-ben, vagy más idei versenyjátékokban. Ráadásul az effektek terén vissza is fejlődött egy picit, ugyanis ezúttal teljesen semmit mondó szürkeség borítja be a pályát, felhős körülmények között, a tűz effektből pedig valamiért kifelejtették a kékes szint, arról nem is beszélve, hogy túlzottan nagy lángok csapnak fel visszaváltáskor a kipufogóból. Viszont a pályán hömpölygő víz, a plexin átszűrődő nap remekül néz ki és még most is felveszi a versenyt a konkurenciával, csak úgy, ahogy a közönség is. Ami teljesen 3D-s, rendkívül jól meganimált és a Codemasters játékokkal ellentétben, nem mindig ugyan azok az arcok állnak egymás mellet, ugyan úgy mozogva. Ráadásul jópofa zászlók is vannak körülöttük, ezzel segítve a minél jobb beleélést. Az animációk viszont valamiért kissé darabosak lettek, a közönség kicsit robotosan mozog, amikor elsuhanunk sok tereptárgy mellet, olyan érzésünk, van mintha képkockánként pörgetnénk a felvételt és az esésnél is nagyon furcsán, mereven viselkedik a vezető. Az extra jelenetek terén is megfogyatkozott az előző évhez képest az SBK. Szerencsére a dobogózás ezúttal is megmaradt, bár az animációk ugye nem tökéletesek, de viszont minden motoros úgy fest, mintha egy TV közvetítést néznénk (leginkább Biaggi-n és Melandri-n döbbentem meg) és ugye idén még egyetlen versenyjátékban se volt meg ez az elem. A box-ban lévő élet is megmaradt, tehát ezúttal is beszélhetünk a versenymérnökünkkel és láthatjuk, ahogy a szerelők vizsgálják a motort, nézegetik a telemetriát és hasonlók. Viszont a menüt sajnos átalakították. A korábbi részekben az egész olyan volt, mintha a Paddock-ban lennénk, láthattuk a motorunkat, ahogy a különböző opciók között lépkedtünk, úgy mentünk más helyszínekre (pl. az esernyős lányokhoz, vagy éppen a póló árusokhoz). Ezúttal egy teljesen átlagos, semmit mondó, kidolgozatlan absztrakt elemet (szerintem valami széttörő betontömbök, de mindenkinek más a véleménye róla) tartalmazó menüt kapunk. A zenék terén ugyan olyan jó, mint az elődök, bár azért ezúttal nincsenek annyira ismert számok. Ennek ellenére a visszajátszásokkor jó kis modern rock számokat hallhatunk majd.

Visszaesés

Nagyon jó kis játék is lehetne akár az SBK 2011, ha nem lenne a tavalyi X nevezetű epizód, ugyanis az a multiplayer-t leszámítva minden téren felülmúlja az ideit, tehát aki teheti inkább arra ruházzon be (már csak azért is mert jelenleg Magyarországon csak az kapható). Mindenesetre aki megveszi a 2011-et az se fog csalódni, ugyanis az elődök számos jó tulajdonságát (karrier mód, saját motoros kreálása, gyűjtögetés) megörökölte és a játékmenet is szórakoztató, pláne, hogy ha van egy haverod. Viszont a Milestone-nak 2012-re mindenféle képen nagyot kell változtatni, hogy ha megakarja tartani a jelenlegi rajongói bázisát és vásárlóit. A grafikus motor felett már eljárt az idő, kéne pár gyökeres újítás is (pl. egy nagyon látványos törésmodell) és az X apró, ám annál zavaróbb hibáit is ki kéne javítani.

Rendező: Joe Wright

Forgatókönyvíró: Seth Lochhead

Kategória: Akció-Thriller

Megjelenés: 2011 április 07.

Jelenlegi ár: Nem lehet kapni

A The Bourne Identity 2002-es debütálásakor még kevesen gondolták, hogy a később trilógiává kibővülő sorozat, ekkora rajongó tábort képes szerezni (számomra az ismeretségemben például egyszer azokat megszámolnom, akik nem szeretik). Persze sokan szerették volna meglovagolni ezt a piacot, de joggal úgy gondolták, hogy ameddig be nem fejezik azt, nem érdemes próbálkozni. Miután azonban ez 2008-ban megtörtént, 2010-ben és főleg idén már tonna számra jönnek a hasonló filmek. A Hanna is ezek közé tartozik, aminek a megjelenését ügyesen a 2 legkomolyabb riválisa után időzítették. Így az azok utáni csalódást követően mindenki egy emberként reménykedett abban, hogy majd Hanna (nem Montana) hozza el a Bourne filmek zsenialitását. És, hogy ez sikerült az kiderül a soron következő cikkben.

Tökéletes katona

Az ilyen jellegű filmek egy döntő pillére a történet és annak a fordulatossága. Előbbivel nincsenek komolyabb problémák, kicsit átgondolatlan és logikátlan, de mondjuk a Battle Los Angeles-hez képest egy doktori disszertáció. Igaz a konkurensekhez képest meg elég nevetséges (Bourne, Salt, The Adjustment Bureau). A sztori egy olyan magzatról szól, akit még magzat korában genetikailag tökéletesítettek. Aztán valamiért (nem derül ki pedig, elég fontos lett volna) leállítják a programot és megpróbálják Hannát többi társával együtt megölni. Ám ezt egyedüliként neki sikerült túlélni, hála apja titkos ügynök mivoltának. Ezt követően pedig az egyetlen biztonságos helyre mennek, Alaszkába, hogy ott a férfi kiképezze és tökéletesítse a lányt. Majd miután ez megtörtént elindulhat a bosszú hadjárat, hogy likvidálják anyja gyilkosát. Persze semmi se megy simán és Hanna az általa ismeretlen modern civilizáció felfedezése közben több kalamajkába kerül, miközben a valódi kilétét is próbálja felderíteni. Ehhez a fantáziátlan sztorihoz, még hozzá jönnek a már megemlített hibák, amitől azért nem túl jó a kép. A fordulatok terén pedig a film egy hatalmas 0-la. Pedig ezen a téren aztán igazán brillírozni kéne és még a legrosszabb klón is igyekszik valami váratlan fordulatot beletenni. Gyakorlatilag már az 1. percben tudod, hogy mi lesz a vége, milyen fordulatok lesznek, és ki fog meghalni.

Tökéletlen színésznő

A filmben jóformán alig vannak színészek és azoknak ráadásul csak elenyésző százaléka volt jó. A főszerepet Saoirse Ronan kapta, akit borzalmasan csúnyára maszkoltak el. Rémálmaimban ne jöjjön elő. A teljesítményével viszont nem voltak komolyabb problémák. Néha nagyon hülye fejeket vágott és túljátszotta a szerepét, máskor egész jól beletalált az érzéketlen lány szerepébe. Az apját Eric Bana alakította, aki egy jóval ismertebb színész, ő volt pl. a München és a hihetetlenül rossz Hulk filmnek is a főszereplője, bár talán mindenkinek a Black Hawk Down-os tökös katona szerepe ugrik be róla. Itt is hasonló szerepet kapott. Bár érdekes mód ezúttal csak a drámai részekben volt jó. Ugyanis a film elején abszolút eltudta a nézőkkel hitetni azt, hogy mennyire szereti a lányát, félti és igyekszik az összes veszélyre felkészíteni. Aztán a film 2. felében akcióhőssé válik, ami nagyon rosszul állt neki. Egyrészről már eléggé megöregedett, másrészről pedig nem volt dinamikája (nagyjából úgy futott mint Maci Laci, darabosan és lassan), harmadrészről pedig nagyon  hülye fejeket vágott a béna kung-fujához, amitől az embernek felállt a szőr a hátán. A legnagyobb csalódás egyértelműen a másik húzó név volt Cate Blanchett, aki ezúttal egy 40-es karrier mániás, érzéketlen, gyilkoló gépet alakit. Gyakorlatilag az egész film alatt olyan fejet vág, mintha savanyú citromot szopogatna, de ez mondjuk még el is menne, a megkeseredett nő szerephez. Ám sok jelenetben, amikor manipulálni próbál másokat megpróbál kedves lenni. De ez nagyjából annyira hiteles, mint a Hírrádió egy riportja (magyarul kamu), viszont ami még ennél is durvább, hogy ezt mindenki be is veszi. Pedig olyan fejet vág, mint az idős agresszív nénik, akik miközben tépik le a gyerek fülét, valami furcsa vigyort biggyesztenek az arcukra. A legrosszabb azonban még se ő volt, hanem Jessica Barden, aki a filmben feltűnő családban a lányt alakította. Gyakorlatilag nem lehet szavakat találni rá, hogy mennyire borzalmas, talán elég annyi, hogy a Baadmovies blog legidegesítőbb gyerekszínészei közé nyugodtan bekerülhetne. A családban az anyát és az apát is ismertebb színészek töltötték be (Olivia Williams, Jason Flemyng), de annyira pici szerepet kaptak, hogy nem tudták megmutatni a tudásukat. Feltűnik még egy szadista, elég elvont ízlésű német is, akit Tom Hollander személyesített meg, egész jól. Néha túlzásba esett, de többnyire jól hozta a gyilkos, brutalitását és a stílusosságát is. Ráadásul az a dal amit dúdol, egyszerűen beleég az agyadba. Itt ki is fogytak a színészek, még feltűnik pár pofozó zsák, de lényegében egyik se szólal meg.

Karatézzunk!

Anno a legelső Bourne hatalmasat újított a közelharci akciójelenetek terén. Ahelyett, hogy röhejesen sokáig ütik és fojtogatják egymást, a valóságnak megfelelően gyors, tudatos ütéseket vittek be és igyekeztek egy mozdulattal eltörni az ellenfelük nyakát, vagy karját, ezzel pontot téve az ügyre. A Hanna azonban ilyen szempontból régi módi lett, ugyanis itt karatéznak egymással és eszméletlen sok, a valóságban már letaglózó ütést visznek be, ahelyett, hogy egy könnyed mozdulattal eltérnék egymás karját. Ez amúgy azért is röhejes mert a főszereplő Hanna nagyjából 40 kg-os és nem azaz izomkolosszus alkat, tehát egy ilyen ütök kapókból a valóságban csak vesztesen jöhetne ki, persze mivel ez film a 80-100 kilós skinheadeket csak úgy dobálja. Az egyetlen értékelhető ilyen jelenet a filmvégén volt, ahol Hanna, egy igen látványos és taktikus, gyors ölést hajt végre. Röhejes eleme az is a filmnek, hogy a rosszak akár hányszor találkoznak a főszereplőékkel elfelejtenek fegyvert használni. A legröhejesebb talán az a jelenet volt, amikor Hanna apját egy kihalt metró megállóban 4 felfegyverzett, kiképzett ügynök körülveszi és ahelyett, hogy egyszerűen lelőnék (akár kábító pisztollyal, akár éles lőszerrel), elkezdenek látványosan verekedni. Az akcióból ráadásul nagyon kevés is van, bár a minőségük alapján talán ez nem is akkora baj, persze csak akkor, hogy ha a helyettesítő dolgok jól működnek. Nagyon hangulatos volt a Bourne részekben a menekülés, amiből szinte semmit se kapunk a Hanna-ban. Az a kevés van az nagyon hamar véget ér és semmi stílusosság és ötletesség nem volt bennük, ráadásul elég értelmetlenek is. Jó példa volt erre, amikor a rosszak elkezdték autóval követni Hanna-ékat és nem, hogy a kihalt vidéken leszorítanák őket, majd elfognák a lányt, hanem végig furikáznak egész Spanyolországon arra várva, hogy egy elhagyatott helyen megálljanak. Ezzel még csak annyi baj van, hogy ki az a barom turista, aki gondol egyet és megáll a senki földjén, hátha történik vele valami. És gyakorlatilag a nézőknek 10 percig azon kéne izgulnia, hogy vajon mikor állnak meg Hanna-ék és, hogy a lány megtudja e győzni útitársait, hogy ne a kihalt vidéken parkoljanak le. Ezen kívül még lesz kb. 2 üldözés és ezen a téren is kifújt a film.

The Bourne Identity Road Movie Edition

Most joggal merül fel bennetek, hogy akkor miből áll a film. A válasz pedig megdöbbentő, az utazásból. Lényegében a film 70%-ában azt láthatjuk, hogy Hanna felfedezi a modern kor vívmányait, zenét hallgat, Reszkess Amerika stílusban játszik a villanykapcsolóval. Ezek azontúl, hogy teljesen sablonosok és semmit mondóak, egyszerűen nem is illik bele a film reális, brutális stílusába. Komolyan, hogy vegyünk komolyan úgy egy profi gyilkost, hogy a villanykapcsolóval játszik és a hozzá közeledő fiúnak elakarja törni a nyakát szeretetből. A maradék 10%-ban pedig skandináv filmekre jellemző absztrakt jeleneteket láthatunk, amiket én először el se akartam hinni, ám miután a film első fél órájában szinte minden második jelenetet visszatekertem, realizáltam, hogy nem én hallucinálok, hanem a film tényleg ennyire beteg. Lesz itt egyiptomi diszkóban karácsonyi számot gyakorló hermafrodita, egy törpe télapóval, akiket az elég érdekes német kordinál, leszbikus jelenet, spanyol utcai operaelőadás és még pár finomság.

A remény rabjai

Hanna hatalmas csalódás lett. Közhelyes történet, ami roppant kiszámítható, összességében gyenge színészi teljesítmény, röhejes akciójelenetek, a feszültség teljes hiánya és túlságosan elvont jelenetek. Az eredmény borzalmas, a szintén nem túl jól sikerült Unkown klasszisokkal jobb és sokkal inkább ajánlom, mint ezt a road movie beütésű akció-krimit. Úgy látszik kénytelenek vagyunk feladni annak a vágyát, hogy lesz olyan film, ami Bourne helyére léphet, bár azért nekem még van idén egy tippem (In Time), igaz az azért jóval jobban elrugaszkodott a valóságtól, ám talán pont ez ad neki majd bájt, de én már nem merek semmit se jósolni. Pláne a Hanna utáni fiaskóm után.

Kiadó: 2K Games

Fejlesztő: 3D Realms-Gearbox Software

Kategória: FPS

Megjelenés: 2011 június 14.

Jelenlegi ár: 6 000 FT, 13 000 FT (Balls of Steel Edition)

Már nem is emlékszem, hogy mikor kezdte el, még anno a néhai 3D Realms a Duke Nukem Forever fejlesztését, amit már sokan, köztük én is úgy gondolt be se fejeznek. Ez végül is félig igaz lett, ugyanis nem ők, hanem a Gearbox Software emberei fejezték be, de a lényeg készlet. Bár szinte sehol se fogadták melegen. Sokak szerint egyszerűen már idejemúlt a játékmenet, ráadásul rengeteg hibája is van, úgy, hogy az idei év egyik leggyengébb alkotása. De persze volt már olyanra példa, hogy eltért a játékosok véleménye a kritikusokétól. Mindenesetre most kiderül az igazság, hogy a megért e várni a legújabb Duke Nukem epizódra.

Valami katyvasz

A Duke Nukem-eket senki se a története miatt szereti. Bár szerintem azért az elvárható egy játéktól, hogy a sztori valamennyire logikus és összefüggő legyen. De ennek még a leghalványabb nyoma sincs a Duke Nukem Forever-ben. Egyes források azt állították, hogy a kész pályákat csak úgy egymás után összehajigálta a Gearbox Software és miután végig játszottam a játékot, kezdek hinni benne. A játék elején főhősünk Duke-ot láthatjuk, amint boldogan tengeti mesés élet, hatalmas felhőkarcolójában, X-Box 360-assal (elég nagy reklám a Microsoft-nak, hogy annyira fejlet a gépük, hogy a jövőben is még mindig ütőképes) és természetesen nőivel. Ám egy szép nap újra megérkeznek Duke egykori ellenfelei a malacok és az idegenek. Meglepetésre azonban látszólag békés szándékkal, aztán ahogy lennie kell a helyzet hamar eldurvul, bár eléggé érthetetlen, hogy miért (értem, hogy Duke-ot akarják kikészíteni, de miért nem rombolják tövig lakásostul, mindenesetül). Persze az elnök mindenért minket okol, ráadásul még az ikreket (Duke csajai) is elrabolták. Itt aztán gondolhatnánk, hogy kezdetét veszi egy jó kis mentő hadjárat, az idegenek újbóli kiirtásával megfűszerezve, ám gyakorlatilag innentől fogva semmi összefüggés nem lesz a pályán. Találkozunk fontosabb karakterekkel, akik kapcsán úgy érezzük, hogy valami hú de sokat fogunk megtudni, ám gyakorlatilag a megjelenésüket követő pár jelenet múlva, már halottak is lesznek, mindenféle dráma nélkül.  Erre jó példa, hogy találkozzunk egy katonával, aki együtt szolgált még Duke-kal, de végül ebből semmit se hoztak ki. Az ellenfelek terén is ennyi logika van, teljesen megvoltam zavarodva, hogy most ki ellen harcolok vagy, hogy mi van. Ugyanis elméletileg a malacok, meg az idegenek szövetségben vannak egymással, ám gyakorlatilag ha összefutottak egymással (ami azért elég kevésszer fordult elő), inkább egymást, mintsem nagy ellenfelüket Duke-ot tették hidegre. Ráadásul hatalmas csalódás volt a végső boss is, ahol a játékos valami hatalmas harcra számit, ám ezzel szemben, az addig már kétszer kinyírt, teljesen átlagos dino-t kell megsemmisíteni (ami gőzöm sincs, hogy került ide. A Duke Nukem legnagyobb sajátossága, a kemény beszólások viszont megmaradtak, aminek én nagyon örültem és lényegében ez a játék legjobb eleme. Bár kétségtelen, hogy korántsem annyira frappáns és eredeti Duke szövege, mint az eredeti részekben volt, sőt van néhány kifejezetten bugyuta és gusztustalan is (pl. amikor a haldokló ikreknek azt mondja, hogy ,,Az idegenek megbasztak titeket.”). Persze vannak nagyon jópofák is, mint pl. amikor Duke az mondja a Duke Nukem Forever-re, hogy ,,Kibaszott nagy játék is lehetett volna, 10 évvel ezelött”. Ezzel utalva a játék minőségére és a hosszú fejlesztési időre. Ám ez is csak a játék első felében fogja motiválni a játékost játszásra, ugyanis nagyon hamar ismétlődővé válnak a beszólásai és gyakorlatilag az utolsó pályákra már kívülről tudjuk Duke szövegeit.

Ego centrikus játék

A lényeg azonban az, hogy milyenek az akció részek. A válasz pedig egyszerű, fapados. Maga a célzás annyira gyenge és a lehetőségek is annyira kevesek, mint egy közepes RPG-ben, komolyan néhány szerepjátékban már jobb harcrendszer van, mint itt. És nem arról van szó, hogy nem lehet fedezékbe bújni, meg hasonlók, hanem egyszerűen élvezhetetlenek a lövöldözős részek. A célkereszt túl nagy, a fegyverek túlságosan pontosak is, találati rendszer mint olyan nincs (tehát hiába lövöd a fejét, ugyan úgy sebződik, mint ha a lábába eresztenéd az ólmot). A fegyverek sebzése érthetetlen, pl. az alap pisztoly erősebb, mint az idegenek gépfegyvere, a sörétes közelről se az igazi. A mesterséges intelligencia nincs, script szerint 10 rád rohannak mindenféle irányból, aztán ki is fújtak. Annyira buták, hogy ha beguggolunk valami tereptárgy mögé, akkor szitává lövik azt, de nem fognak mozdulni a helyükről, sőt néha még be is akadnak a különféle pálya elemekben. Ám ez sajnos velünk is megtörténik, ami még az akciórészeknél nem annyira zavaró, ám az ügyességi részeknél, már üvöltözni fogunk miatta, mert gyakran amiatt a pár másodperc miatt fogunk meghalni. Magukkal az ugrálós részekkel nekem semmilyen bajom nem volt, bár tény, hogy a legtöbb felesleges időhúzás volt és csak feleslegesen növelte, az amúgy se túl rövid játékidőt. A fejlesztők is érezték, hogy ez így nagyon kevés lett, ezért több extrát is kapunk. Az egyik, hogy találunk különféle ideiglenes erősítőket (hologram, sör, szteroid), amiket felhasználva sokkal könnyebben likvidálhatjuk az ellenfeleket. Jópofa ötlet, de sajnos a játék második felében elfeledkeztek róluk és már nem nagyon fogunk belőlük találni. Aztán vannak különféle extra akciórészek is, tehát a szokásos állj be egy gépágyú mögé, aztán osszál mindenkit. Mondanom se kell, annyira fapadosak, mint a gyalogos akciórészek. A vezetős részek pedig kifejezetten idegesítőek, gyakorlatilag minden egyes tereptárgyon felfogunk borulni, amitől ugyan nem halunk meg, de eléggé belassítja a pörgős akciót. A legértelmesebb extra a boss harcok. Kicsit egyszerűre sikerültek mindegyiket ugyan úgy rakétával kell lőni és a végén billentyű nyomkodva padlóra küldeni, ám itt végre tényleg felpörög a játék és érzünk valami kis adrenalint, ráadásul a meggyalázásukon jókat is lehet röhögni (bele vizelünk a szemgödrébe, meg hasonló állatságok). A játék legnagyobb ötletét azonban a végére hagytam és ez az Ego rendszer. A Duke Nukem-et is utolérte a változás és már itt se a jó öreg HP-s rendszer van, medikit-tel, hanem a sokat lőnek menstruál a szemed féle. A pajzsunkat pedig az Ego-nk jelenti, amit fejleszthetünk is. Mégpedig olyan módon, hogy különféle menő interakciót hajtunk végre. Ezeknek egyik része, az egyszerű felfedezésen alapul, tehát megnyomunk egy billentyűt egy számítógép előtt és bejön egy pornó oldal, ami természetesen hizlalja az Ego-t. Másik felük azonban jóval nehezebben megszerezhető, interaktív játékon alapul, tehát billiárdoznunk, flippereznünk kell. Ezekkel csak annyi baj van, hogy az irányításuk egyszerűen borzalmas, billiárdnál pl. a kezünkkel kell elütni a golyót, ami mondanom se kell teljességgel kiszámíthatatlanná teszik az egészet. De maga az egész Ego rendszer is teljesen értelmetlen, mert hiába nő az Ego-nk, nagyjából ugyan annyi golyótól fogunk padlót.

Múlik az idő

A látvány se hozza a 2011-es színvonalat, pedig idén már láttunk arra példát, hogy az öregecske Unreal Engine 3 képest felvenni a verseny modernebb társaival. Szerintem ez a grafikus motor mélypontja. A kezdeti hibák mellet, az effektek az Unreal Engine 2 színvonalát idézik (ezzel kezdték meg a fejlesztést és állítólag a forráskódban is több elem fedezhető fel onnan). Tehát itt is meglesz a textúrák csúszó betöltése, ami azt eredményezi, hogy mindenhol ocsmány homályos dolgokat fogunk látni pár másodpercig. A Bulletstorm-hoz hasonlóan bármit, bárhová állítunk néha be-be fog akadni a játék és gyakorlatilag nem lesz sebességbeli különbség a csontra levett és a maximális grafika között. Ehhez még hozzá jönnek a borzalmas effektek is. A tűz effekt előző századi (elég csak a képre nézni), a torkolat tüzek, a különböző lézerek is inkább DX7-et idéznek. Az effektek terén egyedül a víz néz ki jól, ám azért ez se olyan látványos, mint sok konkurensénél, ráadásul a víz alatti nézet elég undorítóra sikerült, pláne a 2D-s buborékokkal. A textúrák se túl szépek, Duke kesztyűje olyan pixeles, mint egy Commodore játék. Az ellenfelek és a pálya elemek távolról nézve egész jól néznek ki, ám amint a közelebb érünk láthatjuk, hogy mennyire mosótasak és kidolgozatlanok. A pályák pedig többnyire annyira puritánok, hogy örülünk, ha találunk 2 mozgatható tereptárgyat. A zenék terén se brillíroz, a régi részek főcímdala szerencsére jelen van, ami azért kellően zúzos és megfelelő hangulatot teremt a játékhoz. Ám a többi zene már eléggé lagymatag és néha egyszerűen észre se vesszük, hogy szól a zene miközben irtunk, ami azért az ilyen jellegű szórakoztató FPS-eseknél nem túl előnyös.

,,Miféle szar befejezés ez?”

Ahogy Duke mondta. A fejlesztők ígérgetik, hogy így meg, úgy a következő részben. De a Forever gazdasági és kritikai buktája után meglepő lenne, ha az anyagi problémákkal küzdő 2K Games bele egyezne egy költséges fejlesztésbe. Ami jogos is, mert a Duke Nukem Forever tényleg egy kritikán aluli alkotás. Érthetetlen sztori, néha kifejezetten gusztustalan dumák, puritán játékmenet, élvezhetetlen akciórészek, gyenge grafika, semmit mondó zene, amit mindössze Duke kemény beszólásai próbálnak kompenzálni, ami mondanom se kell nagyon kevés. Ezért kár volt ennyi pénzt és időt beleölni.

Rendező: Zack Snyder

Forgatókönyvíró: Zack Snyder

Kategória: Akció-Kaland

Megjelenés: 2011 március 21.

Jelenlegi ár: Nem lehet kapni

Zack Snyder talán az utóbbi idők egyik legmegosztóbb rendezője. Egyesek szerint zseniális amit a 300-ból és a Watchmen-ből kihozott, mások szerint egy kontár, aki túlzásba esett a sok időlassítással, az elvont jelenetekkel és a fura színösszeállításokkal. Én egyik táborral se értek egyet, bár a Watchmen alapján azért inkább az utóbbiak felé húzok. Legtöbbször eszméletlen jól eltalálja a kamerahelyét, a színeket (kicsit szépia szerű, olykor túlexponál a kép) és az akciójelenetek. Ám azért akadnak olyan jelenetek is, amik teljesen semmit mondóak, annyira agyon vannak lassítva, hogy már unalmasak és egyszerűen annyira furcsa szűrő van ráhúzva a képre (pl. Watchmen-ben az a nagyon furcsa kék borzadály), hogy felfordul tőle a gyomrod. De szerintem nem az egyéni vizuális stílusa Zack Snyder baja, hanem az, hogy a történetet egyszerűen háttérbe nyomja. Gyakorlatilag minden filmében a sztori az csak egy harmadlagos elem volt. Ami miatt egyszerűen nem lehet maradandót alkotni, arról nem is beszélve, hogy az akciók közötti pár percet is feldobná egy kevéske jól megszerkeztet párbeszéd. Lényegében már rögtön a cikk elején összefoglaltam a véleményem Zack Snyder legújabb filmjéről a Sucker Punch-ról, de érdemes lesz tovább olvasni, mert a film minden elemét alaposan górcső alá fogom venni és ez alapján azért komplexebb képet kaptok az alkotásról.

Amiért utáljuk:

A történet érdekessége, hogy maga Zack Snyder készítette. Ami azért nem volt túl jó ómen, ugyanis az elég jó alaptörténettel rendelkező Watchmen-ben is képes volt ezt az elemet elszúrni. Szerencsére azonban a rendező tanult a hibáiból és a párbeszédek, ezúttal már nem egymás utáni monológokra hasonlítanak és van is értelmük. Az alaptörténet az, hogy egy 20 éves lány a húgával árva lesz és a mostoha apja megakarja kaparintani az általuk örökölt vagyont. De mikor rájön, hogy erre nincs mód elég érthetetlenül bezárja a főszereplőt és elkezdi kergetni a hugicát. Persze ahogy az lenni szokott Baby Doll-ból (ne kérdezzétek, hogy honnan ered ez a név) előtör az anyai ösztön és saját életét nem kímélve kiszabadul, hogy utána a gonoszkodó saját pisztolyával megvédje a húgát. A dolgok azonban nem alakulnak terv szerint, teljesen érthetetlen jelenet következik, aminek az a lényege, hogy valahogy Baby-nek sikerül a saját testvérét eltalálni, ezt követően pedig zokogva kimegy a ház elő, hogy aztán bevitessék a helyi diliházba. Itt már is felmerül egy probléma, hogy milyen egy elszúrt rendőrség az, aki nem kérdezi ki a feltételezett elkövetőt, hogy esetleg az elmondja a saját verzióját is. Mindenesetre ez a mostohaapának is eszébe jut, ezért lefizeti az egyik ott dolgozót, hogy hajtsanak végre lobotómiát (lényegében az agy legyalulás) a lányon, hogy az ne tudjon ellene vallani. Mivel a beavatkozást külsős végzi el, ezért 5 napja van Baby Doll-nak, hogy elmeneküljön, amit ki is használ. Itt egy újabb probléma, hogy akkor miért nem menekült el kapásból az eset után, mielőtt a rendőrség megérkezett volna. Mindenesetre lényegében itt kezdődik a cselekmény. A lány gyorsan össze is szedi, hogy mire van szüksége. Kell neki egy térkép, tűz, kés, kulcs és egy válasz. Hát látszik, hogy nem egy Hilts (aki még nem látta A szökés című filmet, az most gyorsan nézze meg), de még úgy ahogy szódával elmegy ez a terv. A lány úgy képzeli el az egész diliházat, mint egy bordélyházat. A film amúgy feltételezhetőleg az 50-es években játszódik, legalábbis a díszletekből ez következik és ennek megfelelően az piros lámpás ház is ezt a korszakot idézi. Nagy bugyis, harisnyás, jól sminkelt lányok vonaglanak, bordó környezetben, csikós zakós, szivaros, lenyalt hajú férfiak előtt. Ez még egész jó lenne, ám Zack-nek ennyi elvontság még kevés volt és az egészet megcsavarva, a képzelt világban is lesznek különféle képzelt világok, amikbe a lány tánccal tud belépni. Nos egy olyan apró kérdésem lenne a tisztelt rendező úrhoz, hogy ha már amúgy is képzelődök, miért nem képzelem kapásból magamat az adott környezetbe, miért kell nekem létrehozni egy képzelt világot, ahol utána újra létrehozok egy képzelt világot? A képzelésben ugye az a jó, hogy csak az agyunk szab neki határt, tehát kvázé korlátlan. Nagyjából a sztori itt ki is fújt, természetesen a végén kapunk elgondolkodtatónak szánt, teljesen értelmetlen és közhelyes monológot is, hogy biztos megutáljuk a dumálós részeket.

Amiért szeretjük:

A film látványvilága viszont eszméletlen nagyot üt. Nagyon jól eltalált sötét színek vannak (néhány jelenet már-már fekete-fehér), minden fakó, ami remekül vissza adja, a komor, rideg hangulatot. Maguk az akciójelenetek pedig egyszerűen fantasztikusan elborultak. Lesz itt hatalmas kő szamurájokkal való vívás, alternatív 1. világháború, gőzzel hajtott német zombikkal és hatalmas léghajókkal, fantasy környezet és I, Robot-hoz hasonló robothent is. A legutolsónál azonban nem lehetett teljes az élvezet, ugyanis a lézer effektek és maguknak a robotoknak is az animációja is a 2004-es színvonalat hozza. A többi jelent viszont eszméletlen látványos. Az égen hatalmas Zeppelin-nek robbannak fel, miközben több száz repülő köröz körülöttük és vív élet halál harcot. Ez alatt pedig lent gázálarcos, gőzzel hajtott német katonák (kicsit Killzone beütésűek), lövöldöznek a lányokra és a brit hadseregre. Mindez átitatva egy nagyon érdekes, sötétszürke szűrővel. A harcjelenetek megkomponálása nem sikerült tökéletesre. Az nagyon rendben van, hogy a lányok eszméletlen akrobatikus ugrásokkal, hihetetlen látványosan végeznek az ellenfeleikkel. Ám azok kapcsán több átgondolatlanság és áldozat van a látványért. Az egyik ilyen a szokásos sablon, hogy amikor a főszereplőékkel kezdenek harcolni, elfelejtik használni a fegyverüket. A másik pedig, hogy néhány jelenetben egyszerűen érthetetlen, hogy ki kivel van. A fantasy résznél pl. én végig azt hittem, hogy a csajok a sárkány várát ostromló lovagokkal vannak, ám a végén azokat ugyan úgy elgyepálják. Ráadásul a várat védő orkok az egyik pillanatról a másikra eltűnnek. Sokan azért nem akarják megnézni a Sucker Punch-ot, mert attól félnek, hogy a Watchmen-hez hasonlóan egyszerűen túl sok és hosszú lassítás lesz. Ám akkor ők már is nézzék meg, mert nagyon kevés, rövid lassítás lesz és a többnyire az akciójelenetek száguldozni fognak. A diszletek remekül sikerültek, a szűrök mellet még ez a másik dolog, ami miatt abszolút átjön az 50-es évek világa. A régi nagy bugyis erotikus ruhák, a recsegős magnók, a nagy orrú autók és még sorolhatnám. A sminkesek kezére viszont rákellet volna ütni, mert több jelenetben is túlzásba estek és a férfiakat előszeretettel sminkelték ki erőteljesen. Amitől nem félelmetesek, hanem viccesek és kicsit undorítóak is lettek (pláne, hogy maga a színészi játék se volt jó). A zenékbe viszont nem lehet fogás találni, bár azért ez mindegyik Zack Snyder film esetében fen állt. Itt most elsőre disszonáns a felhozatal, hisz mindegyik szám későbbi, mint a film feltételezett cselekménye. Ám ennek ellenére higgyétek el már jobb nem is lehetne, ha kell lassú drámai számokat hallhatunk, ha pedig akcióról van szó, akkor adrenalin pumpáló rock-ot kapunk. Maguk a számok többnyire régebbi nagy számok modernizált remixei. Olyan számokat hallhatunk, mint a Sweet Dreams, vagy a We Will Rock You feljavított verzióját.

Amiért szeretjük, meg nem is:

Zack Snyder George Lucas-hoz hasonlóan szeret eddig nem igazán ismert színészeket szerepeltetni, ezzel megadva nekik a lehetőség, hogy befuthassanak. Elég csak megnézni, hogy a 300 után milyen felkapott lett Gerard Butler. De az X-Men legújabb részében remeklő Michael Fassbender karrierje is lényegében Zack-kel kezdődött el. Ez egészen addig működik, amíg jó színészekkel dolgozik. Ez pedig nem teljesen igaz a Sucker Punch-ra. A főszereplő lányokból, 2-nek lényegében nem is volt szerepe. A másik 3 egész jó volt, sőt Jena Malone szenzációs volt. Végig nagyon aranyos volt és kellően érzelmes. A nővéréről már nem volt ez elmondható, aki pedig már több nagyobb szerepet is kapott (pl. az idei Limitless-ben), ő nem más mint Abbie Cornish. Gyakorlatilag csak megismételni tudom magam, nincs vele komolyabb probléma, csak egyszerűen túl komoly. Ebben a filmben is úgy éreztem, hogy kicsit lazábbnak, érzelemmel telibbnek kell lennie. Gyakorlatilag minden veszteséget teljesen fapofával néz végig. A legfőbb szerepet Emily Browing kapta, aki azért nem teljesen tapasztalatlan, hisz anno még nagyon rég a 3 főszereplő gyerek egyikét alakíthatta az egész jó Lemony Snicket-ben (bár a lány elég rosszul alakított.). Érdekes mód ő nem csak a karrierjében fejlődik, hanem a film alatt is. Az elején ugyanis túljátszotta a szerepét (gesztikuláció, takony-nyálas bőgés, stb.), aztán a közepére apatikussá vált és a végére pedig beletalált a karakterbe, mert megfelelően érzelgős és bájos lett. Sokak szerint azonban nem szabad nézni a lányok színészi tudását, hisz elsősorban a látványukra van kihegyezve a film. De ilyen szempontból azért már korántsem annyira megfelelő a kép, hisz a karakter nélküli ázsiai és mexikói, valamint Emily Browing kifejezetten csúnya (bár egyik ismerősöm halálosan szerelmes belé). Abbie Cornish szép, de azért vannak nála sokkal szebbek és egyedül Emily Browing-r a tudtam azt mondani, hogy ez már igen. Persze a legjobb, ha mindenki megnézni az előzetest és maga dönti el, hogy bejönnek e neki a lányok. Azt viszont fontos leszögezni, hogy érdekes mód a filmben egy forró jelenet se lesz, pedig egy bordélyházban játszódik, ami nagyjából akkora tökön rúgás, mint a The House Bunny című film esetében, ami egy Playmate-es vígjáték volt, Hugh Hefner-rel. A mellékszereplők terén már korántsem ennyire megfelelő a helyzet. A legtöbb teljesen ismeretlen, de az itteni ripacskodásukat eltekintve azok is maradnak. A legrosszabb talán Oscar Isaac, pedig neki már több kisebb szerepe is volt, hasonlóan nagy filmekben, ám ennek ellenére egyszerűen borzalmas volt, amit a vásznon csinált. Egy nagyon stílusos, elegáns, ám szadista üzletembert (a valóságban ápoló) kellet volna alakítania, ám egyszerűen túljátszotta, vonaglott, folyton őrjöngött, egyszerűen olyan benyomást keltett, mint egy kisfiú a homokozóban, akinek elvették a játékait (ő mondta ezt saját magára a filmben). Csalódás volt Carla Gugino, aki szerintem egy egész jó színésznő, ám itt egyszerűen semmit se tudott kihozni a szerepéből. Pedig azért remek alap volt, a jóságos pszichiáternő, akinek a kezét megkötik a szabályok.

Ami a lényeg:

Ha nagyon sztori és karakter orientált vagy, akkor nem fog tetszeni a film, ám ha csak egy könnyed, látványos akcióra vágysz, akkor élvezni fogod. Mindenesetre abszolút igazak a nemzetközi kritikák. Összességében egy közepes alkotás született, ami sokak számára csalódás, mert Zack Snyder nevétől többet vártak volna, ám bármennyire is nagy név több hiba van a filmben és nem csak a történet terén, hanem az akciójelenetekben is.

Rendező: Brad Furman

Forgatókönyvíró: Michael Conelly

Kategória: Dráma-Krimi-Thriller

Megjelenés: 2011 március 10.

Jelenlegi ár: 3000 FT

A The Licoln Lawyer-t én majdnem kihagytam az életemből, pedig mekkora vétek lett volna. Talán a Limitless-hez hasonló érzéseim voltak vele szemben. Ennek se érdekelt annyira az alaptémája (ügyvédek, bírósági tárgyalások, nyomozgatás). A főszereplő színészt nem szeretem, sőt még külsőleg is hasonlít egymáshoz Matthew McConaughey és Bradly Cooper. Mind a kettő egy könyv megfilmesítése és mind a kettőért rajongtak a kritikusok. De ami a legfontosabb, hogy a vajon a cikkem végén is ugyan azaz értékelés fog szerepelni, mint a Limitless-nél. Azaz ez a film is remekelni fog, vagy csak egy újabb felesleges ügyvédes film, amit egy B kategóriás könyvből készítettek.

Sose egyszerű

A történet kétségkívül a film legjobb eleme. Egy közepes ügyvéd életét mutatja be, aki már jól beletanult a szakmába és megérett arra, hogy tovább lépjen. Amire hamarosan meg is nyílik a lehetősége, amikor is a menedzsere felkeresi, hogy egy híres gazdag család fiát képviselje. Persze ő kapásból rá is csap az ügyre, pláne úgy, hogy minden egyszerűnek tűnik. A kis ficsúrt azért csukták le, mert brutálisan megvert egy nőt, ráadásul meg is akarta erőszakolni, ám ő mindent tagadott és ártatlannak vallotta magát (még a saját ügyvédjének is), ráadásul hamar kiderül, hogy a lány prosti, kikezdet a fiúval és valószínűleg csak a srác pénzéért tette ezt. Aztán hamar kiderül, hogy semmi se annyira egyszerű. Nem akarok spoilerezni, de hatalmas meglepetések fognak minket érni. Ráadásul minden átgondolt és logikus. Igazán ha jellemeznem kéne azt mondanám, hogy ez egy macska-egér játék, pókerrel keverve. Gyakorlatilag mindenki benne van a játékban és mindenki a lehető legtovább kivár, hogy a lapjait felfedhesse. A karakterek is remekül eltaláltak. Az ügyvéd, aki pénzért bárkit képvisel, de persze csak azért, látszólag lelketlen és érdektelen, ám később kiderül, hogy van egy nagyon is érző oldala. A milliomos, helyi vagány, aki úgy gondolja, hogy bárkit megvehet és ezért bármit megtehet, az tetteti, hogy az elvek embere, ám ha kell bárkit félre állit, vagy felhasznál a célja eléréséhez. A sok mellékkarakter is hasonló zsenialitással van megírva, lesz itt egy jámbor nyomozó, az igazi ostoba, tökös zsarú, elvekkel rendelkező vesztes ügyvéd és még sorolhatnám.

Újdonság varázsa

A főszerepre Brad Furman rendező egy elégé nem oda való színészt választott, mégpedig Matthew McConaughey-t, aki főleg C-kategóriás akcióvígjátékokban és humorosnak szánt filmekben szerepelt, mint sármör. Szóval nem az a megkeseredett, érzéketlen ügyvéd fajta, ennek ellenére mégis jó volt az alakítása. Nem azt mondom, hogy ne lehetett volna nála jobbat találni, de valahogy ez az újszerűsége, adott a filmnek egy pluszt. Ugyanis az ember végig arra számit, hogy úgy is mindjárt elkezd, idiótán röhögve csajozni és jönnek a hülyébbnél, hülyébb poénok. Ezzel szemben végig hihetően komoly, rideg maradt, csak 1-2 jelenet volt, ahol ezt túlzásba vitte és azokban is bevolt rúgva (mármint a karaktere), tehát nem voltak zavaróak. A tárgyalásos jelenetekben pedig egyszerűen zseniális volt, egy teljesen más karaktert játszott el, anélkül, hogy éreztük volna, ráadásul szemrebbenés nélkül hazudott ha kell és ez meg se látszott rajta, úgy ahogy egy ügyvédnek kell. A védencét Ryan Phillippe alakította, aki viszont már rutinos az elkényeztetett, idegesítő gyerek eljátszásában. Ennek ellenére kicsit érzelmetlenre sikerült a játéka, sokszor úgy éreztem, hogy élettelenné teszi a karaktert, az üres arckifejezésével, ám azért nem nevezném rossznak. A vádlót ügyvédjét Josh Lucas alakította, akit eddig nem ismertem, pedig az itteni alakítása alapján egy őstehetség. Ugyanis tökéletesen alakította újonc pályakezdő ügyvédet, látszott, hogy próbálja visszatartani az érzelmeit, de ez nem mindig sikerült neki, ami egy ilyen játékban azért nem túl előnyös. De ugye ebben még egy kezdőnek nincs rutinja. Marisa Tomei játszotta a női főszereplőt, aki viszont határozottan nem volt jó döntés, ugyanis ő volt a film leggyengébb eleme. Nem volt a játékával komolyabb baj, azonkívül, hogy néha pont az ellenkezőjét sugallta az arca, mint amit érzet (jó példa amikor valaki meghal és ő mosolyogva, szomorú hangon közli a hírt). Viszont az nagyon zavart, hogy erotikussá akarták tenni a karakterét és elvileg örvendeznünk kellet volna, amikor a főszereplő ágyba viszi. Ám ez a nő fiatalon se volt egy bomba nő, ám így megkorosodva, ráncostul mindenestül, még annyira sem kívánatos. A mellékszereplők többsége remekelt, bár mindenki hozzá nagyon testhez álló szerepet kapott. A legjobbak közülük talán a nagy öregek voltak. Azaz Bob Gunton, aki valami félelmetesen jól alakította a talpnyaló ügyvédet és Francies Fisher, akivel kapcsolatban spoiler miatt nem akarok semmit se mondani, de aki megnézni a filmet az nagyot fog nézni vele kapcsolatban a végén. Meglepően jó volt Margarita Levieva, aki egy nem túl okos prostit játszott nagyon meggyőzően. Egyedül 2 színészbe tudok és akarok belekötni. Az egyik William H. Macy, akit én nem igazán kedvelek, amit meg is erősített az itteni, teljesen üres játékával, pedig a szerepe jó volt nagyon. A másik pedig Michael Pena volt, aki egy ártatlanul elítélt rabot alakított, aki annyira idegesítően bizonygatta ártatlanságát (ez a taknya-nyála egybefolyik típus), hogy  utána még a Pókember 3-ban lévő Homokember is jónak tűnik.

Az élet tetején

Bármennyire is furcsa a film látványvilága majdnem olyan zseniális, mint a történet. Persze nem szabad Transformers 3 szintű, arc leszaggató, grandiózus akció jelenekre számítani, hanem inkább a Limitless-hez hasonlóan a stílusosságával hódit. A film többnyire sötét színeket használ, ami már önmagában ad egy fajta hangulatot. Ám további apró, ám annál ötletesebb elemmel tovább növelik a film vizuális értékét. Az egyik ilyen, hogy a flashback-ek nagyon homályosak és az egésztől olyan érzésünk lesz, mintha csak derengenének a történések, nem látjuk, hogy pontosan kik vannak ott, mi történik. Aztán ott van az intro is, ami szintén zseniális, ahogy a Lincoln és a várost látjuk, kicsit 70-es évekbeli stílusban. Ráadásul nagyszerű zenéje is van a filmnek. Érdekes mód többnyire afró előadóktól, ami szokatlan lehet, az ügyvédi élet elegáns mivoltához, de mégis remekelnek a kellemes, nyugtató hatású blues és modern, grandiózus rap számok. Az operatőri munka főleg a film első felében kifejezetten gagyira sikerült. Nos azért ezt ne úgy értsétek, hogy rossz dolgokat, rossz szögből, rossz beállításokkal vesznek. A baj inkább az állandó zoom-olás, amiről már irtam, hogy szerintem elég gagyi, amikor látod ahogy az objektív előre fele kúszik és közben az elektronika automatikus próbál élesíteni (ami az egyik jelenetben nem is sikerül neki). De ennek szerencsére a 2. órában már nyoma sincs.

Hihetetlen győzelem

Én barom már fél éve hangsúlyozom, hogy idáig az új X-Men a legjobb film és már nem is fogják megverni idén (egyszerűen nem volt olyan cím). Ehhez képest a kritikusok által ugyan felmagasztalt The Lincoln Lawyer, ami egy márciusi film, letaszította azt a trónjáról. Ugyanis ez egy zseniális alkotás, óriási történet, jó színészi játék, hangulatos látványvilág és remek zenék. Persze vannak apró hibái (néhány színész, operatőri munka), ám számomra még ezekkel is ez az életem eddigi legjobb ügyvédes filmje. Csak ajánlani tudom mindenkinek, bár sajnos nem mindenki élvezheti, mert jelenleg és úgy néz ki, még a jövőben is nem fogják Magyarországon forgalmazni, ezért szinkron se készült még hozzá. Szomorú, hogy olyan borzalmakra mint a Battle of Los Angeles, rászánják az időt, hogy kiadják és leszinkronizálják. Erre a zseniális filmre pedig nem, de legalább addig eltudjuk olvasni a könyvet. Én már rohanok is érte.

Rendező: Mark Atkins

Forgatókönyvíró: Mark Atkins

Kategória: Akció

Megjelenés: 2011 március 12.

Jelenlegi ár: 1900 FT

Jó kérdés, hogy vajon miért kell az idei év eddigi leggyengébb filmjéből, egy alacsony költségvetésű verziót csinálni. De az Asylum Film Studio-nak talán nem is ez volt az élete legrosszabb döntése, hanem az, hogy megalakult. Aki nem ismerné őket annak mondanám, hogy sikerfilmeknek készítik el a szerintünk tovább fejlesztett és látványilag feljavított verzióit. A gyakorlatban persze ez úgy néz ki, hogy 70-es évekbeli CGI effektekkel nyomnak tele egy borzalmas történetet. Mindenesetre eddig olyan nagysikerű filmeket hoztak létre, mint Alien vs Hunter, Mega Piranha, Sunday School Musical, Terminators, Transmorphers és végül a mostani teszt alany a Battle of Los Angeles. Aminek érdekes mód normálisabb a címe, mint az eredetinek, ahol valami érthetetlen okokból kihagytak egy prepozíciót, vagy legalábbis egy kettős pontot, azért se értem, mert tudtommal a Battle in Los Angeles név nem foglalt és azért ennek jóval több értelme is lenne, amellett, hogy jobban is hangzik. De elég az elnevezésbeli filozofálás, jöjjön a cikk a világ egyik legrosszabb filmjéről.

Jelenetről-jelenetre

A film sztorija a világ egyik legnagyobb marhasága. Az odáig rendben is van, hogy az idegenek jönnek és elakarják pusztítatni a földet, de nem derül ki, hogy miért akarják azt, vagy egyáltalán bármi. Ráadásul az idegenek a legkülönbözőbb alakokban jelennek meg, lesznek itt csészealjak, gépágyús medencetisztító, hatalmas polip és ET is megjelenik. Szóval lényegében egyszerre támad meg minket az összes űrszemétláda. Ahogy az idegeneknél, úgy a történet többi részénél sincs semmi átgondoltság és következetesség. Az egész film olyan, mintha jelenetről jelenetre forgatták volna le. Az eredetinek nagyon kevés pozitívuma közé tartozott az, hogy az idegenek végre nem egy helyre tömörülve támadnak, hanem világszerte mindenhol jelen voltak. Ezzel szemben itt csak Los Angeles kell nekik. Amire azt a magyarázatott kapjuk, hogy mert itt van fogva tartva, egy szuper titkos bázison a 7-es körzetben (az 51-esre már nem futotta a jelek szerint) az egyik társuk, akit utána gond nélkül kinyírnak. Lesznek itt hatalmas csavarok is, amik mondjuk tényleg váratlanok, mondjuk nem azért mert annyira jól vannak megírva, hanem mert akkora hülyeségek, hogy már nem számítanál rá. Szóval megjelenik egy super women karddal, időutazó II. világháborús pilóta és még hasonló hülyeségek. Összességében a történet olyan, mintha a Duke Nukem-et vinnék vászonra.

Oh azok boldog P1-es idők!

Az akciórészek terén is párhuzamot lehet vonni Duke és a Battle of Los Angeles között, legalábbis ami az effekteket illeti. Szerintem ez minden idők legrondább filmje, ami egy látvány film esetében, pláne 2011-ben eléggé nagy negatívum (elég csak a Transformers 3 előzetesét megnézni). Gyakorlatilag az egész úgy néz ki, mint a PC megszületésekor egy gyorsan összeütött számítógépes játék. Minden egyes különlegesebb helyszínnél (bázis, űrhajó) lehet látni, hogy a karakterek úgy lettek oda ollózva. Az animált dolgoknál, amik a film 90%-ában szerepelnek ez duplán igaz, ráadásul ezek még igen darabosan is mozognak. Amitől néha már azaz ember érzése, hogy valami a gépével nem stimmel. A különböző speciális effektek aztán pedig már csak amolyan kínzó ráadások. Egyszerűen nem lehet leírni, hogy mennyire rosszak, szóval inkább nézzetek a képre. Ami pedig a legkínosabb dolog ezekkel kapcsolatban, hogy a környezetre egyszerűen nincsenek kihatással, az egyik jelenetben egy kocsi és katona közvetlen közelében robban fel egy gránát, de az semmilyen kárt nem tesz bennük. Ráadásul nemcsak a számítógépes tudás és az alacsony költségvetés miatt rosszak ezek a jelenetek. Hanem egyrészről a fertelmes igénytelenség miatt, nincsenek megfelelő díszletek (sőt olykor egyáltalán nincsenek). A film elején pl. elakarják hihetni, hogy egy ólból valamint rozsdás toronyból álló. Aztán ott van a kistílűség. A teljes Los Angeles-ben állomásozó katonai erő, 5 db F16-osból, 2 pilótából és uszkve 7 katonából áll. A földönkívüliek egyedül Los Angeles-t támadták meg (biztos a Tökiért jöttek). Maga a mozgáskoreográfia és az összes akciójelenet pedig borzalmasan lett megrendezve. Valamiért mindenkinek össze-vissza kellet bukfencezni, sőt az egyik jelenetben még cigánykerekezést is láthatunk, miközben ufók voltak a katona hátsójában. Aztán totálisan átgondolatlanok is, a film elején a hatalmas síkságban belefutnak egy idegenbe, aki még nem vette őket észre, meg valami furcsa oknál mozogni se tudott. Erre nem, hogy megkerülnék (mert ugyanis pont az a feladatuk, hogy harcok nélkül eljutassanak egy csomagot A-ból B-be) azt, hanem elkezdenek vele lövöldözni, aminek eredményeként 2 embertől is búcsút inthettek. Ja, hogy valami pozitívumot is említsek, az operatőri munka jobb volt, mint az eredetiben. Bár nem azt jelenti, hogy itt annyira nagyszerű lett volna, hanem szimplán a kamerát rátudták tenni egy álványra, amitől nem rázkódott az össze-vissza.

Ezt nem otthon csinálták?

A gyökér történet és az álleejtően rossz látvány miatt még a hangok miatt következtetek erre. Bár a film egyetlen zenéje nem is annyira gáz, igaz, hogy 40 másodpercenként ismétlődik. Viszont a hangeffektek na azok már istenesek, nagyjából olyan, mintha Windows hangokat remixeltek volna meg, a fegyverek hangját pedig popcorn pattogtatással helyettesítették. A legjobban azonban nem ezek idegesítettek föl, hanem az, hogy közben hallottam a hülye alkotók minden egyes szavát, olyan volt, mintha egy elszúrt audiokommentárral néztem volna meg. Ez amúgy annyira nem feltűnő, mivel elég halk lett és valószínűleg hangszórókkal fel se tűnt volna, viszont Sennheiser fülhallgatókkal kristálytisztán hallható (eredeti verzióban is). A legjobban akkor röhögtem amikor egy CGI-jal gazdag jelenetben, egyszer csak kopogás volt hallható a háttérből, de olyan szövegeket is hallhatunk, mint ,,Ez sokkolóan jó!” vagy ,,Ez király volt, tisztára mint egy videojátékban”.

Sörétet mindenkinek

A színészek többsége borzalmas és persze teljesen noname. Van itt egy végzet asszony, aki kb. annyira hiteles ebben a szerepben, mint Vazul néni (ajánlom mindenkinek az Irigy Hónalj Mirigy-et) karate mesterként. Aztán van itt egy Tesco gazdaságos verziójú Michelle Rodrigouez. Tehát a menő, erotikus, fegyvermániás, nagyszájú csaj. Egy mexikói akinek semmi szerepe sincs, csak megy a főszereplőkkel, még a halála se érdekel senkit se. Természetesen jelen van a mindig kitartó, legyőzhetetlen, öreg tábornok is. Meg egy embernek álcázott ufo. Van azért 2 ismertebb színész, na jó ez túlzás, inkább azt mondom, hogy nem Asylum produkcióban szereplő egyén. Az egyik Darin Cooper, aki főleg sorozatokban szerepelt, ott is csak pár rész ereéig (24, Charmed, Monk), legnagyobb szerepe pedig 2 perc jelenet volt a tavalyi Social Network-ban. Azért ez a tapasztalat meglátszott rajta, bár ő is túljátszotta a szerepét, de korántsem volt annyira idegesítő, mint a többi szereplő. A másik pedig Kel Mitchell, aki többnyire amerikai vicces sorozatokban szerepel. Ami nagy kár, mert anno a karrierje elején szerintem volt egy kifejezetten jó alakítása (bár lehet, hogy csak testre állt a szerep. Ez pedig a Láthatatlan srác szerepe a Mystery Men-ben. Ez a film lényegében a Kick-Ass elődje és szerintem egy méltatlanul alul értékelt film, a hibái ellenére is. Ennek ellenére itt valami borzalmas volt, Kel lényegében úgy tűnt, hogy egyik jelenetben se tudja, hogy mi van, végig bamba arccal nézett össze-vissza. A film végi repüléses jelenete pedig szerintem a karrierje mélypontja volt. A párbeszédek terén teljesen hű maradt az eredetihez (vagy legalábbis amitől a címet lopta). Lényegében itt se lesz egy értelmes párbeszéd se. Mindenki rendkívül drámai és teátrális akart lenni, de inkább szánalmasak. Természetesen itt se válaszolnak a karakterek egymás kérdéseire, hanem össze-vissza beszélnek, kicsit olyan benyomást keltenek, mintha nem lett volna szövegkönyv. A leggázabb dumákat talán az amazon csaj eresztette, tőle ered az a zseniális felkiáltás, miközben a pilóta teljes erővel arra koncentrál, hogy egy idegen űrhajót irányítson, hogy ,,Kapcsolódj rá, az Avatárját már láttad.”. Nos nem tudom mi értelme volt ennek, de legalább hülyén hangzott. Egyetlen jó poén van a filmbe, ami természetesen a film csúcspontja is. A szakaszvezető és a főszereplő Tyler egy régi 7-es BMW mögé bújnak fedezékbe és ekkor az előbbi megszólal, ,,Itt jó helye lesz, német acél. Ilyet már nem gyártanak.”. Tudom nem egy nagy szám, de a többi borzalmas szöveg és jelenet után ez úgy hat, mintha csak egy Family Guy Marathónt néztünk volna meg, a legjobb részekből.

Matematikának ellentmondva

Hát bizony vakarhatják a matektudósok a fejüket, mert ugye negatív szór negatív, az pozitív. Ezzel szemben a borzalmas Battle Los Angeles, rettenetesen rossz feldolgozásából, nem született mestermű. Sőt ami azt illeti, számomra ez minden idők legrosszabb filmje, elég csak bele gondolni, hogy hány értékelő videót készítettek belőle. Szerintem még hosszú ideig a Battle of Los Angeles lesz az etalon, a rossz effektek, hülye történet és orbitális bakik kapcsán. Ráadásul a párbeszédek és a színészek terén se brillíroz. Csak annyit tudok mondani, hogy mindenki kerülje jó messzire, pláne úgy, hogy boltban az induló ára 1900 FT (!), ami a minőséget tekintve irreálisan sok (max. 300 FT és azt is csak a műanyag tokos verzióért). 

Reményeim szerint holnap publikálom az idei év eddigi legrosszabb filmjéről a tesztemet, ami annyira rossz lett, hogy nem bírtam ki, hogy ne csináljak róla egy videót. Az idei év leglátványosabb filmjének, a Transformers 3-nak a zenéjére láthattok jeleneteket a legcsúnyább filmből. Szerintem ez a kicsivel több, mint 2 perc már is elveszi a kedveteket a filmtől, de a cikkben minden egyes hibára kifogok térni. Addig is jó szórakozást és köszönet Blacksheep-nek és DVD1994-nek azért, hogy a videóik ötletet adtak.

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft Montreal

Kategória: Akció-Kaland

Megjelenés: 2011 március 22.

Jelenlegi ár: 8 000 FT

Én nem rajongok az Assassin’s Creed sorozatért, de a 2. részben én se találtam kifogást, ami nemcsak a kritikusok értékeléseiben, de az eladásokban is meglátszott. Azonban ekkor egy nagy kiadó esetében jön az aggály, hogy megpróbálja majd kiszipolyozni a címet (pláne, hogy az alaptéma hihetetlen sok lehetőséget ad a különféle extrák elkészítsésére), ami be is következett, mivel röviddel a megjelenés után már özönlöttek hozzá a pár új ruhát és pályát tartalmazó DLC-k majd konzolokon tavaly egy outro-nak szánt rész is megjelent, a Brotherhood. Ami azért már jóval több újítást tartalmazott mint a DLC-k, és a kritikusokat meg is győzte, de ennek ellenére az eladások tekintetében nem brillírozott annyira. Konzolon  nem volt hozzá szerencsém, ám az elődökhöz hasonlóan pár hónap késéssel befutott a PC-s verzió is. Amit már végig is játszottam és most be is számolok róla, hogy tényleg megéri e a pénzét, avagy csak egy hatalmas lehúzás.

Igazi sorozat

A történet ott folytatódik, ahol az előd abba maradt, tehát ezúttal nem lesz akkora ugrás, mint az 1. és 2. rész között volt. Aminek egy részről örültem, mert az egyik kedvenc korszakom, másrészről kicsit furcsálltam is, mivel ezt már a 2. rész minden szinten kiaknázta. Mindenesetre miután megszereztük az Almát (egy nagyenergiájú fegyver) és életben hagytuk az egyik legnagyobb ellenfelünket (megmagyarázhatatlan okokból), hazatérünk szeretett városunkba. Persze ahogy az lenni szokott a Borgia család, amint összeszedte magát és szövetséget kötöttek a franciákkal, rá is rontott Ezio-ékra, aminek eredményeként az Alma a kezükre került. Mi pedig súlyos sebesülésekkel, mindenünket elveszítve Romába menekülünk. Gyanítom kitaláltátok most jön az egyik legidegesítőbb klisék, hogy mindent kezdhetünk előröl, ami egyrészről egy hülyeség, mert Ezio képességei nem romlanak (vagy legalábbis nem ilyen drasztikusan). Másrészről pedig teljesen fölösleges is, hisz a játék legnagyobb újításába, a csapatépitésbe. Abszolút belefért volna, hogy mi az előző rész végére megszerzett jobb cuccainkkal indulunk harcba és elsősorban stratégaként kellet volna harcolni (nagy tömegek ellen, az embereinket használva), valamint csak az új fegyvereket, páncélokat kellene megvásárolnunk, amik pedig különlegesek lettek volna (extra erősség, speciális design). Lényegében Rómába érkezésünk után kezdődik meg a sztori, ami borzalmas lett. Pedig van itt minden, áruló, különféle csavar, érdekes szituáció. De egyrészről hihetetlenül túlbonyolították, másrészről pedig annak ellenére, hogy totál kaotikusnak és következetlennek hat, van benne egy hatalmas kiszámíthatóság is, pl. már a játék elején lehet tudni, hogy ki a kém, de csak a játék végén leplezhetjük le, miközben a játék teljesen más karakterről akarja ezt elhitetni. Lesznek olyan jelenetek, ahol teljesen más, hogy cselekedünk, mint ahogy várnánk, aztán lesznek olyan küldetések amik olyan, mintha nem is lennének befejezve. Ráadásul a küldetések között nincs is túl sok összefüggés. Erre jó példa amikor kiderül, hogy ki a kém, nem kapásból erről kezd szólni a játék, hanem ennek, annak, amannak kellet segíteni. Ennek talán azaz oka, hogy a játék minden eddigieknél történelem hűbb akart lenni. Ugyanis nemcsak a karakterek és a helyszínek zöme lesz valóságos, hanem maguk az események is és ugye a dátumok nem mindig jönnek ki annyira. Most is jelen van ez a sci-fi száll, igaz, hogy most már olyan rövid, mintha nem is lenne. Ezen a téren nagyjából annyi a helyzet, hogy beköltöznek Ezio házában és tovább keresik az Almát.

Mézes madzag

A karakterek most is érdekesre sikerültek. A főszereplő Ezio Auditore da Firanza, komoly változáson megy keresztül. Az előző rész kissé naiv, Casanove-ra hajazó életstílusával ellentétben, ezúttal már sokkal profibbá, megfontoltabbá válik. Igyekszik majd minden ügyben, minden egyes tényt, információt átvenni és ez alapján hozni döntést. Mindez abszolút érthető is, hisz a harcaiban már nagyon sok veszteség érte és idősebb is lett. Nem csak a belső tulajdonságai, de a külsők is megváltoztak, most már szakállás, kevesebb gondot fordít a megjelenésére. A mozgásai is megváltozott, az előző részben izgágán mozgott, kicsit esetlegesen, ám most már sokkal kimértebben szedi a lábát, látszik, hogy minden egyes mozdulatát már jól begyakorolta. Érdekes mód azonban a komplex jellem ellenére, én továbbra is a csendes, sokak által üres karakterű Altair-ral tudtam legjobban hasonulni. Ennek egyik oka az volt, hogy sok esetben nem értettem egyet Ezio cselekedeteivel (nem elég keménykezű, felesleges hősködések). Másrészről pedig nekem úgy tűnik, mintha nem lennének elvei. Altair a gyerekkora óta az Assassin-ok között nevelkedett, hű volt a Koránhoz, valamint a társasága szabályaihoz és ezek alapján cselekedett. Ezzel szemben Ezio-nak semmilyen elve nincs, elakarja érni, hogy a keresztények menjenek el Rómából, meg bosszút akar állni és vissza akarja szerezni az Almát, közben pedig az Assassin-ok szabályaira hivatkozik, de nem ismerjük meg azokat, olykor ok nélkül meg kell ölnünk embereket, máskor pedig simán életben hagyjuk azt, akit már megkellet volna ölni. A jövőbeli főszereplő Desmond, továbbra is egy nagyszerűen megirt karakter. Aki a semmiből csöppent az Assassin-ok és a Keresztesek háborújába, de egyre jobban kezdi kiismerni őket és a saját képességeit is, oly annyira, hogy már a jelenében is látja a múlt belli alakokat. Amitől már néha azaz érzése, hogy megőrült. Természetesen a segítői is visszatérnek, élükön Lucy Stillman-nal, akik szintén nagyon jól eltalált karakterek, Mindegyiknek van saját lökete (pl. az egyik folyton hadarja az információkat) és stílusa. Ám a legnagyobb baj velük, hogy egyszerűen semmi újat nem tudunk meg róluk, ebben a részben Desmond-dal együtt, sőt alig van szerepük. Ráadásul a végén egy nagyon hülye jelenetben, még az egyik meg is hall (vagy legalábbis úgy tűnik, mivel a nagyon divatos, folytatjuk befejezéssel rendelkezik). De nem csak a jövőbeni segítőkről nem kapunk információkat, hanem Ezio baráti köréről se. Pedig mindegyik nagyon stílusosnak és rokonszenvesnek tűnik, ráadásul történelmi személyek is. De ennek ellenére nem tudtak belőlük semmit se kihozni. Szinte semmit se tudunk meg róluk és ugyan egy felugró ablakban olvashatunk róluk, de ezek csak száraz tények és a karakterükre, jellemükre nem ad információt. Jó példa erre, amikor Da Vinci megjelenik és szinte az egész játék alatt semmit se mond, csak annyit, hogy elrabolták és kényszerítették, hogy fegyvereket tervezzen a Borgia családnak. De az, hogy miként került fogságba és, hogy szökött meg, nem derül ki, de nagyon más se derül ki róla (igaz a II. részben azért több információ is elhangzott róla). A gonoszok viszont egyértelműen rosszak lettek. Ezúttal a fiatalabb Borgia-val, Cesare-val kell megütköznünk, aki eszméletlen idegesítő, ripacskodó karakter és a történelemkönyvek alapján abszolút nem ilyennek gondolnám. Aztán itt van a barátnője és egyben húga is (ekkor nem igazán ismerték a vérfertőzés fogalmát), Lucrezia, aki egy folyton szerelembe eső, végzet asszony, mondanom se kell a keménykedéseitől, kikészül az ember. Aztán van több kisebb-nagyobb ripacskodó kis gonosz is, mint szexmániás püspök, örömlányokat ölő doktor, meg még pár hasonló furcsa szerzet.

Az idő a kulcs

Anno 2007-ben az Assassin’s Creed legnagyobb fegyvere a látványa volt. Hatalmas grandiózus jelenetek, remek, korabeli viszonylag nagy bejárható városokkal és számtalan filmszerű jelenet, hála a nagyszerű kamerakezelésnek. A legismertebb jelenete talán az, amikor hősünk leugrik valami hatalmas épület tetejéről és ahelyett, hogy eltörné a lábát, szépen egy szénaboglyába érkezik meg. Természetesen ez a védjegy a Brotherhood-ból se hiányozhat, ám a látvány már, korántsem tartozik az élvonalba, sőt a 2011-es mezőnybe kifejezetten csúnya. A grafikus motor ugyan az, mint ami a 2007-es verzióban dübögött, ám nem, hogy tovább fejlesztették volna azt, hanem még butítottak is rajta. Mivel anno sok embernek probléma volt a gépigény, ráadásul a DX10-es verzió nagyon instabil is volt (lényegében minden 2. fejezetnél kifagyott). Bár szerintem azért kicsit eltúlozták a dolgot, mert az akkor felső-középkategóriás gépemmel maximális grafikán, viszonylag stabilan futott. Most lényegében bármilyen gépen (sőt még laptop-on) is vidáman elfut, ám emiatt a textúrákat, csak közelről tölti be, kis késéssel, hasonlóan az Unreal Engine 3-hoz, ami azért eléggé zavaró. De ha be is tölti, akkor sincs elragadtatva tőlük az ember, a városi tömeg elnagyolt és kidolgozatlan, az épületek textúráin pedig nagyon látszik, hogy csak egy modellre húzták rá. Az elődök több helyszínével ellentétben, itt csak Rómát járhatja be a játékos. A fejlesztők ezért, hogy kompenzálják a játékosokat a kevesebb helyszínért, hatalmas játékteret bocsájtanak a rendelkezésünkre. Oly annyira, hogy talán ez minden idők legnagyobb bejárható területe töltés nélkül (bár azért a San Andreas partiban van vele). Bejárhatjuk a hatalmas Colosseum-ot, a Róma előterébe fekvő kis falvakat és magát a várost, benne a Vatikánnal. Ráadásul minden meg is mázható, ami most is lényeges eleme a játéknak. Mert ezúttal is a magasból tudjuk észrevenni a küldetéseket és különféle boltokat, hogy aztán a mélybe ugorjunk. Amikor egy-egy magas helyszínről letekintünk, bizony elsőre eléggé megdöbbenünk. Miután azonban részletesen megnézzük a környezetünket, rájövünk, hogy mindez csak ámítás, szinte egymást érik az ugyan olyan épületek, a háttérben rengeteg a 2D-s kép is. Magukra a városlakókra is ez igaz, elsőre úgy tűnik, hogy mennyire jól kidolgozott és változatos, ám aztán pár óra játék után, dühösen konstatáljuk, hogy lényegében mindig ugyan azzal az 5 emberrel találkozunk szembe. Ez azért is csalódás, mert eddig ezen a téren az egyik legjobb volt a sorozat (elég csak az 1. rész rárohanó, fekélyes koldusaira és bolondjaira gondolni, vagy a 2. rész reneszánsz utcai játékaira, ahol rengeteg különböző ruhába öltözött városlakó őrült, miközben a háttérben muzsikusok játszottak. Persze van erre a butításra értelmes magyarázat, mégpedig pont a nagyjátéktér. Ám szerintem ez csak konzolon szempont (azok nem fejlődnek teljesítményileg) és a PC erőforrásai, azért jóval többet is lehetővé tettek volna. Erre utal az is, hogy már a 4. évében járó gépem maximális grafikával vitte a játékot és csak néha lassult be. Az effektek terén se történt előrelépés, sőt a 2. rész színességét is elveszítette. A 2. részhez hasonlóan ezúttal is csak DX9-ben játszható, bár azért még mindig van benne potencia (elég csak a Crysis 2-re gondolni). Az első részhez hasonlóan, minden fakó, kissé élettelen lesz, ami a reneszánsz életszeretetéhez nem igazán illik. Az effektek zöme hozza a kötelezőt, de pl. a tűz nagyon gagyira sikerült, olyan az egész, mint egy pixeles gif kép és a robbanások után sincs, hatalmas, gomolygó füstfelhő. Továbbra is megmaradtak a sci-fi effektek, tehát a különféle lézerek, átalakuló karakterek és helyszínek meg hasonló hülyeségek, amik ugye nagyon nem illenek bele a reneszánsz képbe, de legalább a kidolgozottságukkal nincs probléma. A hangok terén se működik az Assassin’s Creed: Brotherhood, a zenék túl modernek és egysíkúak, a városi hangok ismétlődőek, bár a zenészek gitár játéka azért ötletes elem volt. A legrosszabb pedig a szinkron minőség lett, furcsa, hogy ezt sikerült elszúrni, mert a szinkronszínészek egytől-egyik profik voltak és Cesare-t leszámitva, mindegyik abszolút hasonmása volt a karakterének (elég csak Rodrigo Borgia-t megnézni egy festményen, majd pedig a szinkronszínészt, egyszerűen megdöbbentő a hasonlóság). A hiba a hangmérnökökkel volt, néha túl halk lett a szinkron, amitől nem halottuk megfelelően, máskor pedig már az ingerküszöb határait feszegette egy-egy karakter hangereje. Ráadásul, ami minden cikkben szerepel hatalmas negatívumként, azaz, hogy a karakterek hangja vízhangzik (ráadásul ez már a konzolos verzióban is megvolt, tehát a fejlesztőknek lett is volna idejük kijavítani a PC-s verzióban). Ezek azért mind olyan, amit egy kis odafigyeléssel simán elkerülhettek volna.

Van itt minden

A Brotherhood-ra abszolút nem jellemző, az amit sokan az 1. rész hibájának tartottak, mégpedig az üresség. A 2. részhez hasonlóan ezúttal is tudunk fegyverek, páncélokat és ruhákat is vásárolni. Azonban a saját házunkat ezúttal nem igazán tudjuk testre szabni. Minden lehetőségünk annyi, hogy festményeket vásárolunk bele (amik kidolgozottsága, azért hagy maga után némi kívánni valót), illetve a felszereléseinket, illetve a különféle mellékesekből származó extrákat láthatjuk itt. Utóbbiakból rengeteg van és a legtöbb elég ötletesre is sikerült, lehetőségünk lesz Leonardo fegyvereit elpusztítani, Romulus kincsét felkutatni, megkeresni a szerelmet, igaz vannak a tipikus hülye küldetések is, minta az ő nagyon rossz ember, szóval verd be az arcát és persze nem maradnak el a gyűjtögetős részek se. Helyet kapott a játékban egyfajta terület foglalós rész is, ami annyiból áll, hogy mindig az adott területet felügyelő Borgia tornyot és annak kapitányát kell eliminálni, hogy aztán megkaparintsuk a földet. Ami egyrészről azért előnyös, mert így már nem igazán lesznek itt ellenfelek, másrészről pedig csak így tudunk építkezni a területen. Utóbbi értelme az, hogy így növelhetjük a bankba beáramló bevételünket. Lehetőségünk van különféle boltok felhúzására, de akár híres épületeket is megvásárolhatunk, felújíthatjuk a csatornarendszereket, vehetünk titkos alagutakat, amikkel gyorsan tudunk utazni a városba, vagy lovardát (bár a ló nem igazán jól használható Róma szűk utcáin) és ami a legfontosabb újítás, a különféle minket segítő frakcióknak klubházat. Össz-vissz 3 minket támogató frakció van, a kurtizánok, akik lefoglalják az őrök figyelmét, sajnos nagyon rosszul használhatóak, mert hajlamosak az őrökkel teli terület közepén, automatikus ellődörögni. Aztán ott vannak a tolvajok, akik információt tudnak szerezni és a zsoldosok, akik pedig komoly károkat tudnak tenni az őrségbe (arról nem is beszélve, hogy lekötik őket). Mindez azonban teljesen értelmetlen, ugyanis akár mi magunk is létrehozhatunk egy testvériséget, akik teljesítik a parancsainkat. Talán ez a játék legélvezetesebb része, ám nagyon félkészre sikerült. Úgy tudjuk bővíteni a csapatunkat, hogy ha ártatlan rómaiakat mentünk meg Borgia embereitől. Természetesen ekkor ők még elég gyengék és még a legegyszerűbb feladatot se biztos, hogy eltudják végezni, ám lehetőség van őket tovább fejleszteni, úgy, hogy ha egyrészről mi használjuk őket, vagy sokkal hatékonyabb, ha a világ többi pontján működő Assassin társaság megbízatásaira küldjük el őket. Ezek elsőre nagyon jópofák, lehetőségünk lesz lázadást kirobbantani, nyomokat eltüntetni és hasonló Assassin-hoz méltó feladatokat teljesíteni, ám sajnos ezek nagyon hamar ismétlődővé válnak. Az Assassin-ok fejlesztését, pedig túlságosan leegyszerűsítették, csak 2 féle irányba fejleszthetjük őket. Növelhetjük a páncéljukat, vagy fejleszthetjük a fegyvereiket. Egyik Assassin se tér el a másiktól, pedig logikus lenne, hogy egy vékony, törékeny nő sokkal inkább jó merénylő és információszerző, mintsem harcos. A felszerelésüket se változtathatjuk, mindössze csak a ruhájuk színét állíthatjuk be, ami azért elég kevés. Pláne úgy, hogy erre épít a játék és ennek kéne a pluszt adnia 2. részhez képest. Másik nagyobb újítás a Multiplayer, ami tényleg jópofa lett, de nagyon azért nem köt le hosszabb időre, olyan lett, mint a Battlefield, tehát nem számit annyira a halál, ráadásul komoly fejlődési lehetőségek nincsenek.

Inkább film

Az Assassin’s Creed: Brotherhood-nak, nem a bugyuta történet, nem is az idejemúlt grafika és nem is a lényegi újdonságot hiányoló játékmenet a legnagyobb baja, hanem az irányítás. Én nem tudom, hogy az Ubisoft Montreal-nál mit csináltak hónapokig, de az szinte biztos, hogy nem a Brotherhood PC-s portolását. Ugyanis kezelhetetlen lett a játék. Az konzolon nagyon nyerő ötlet, hogy minél kevesebb gombbál lehet irányítani és főleg a különféle kombinációkra épít, de ez PC-n, ahol rengeteg gomb áll rendelkezésre eléggé zavaró. Most is a már jól ismert, normál és agresszív mozgás között kell váltogatni és ha a földön mászkálunk annyira nem is problémás. Ám a levegőben, ahol számit a precizitás, már vért fogunk izzadni, hogy a karakterünkkel elkapjunk egy kis szögelést (mert nem automatikus), vagy, hogy miután elkaptuk ne essünk le. Ehhez még hozzá jön a filmszerű kamerakezelés is, ami oké, hogy tök látványos felvételeket eredményez, de közben játszhatatlan lesz az egész játék, mert nem látjuk, hogy hova esünk, merre fele kell menni, sőt gyakran még az ellenfeleket se látjuk. Ráadásul gyakran emiatt fogunk meghalni, ami miatt eléggé dühösek leszünk. Nagyon ígérték, hogy a harcrendszert tovább fejlesztik a Brotherhood-ban, nos ez totálisan nem történt meg. Ugyanis minden egyes animáció, gyilkolás, sőt az egésznek a felépítése megegyezik az elődökével. Lehetőségünk lesz dobókésekkel és pisztollyal távolról likvidálni az ellenfeleket, amik főleg akkor hasznosak, hogy ha sok ember veszi a célpontot körül. Aztán most is van késünk, ami totál értelmetlen. Ugyanis bármikor gyorsan átválthatunk a nagyobbat sebző, jóval hatékonyabb főfegyverre. Persze így is, úgy is könnyű dolgunk lesz az ellenfelekkel, ugyanis a harc inkább egy quicktime event-re emlékeztet. Tehát nem különféle combo-kat, meg hasonlókat kell bevinnünk, hanem szépen bekell állni védekezésre és amikor, az ellenfél támad egy gyors ellentámadással meg is öljük. De most már akár ezt se kell megvárni, ugyanis ha észre vesszük, hogy az ellenfél figyelme lankad, egy támadással megölhetjük őket. Ennek köszönhetően, akár 10-15 ellenfél se lehet probléma, pláne úgy, hogy az ellenfelek nagyon ritkán támadnak, aminek köszönhetően, ha még el is találnak, annyi ideig nem ütnek meg még egyszer, hogy a következő akciójukra teljesen vissza is gyógyul az életerőd. Természetesen most is megvan a sorozat másik védjegye a rejtet penge, ami az előző részekhez hasonlóan remekül működik és a 2. részhez hasonlóan most már akár ütközet közben is eredménnyel használhatjuk. Azonban, ha tovább fejlesztjük, hogy mindkét kezünkön legyen, egyszerűen nem fog megfelelően működni, olykor az egymás mellet álló őrökből csak egyet fog leszúrni (és az esetek többségében a páncél nélkülit, hogy még nagyobbat szívjunk), máskor pedig egymástól elég messze lévő katonákat simán letudjuk vele egyszerre szedni. Mindenesetre egy precíziós és lopakodáshoz használatos fegyvernél, fontos lenne a kiszámíthatóság, de a fejlesztők ennek nem érezték szükségét.

Nem kell összegzés!

Összegzésként csak annyit mondhatok, hogy a Brotherhood egy hatalmas lehúzás, szinte semmi újdonság nincs a II. epizódhoz képest, ráadásul az eltelt másfél év alatt, azért sokat erősödött is az akciójátékok piaca. Aminek megfelelően a legújabb Assassin’s Creed a gyenge történetével, idejemúlt grafikájával, rossz hangmérnökeivel, kezelhetetlenségével, nem igazán harcképes, hiába van egy hatalmas területe megannyi lehetőséggel. Mindenesetre én nem értem az Ubisoft-ot, a Brotherhood, már nem szerepelt annyira jól eladások tekintetében és még a legfanatikusabb rajongók is azt mondták, hogy ennél több újdonság kell, ám ennek ellenére, ők idén még egy bőrt fognak lehúzni a 2. részről, mert most jön egy végső összegzés is Ezio történetéből. Majd meglátjuk, hogy milyen lesz, de nem hiszem, hogy túl jól fog szerepelni, csak úgy, ahogyan a Brotherhood se.

Rendező: Matthew Vaughn

Forgatókönyvíró: Bryan Singer-Sheldon Turner

Kategória: Akció-Dráma-Kaland

Megjelenés: 2011 június 01.

Jelenlegi ár: Nem lehet kapni

A Marvel regények többségéért én valahogy soha sem rajongtam, egyedül a Pókember volt, amit egy darabig olvastam, de pl. az X-Men vagy Vasemberből egyetlen rész is elég volt. Ennek ellenére a belőlük készült filmekből főleg az X-Men nyerte el a tetszésemet, bár a 3. rész finoman fogalmazva is gyengén sikerült és az új szériával a Kezdetekkel se voltam kibékülve. Ennek ellenére a First Class-ért majd megőrültem és már számoltam a napokat, hogy végre elmehessek a moziba és megnézem Matthew Vaughn legújabb alkotását. Az előzetes után, ahol Magneto egy tengeralattjárót emelt ki a vízből, a rendező kiléte adott még reményt, hogy az új rész lehet annyira jó, mint az első. Az ő nevéhez fűződik az egyik kedvenc filmem a Kick-Ass, kellemes volt a Csillagpór is és a Torta számomra, a modernkori Keresztapa, a hibái ellenére. Szóval egyszerűen rajongok ezért az emberért. Maga a film a Kezdetek széria része, tehát egy előzmény, ami azt mutatja be, hogy miként alakult ki a 2 mutáns csoport, X professzor és Magneto vezetésével.

Ezúttal is megmentjük a világot

A film nagyrészt a 60-as években, egész pontosan a kubai rakétaválság idején játszódik. Egy Sebastian Shaw nevezetű mutáns hadsereget gyűjt, hogy kiirtsa az emberiséget. Természetesen ezt Charles Xavier nem engedheti, ezért szembe száll vele, ám hamar rákell jönni, hogy egymaga nem tudja legyőzni. Először Erik Lehnsherr csatlakozik a csapatához, aki mint az eredeti részekből kiderül, nagyon is egyetért ezzel a törekvéssel,  ám a 2. világháború idején ez az ember ölte meg az anyját és ébresztette rá a fiút az erejére, ezért bosszút esküdött ellene. Később újabb tagokkal bővül a csapat, bár ezek többsége nekem semmit se mondott. Mindenesetre megjelenik Angel, egy lepkeszerű tűzköpő mutáns, Darwin, aki képes alkalmazkodni a környezetéhez, Havok ő Cyclops-hoz hasonlóan nagy energiájú lézert bocsát ki magából és Banshee, akinek az a képessége, hogy ultrafrekvenciás hangot tud ki adni magából, ami annyira erős is lehet, hogy betör egy üveget. Mystique gyerekkora óta  Charles mellet van, bár pont ezért a professzor nem engedi, hogy a lány aktívan részt vegyen a harcokban. Míg Beast az állam alkalmazásában áll és akkor kerül be az X-Csapatba, amikor a kormány felfedezi Xavier képességeit. A történet tehát egyszerűnek és klissékben gazdagnak tűnik. Nagyon erős gonosz, a jók összefognak és gyakorolnak, majd pedig megküzdenek. Ám a valóságban abszolút nem az, oké, hogy az alap az tényleg már eléggé lerágott csont, ám rengeteg csavar van a történetbe, amiknek egy részét kilehet következtetni a modern X-Men filmek segítségével, de számos váratlan esemény is lesz. A következtetés azért is nehéz lesz, mert néhány dologban eltér az eredeti trilógiától és főleg a 3. résztől (bár ez annyira rosszul sikerült, valamint annyira nem illet az első 2 epizódhoz, hogy nem is nagyon tekintem az X-Men univerzum részének). Nem akarok spoiler-ezni, de higgyétek el, bár pl. a kezdése pontosan ugyan az, mint ami az 1. részé, csak itt kicsit kivan bővítve, amiknek én mindig nagyon tudok örülni. Viszont az Origins szériába abszolút bele illik. Bár konkrét utálások a későbbi események bekövetkezésére nincsenek, de több karakter is felbukkan, akik már az ott is szerepeltek (az Origins: Wolverine később játszódik, mint a First Class, de csak pár évvel), mint pl. Riptide, vagy Striker, illetve lesz egy hatalmas meglepetés is, bár ezt lelövi az IMDB, szóval azt ne nézzétek meg a film előtt. Egyedül az Azazel nevezetű fazont nem tudtam hova tenni, aki képességre és külalakra (bár ő piros, az eredeti meg kék) is hasonlít Nightcrawler-re, ám ő pedig elméletileg a Farkas eredetéről szóló filmben is feltűnik, ahol még normális alakkal rendelkezett. Bár mint ahogy az előző filmekből kiderült, bármennyire sokszínű is a mutáció, néha ugyan azt dobja a gép (Lady Deathstrike-Wolverine), szóval lehet, hogy ő csak hasonló adottságokkal rendelkezett, mint Nightcrawler és ennyi az egész történet. Mindenesetre ez már csak amolyan szőrszálhasogatás.

Mi is voltunk fiatalok

Bevallom őszintén, hogy én az eredeti filmekben sose rajongtam a First Class 2 főszereplőjéért. Magneto-ban nagyon zavart a gyakran értelmetlen pusztítás vágya és néha ettől inkább keltette egy dühös, dacos gyermek benyomását, mintsem egy kiforrott zseniét, akinek az a célja, hogy elpusztítsa a világot. X proffal pedig az volt a nyűgöm, hogy mindig okoskodott és a gyakori rébuszokban beszélés. Könyörgöm, ha tudja valakinek a múltját miért nem mondja meg neki egyszerűen, ahelyett, hogy különféle talányokat ad neki. Ezért is lepett meg, hogy ebben a filmben mennyire szimpatikusak lettek, ugyanis végre megismerhetjük az ő emberi mivoltukat és az kiderül, hogy bizony ők se voltak mindig ennyire komolyak. Főleg Charles Xavier nyűgözött le ahelyett, hogy unalmas locsogna össze-vissza, olyan bonyolult szavakat, amiket egyszerűen még megismételni is képtelen volnék, halál egyszerűen és érthetően beszélt. Külön tetszett benne a lazasága, pl. amikor megkapja a professzor címet, az osztálytársaival elmegy piálni, emellett pedig rendszeresen csajozik. Ráadásul nem gyenge módon, a nőket genetikai mutációk neve alapján kategorizálja be és mondanom se kell a gondolatolvasás képességét is aktívan beveti a szent cél érdekében. Voltak vicces beszólásai is, amik többsége abból állt, hogy a jövőbeni énjéhez hasonló professzorokat gúnyolta, mint pl. ,,Én nem érzem magam professzornak, mert nem vagyok kopasz”. Magneto azért jóval komolyabb, bár neki nem is volt olyan kellemes gyermek kora, mint jó barátjának, mivel a milliomos minden megvan, amit csak akarok élet helyet, neki a túlélésért kellet küzdeni egy haláltáborban és a saját szemével kellet végignézni, amint megölik az anyát. Benne inkább az fogott meg, hogy láthatjuk miként fejlődik, teljesedik ki és itt nem csak a képességének az erejét, valamint kezelhetőségét értem, hanem az elveit, világfelfogását is. Az erejét kezdetben abszolút nem tudta irányítani és gyakorlatilag a véletlen műve volt, hogy behorpasztja e a katona sisakját, vagy csak szimplán lerepíti a fejéről. Aztán nem csak, hogy megtanulja kontrolálni, hanem az ereje is jelentősen növekedik és a film végére már egy több száz tonnás tengeralattjárót is kitud emelni a földből, szemben a kezdeti kapumozgatással. Ez az előre haladás részben köszönhető csak annak, hogy kezdte megismerni az erejét, de emelet Charles-tól tudja meg, hogy miként tud koncentrálni és az ereje 100%-át kihasználni, ami miatt nagyon hálás és ez megmagyarázza azt, hogy miért tisztelte annyira a később játszódó filmekben. A világfelfogása is jókora evolúciót él meg. Kezdetben kissé naiv és a harag miatt nem gondolkodik tisztán, egyszerűen csak a bosszú hajtotta, aztán kezdet szép lassan rájönni, hogy a mutánsoknak össze kell fognia, ugyanis az emberiség nem fogja őket eltűrni és nem fog közöttük különbséget tenni. A dacos ,,gyerekből” így végül egy hidegvérű stratéga lett, aki nem bízik senkiben és egyetlen célja egy új világ megteremtése, magasabb rendű élőlényekkel (ironikus nem de, hogy egy anno faji alapon megkülönbözetett ember arra vágyik, ami egykor majdnem megölte és megkeserítette az életét). Mindenesetre most már sokkal máskép tekintek Magneto-ra és szimpatikusabb lett. Magneto-nak is voltak azért vicces jelenetei, bár én az ennek szánt beszólásain nem tudtam derülni (stílusilag megegyeznek az eredeti trilógiában szereplőkkel), ezek a fikázos poénok, nekem annyira nem jönnek be. Viszont a lazaságán jókat derültem, pl. amikor bemegy egy Náci kocsmába, vagy amikor Banshee parázik, hogy nem tud sikítva repülni, ő pedig egyszerűen csak lelöki a magasból, mondván, hogy úgy is menni fog. A 2 főbb szereplő azért is volt annyira szimpatikus, mert nagyszerű színészek játszották el őket.

Az utód mindig jobb

Patrick Stewart-ot én nem igazán szeretem, nem tudom nekem az a fickó valahogy mindig is túl arrogánsnak tűnt és valahogy olyan számomra, mintha nem lenne arcjátéka. Ian McKellen-nel nem volt semmi bajom, minden filmben (Gyűrűk Ura, X-Men) tisztességesen eljátszotta a szerepét, de semmi extra. Ezért is örültem, hogy nem az eredeti színészeket fiatalítják meg, hanem új színészeket hívtak a fiatal kori szereplők eljátszására, bár nem igazán ismertem egyiket se, de majdnem mindegyik tökéletes választás lett. Charles Xavier-t James McAvoy játssza, aki már szerepelt képregény megfilmesítésében, mégpedig a Wanted-ban. De valahogy abba filmbe nem illet bele, mert egyszerűen nem egy akcióhős alkat, ezzel szemben az intellektuális stílusa tökéletesen illik a professzorhoz. Főleg akkor jön át a zsenialitása, ha eredeti szinkronnal nézzük a filmet, mert remekül játszik a hangjával. Amikor magyaráz úgy, mint egy igazi professzor kimérten, tagoltan beszél, ám ha valakivel beszélget, ráadásul számára érdekes dologról, felpörög, mint egy 5 éves, aki megkapta álmai játékát karácsonyra. Az arcjátéka egyeseknek túl kevés, de szerintem elegendő, jó elismerem, hogy nem egy Hugh Laurie, de azért rálehet jönni, hogy az általa játszott karakter most részeg, vagy szomorú. A fiatal Magneto-nak Michael Fassbender-t választották, akitől én számítottam túl sokra. Ehhez képest hatalmas meglepetést okozott, hogy mennyire jó, abszolút igaz, hogy jobb mint az elődje (vagy utódja, nézőpont kérdése). Remekül játszotta a megkeseredett, bosszúszomjas Magneto szerepét. Remekül eltalálta a középvonalat a ripacskodás és a fapofa között, egyedül talán egy jelentben túlozta el a dolgokat, ahol gyakorlatilag a teljes színészi skáláját beakarta mutatni. Sírt nagy szemekkel miközben, hevesen gesztikulált és durcás fejet vágott. De egy ilyen hosszú filmnél és ennyire tökéletes színészi játéknál, ez abszolút belefért. A gonosz szerepét tökéletes tölti be Kevin Bacon, akit én annyira nem komálok, de itt a kellemes, kimért modorával, ugyanakkor borzalmas tetteivel abszolút félelmetes karaktert hozott.  Egy gonoszt aki teljességgel kiszámíthatatlan, racionális és a céljait bármi áron végre hajtja, ami egy neki alárendelt világ. Külön adott egyfajta pluszt a karakternek a vicces beszólásai, amik nem elsősorban a színész érdemei, de ő az aki ezeket remekül előadta. A mellékszerepekre is jól sikerült összeválogatni az embereket, mindegyik szerethető, vagy éppen utálható, kapunk gyönyörű, kimért hölgyet, de zseniális, magának való karaktert is. Az mondjuk fájó, hogy a rossz oldalon álló mutánsok nem igazán kaptak szerepet, pl. a fentebb említett Azazel csak egyetlen mondatot mond. De ennek ellenére ők is kiváltanak belőlünk érzelmeket. A szereplőgárdából egyedül a 2 főbb szerepekben alakító hölgy, Jennifer Lawrence és Rose Byrne volt rossz. Előbbi Mystique-t alakította valami borzalmasan. A legnagyobb probléma mondjuk számomra nem az volt a színésznővel, hogy fertelmesen hülye grimaszokat vágott és valahogy furcsán mozgott a kamerák előtt, hanem a szépsége, vagyis inkább annak a totális hiánya. Higgyétek el ez nem olyan csaj akiről megoszlanak a vélemények, a küllemére a legpozitívabb amit hallottam, az érdekes szó volt. Az eredeti trilógiában Mystique-t egy nagyon szép fekete hajú (bár szőkeként ismeri mindenki) nő játszotta, ahhoz képest a mostanit pedig egy szőke hajú nagyon aránytalan arcú, kamasz lány alakította. Bár a film próbált erre magyarázatott adni, mégpedig azt, hogy a filmben lévő Mystique nem az igazi alakja a lánynak, hanem csak felvet egy Charles anyához hasonló alakot, de ez nem igazán volt kifejtve, ezért csak én is a sokadik megnézésre fedeztem fel (bár még most se vagyok benne biztos, hogy nem én tévedek). Utóbbi pedig nem egy mutáns, hanem egy túlbuzgó FBI ügynök, aki Sebastian Shaw után nyomozva fedezi fel a mutánsok létét, és kapásból felismeri jelentőségüket, valamint azt, hogy nem mindegyik veszélyes. Ő azért sokkal jobb, mint Jennifer Lawrence, sőt igazán komoly bajom se volt vele, mert egyrészről ő tényleg nagyon szép, másrészről pedig azért többnyire, hozta az iparos munkát. Sajnos azonban néha rátört, hogy most ő megmutatja mennyire nagy színész és emiatt elkezd ripacskodni.

Feszült idők

A látványvilágot elég sok kritika érte, különösen a speciális effekteket, amikkel abszolút nem értek egyet. Manapság hemzsegnek a látványosabbnál látványosabb jelenetekkel gazdálkodó akciófilmek (pl. Avatar, Eredet, Transformers, stb.) ezért bizony a lécet is sokan nagyon magasra teszik. Ami azért nem helyes, mert ezek a filmek szándékosan elrugaszkodnak a valóságtól, hogy minél látványosabbak lehessenek. Ezzel szemben az X-Men: First Class (és még pár film) inkább a realitásra helyezi a hangsúlyt, ami okán nem fogunk, vagy legalábbis nagyon kevés hatalmas robbanást, darabokra szakadó épületet és monumentális jelenetet fogunk látni. Az a kevés ami van, az viszont bitang jól néz ki, ez azonban nem azt jelenti, hogy rendkívül csicsás, sok száz különféle speciális effekttel tarkított, hanem azt, hogy abszolút fotó realisztikus, valósnak ható jeleneteket kapunk, amik ráadásul rendkívül ötletesek. A csúcspont az, amikor Magneto egy tengeralattjárót emel ki a vízből, egyrészről hihetetlen dögös az, ahogy a masina kirobban az óceánból, ráadásul a részletekre is ügyeltek, ezáltal a legkisebb elem, mint pl. a kormánylapát is jól kidolgozott és a gépről a H₂O csöpögött lefelé. Külön plusz a látványnak, hogy remekül sikerült eltalálni a 60-as évek hangulatát. Egyrészről a kamerákon egy kissé szürkés szűrőt használtak, amitől minden egy kicsit élettelen és sötét, úgy ahogyan ezekben az időkben. Másrészről rengeteg korabeli felvételt használtak (pl. Kennedy beszéd) és valós történelmi események is megtörténnek, úgy mint a kubai rakétaválság. A látvány mellet a zene is tökéletes és ebben már minden kritikus egyetért. Ezúttal szakítottak az áriaszerű epikus zenéktől, ám ennek ellenére sikerült megőrizni azoknak a pörgőségét és drámaiságát. Teljességgel jól illeszkednek az eseményekhez és minden jelenethez adnak egy kis pluszt. Különösen az alaptéma sikerült ütősre, pláne amikor Magneto gonoszkodásai alatt megy, mert ekkor még a hátamon is felállt a szőr és valahogy még jobban szorongtam tőle a székemben. Érdekes mód a modern hangszerelés ellenére nem hatnak kor idegenek és abszolút jól illeszkednek a 60-as évekhez, bár én azért hiányoltam egy ebből az időből származó jó kis Beatles számot, de ez csak kötözködés.

Újraéledés

A First Class-szal újra élet az X-Men széria. A borzalmas 3. rész, és a Wolverine eredetéről szóló tucat film után, végre egy igazán kiemelkedő, átütő alkotás született. Rendkívül komoly és átgondolt történet, zseniális karakterek, remek látványvilág és rendkívül feszült hangulat. Egyetlen komoly hibája van, hogy nem igazán illeszkedik az eredeti trilógiához, de ezen kívül semmi komoly. Minden tekintetben ez 2011 jelenlegi legjobb filmje és ami a legdurvább, valószinűleg az év hátralévő részében nem is jön ki olyan alkotás, ami letaszíthatja őt a trónról. Matthew Vaughn megint bebizonyította zsenialitását, és várom az új X-Men filmeket.